| ||
Van dráma két középkorú és egy idős színésznőre (Jegesmedvék), van női monodráma (A karmester szeretője), három nyolcvanéves vagy idősebb színésznek munkát adó darab (Szex, drog, erőszak) és új színházi nyelvvel kísérletező szövegkönyv egy elképzelt, majdnem posztdramatikus előadáshoz (Szörnyek). És hogy a színidirektorokon és dramaturgokon kívül az olvasó is jól járjon: van benne mestermű is. Igaz, abból csak egy: a Háború.
Hiányzik belőle viszont (gondolom, valakinek biztosan) a remény meg a szép kilátások. A négyszáz, apró betűkkel szorosan teleírt oldal legjobb két mondata pontosan jellemzi az egész kötetet: "Te is majd azt csinálod, mint én: két párnával az ágyadban alszol. Egyiket a fejed alá teszed, a másik pedig azért kell, hogy ne érezd túl nagynak az ágyat." A magány és az oda nem figyelés, az emberek közti látszatkapcsolatok legcsúfabb fajtáiról szól különböző formákban a Jegesmedvék; csak az eszközök váltakoznak benne, a hangulat nem. Lars Norén különleges erejű és súlyú Háborújában a halottnak hitt apa tér haza az épp véget ért háború miatt elembertelenedett házába - vakon, hogy ne lássa, amit el akarnak rejteni előle: a feleség új "férjét". S nemcsak a metafora, de az emberiség alapkérdéseit boncolgató téma vagy a feszes dramaturgia is méltó a görög drámákhoz.
Az ilyen-olyan családi-szerelmi kapcsolatok vetkőznek meztelenre, és mutatják meg fekélyeiket több másik darabban is. A legprofibban Jonas Gardell teremt családi tűzfészket: az anya és az általa tönkretett két lánya van csak jelen, de rájuk telepszik az anya imádva babusgatott fia, hogy a dráma végére az árnyéka agyon is nyomja, aki csak alátéved. Lehetetlen nem szeretni egy színdarabot, amiben ennyi az okosan ábrázolt szeretetlenség. Bezzeg Kristina Lugn hasonló tárgyú, egy pszichológus és a gyógyszex után belészerető páciense viszonylatait vizsgálgató darabját, a Lopott ékszereket lehet nem szeretni: öncélú és kiforratlan abszurditása ránehezedik a vázlatosan kifejtett tartalomra. Lisa Langseth viszont egészen a végéig derekasan küzd monodrámájáért: a karmester kissé egyoldalúnak tűnő érzelmeket tápláló szeretője a szerelem és a művészet elegyétől sajátos istenélményt él át; de a butácska, közhelyes és semmitmondó vég agyonüti a korábbi pontos jellemábrázolást és sajátos filozófiai tartalmat. Hasonló a helyzet az időskori önmegvalósítás kudarcán keresztül az elfecsérelt életekről szóló Szex, drog, erőszak esetében is: a kezdeti majdnem realizmussal sokkal kifejezőbben és pontosabban ábrázolja a szerző a problémákat, mint a végkifejlet túlzó őrületével.
A pokol valahol Svédországban lehet - ez az érzés kerülgeti a kötet olvasóját, és nem is olyan rossz érzés ez. Csak jobb lenne, ha a hét lenyomó drámából nem csak egy-kettő lenne - így vagy úgy, de - felemelő is.
Napkút Kiadó, 2012, 412 oldal, 3490 Ft
