Könyv

Köd előtte, köd utána

Jon Fosse: Valaki jön majd. Hat színmű

  • Nagy Gergely Miklós
  • 2013. június 10.

Könyv

Sokáig tömött, titokzatos bőröndökbe kapaszkodva utaztak a drámaírók: volt abban pisztoly, tőr, álarc, méreg, gyűrű, egy rakás levél, idővel aztán egyeseknél állatok, főképp szárnyaszegett madarak is feltűntek a poggyászban, melynek mélységes mélye olyan, ma már csak iróniával emlegetett, ám jó időben leselejtezett régiségeket is rejtett, mint a cselekmény, a vérbő karakter, a beazonosítható helyszín vagy az értelmes párbeszéd.

Ma már bonyolult, de annál korszerűbb világot élünk, épeszű ember így nem is nehezíti saját életét felesleges málhákkal, a norvég Jon Fosse például egy közepesnél valamivel kisebb szatyorban hordja világszerte megcsodált portékáit, melyekből Domsa Zsófi fordításában most hat darabot vehetünk kézbe mi, magyar olvasók.

A hazájában a nyolcvanas években prózaíróként, illetve költőként debütált Fosse a kilencvenes évek közepén állt rá a drámákra. Nálunk elsősorban az Őszi álom című, temetőben játszódó, szerelmi tárgyú, ám egyúttal az elmúlást is alaposan kiveséző munkájával lett ismert. Ez a darab nemcsak a hazai színpadokat járta meg, hanem egy kortárs skandináv antológiába is bekerült; Fosse furcsa dialógusaival tehát már évek óta barátkozhattunk, így nem hat teljesen meglepőnek ez a sajátos technika. Ennek lényege a következő: a szerző nem központoz, inkább a szaggatottságot közelíti néhány szavas közléseivel, melyeket olykor megismétel a költői hatás érdekében, továbbá nem szégyell szappanoperai hangot megütni. Szereplőiről sokszor hisszük, hogy talán csak maguk elé révednek, ám közelebb hajolva hozzájuk rájövünk, valójában nagyon-nagyon mély pszichés állapotban vergődnek, és ebből csak néhányuknak sikerül kitörni. Ők sajnos öngyilkosok lesznek.

A hat szövegből több foglalkozik szerelmi háromszöggel (Valaki jön majd, Tél), s olyanból is több akad, amely a hozzátartozó elvesztésének feldolgozását, a trauma megjelenítését tűzi célul maga elé (Egy nyári nap, Halálvariációk). A kötet záró darabja (Én vagyok a szél) pedig két barát hajós kirándulását használja keretül, melynek végén az Egyik beesik (netalán ugrik?) a tengerbe, ahol meg is fullad vélhetően, de előtte még a Másikkal kellőképp reflektálnak az esetre.

A hazai, szerény kiterjedésű, ám annál intenzívebb Fosse-tisztelet, mely a szerző bonyolult időkezelését, a minimalista stílus ellenére is összetett és intenzív érzelmi világot teremtő költői nyelvét, valamint a pszichológiai síkot folyton az absztraktba emelő látásmódját becsüli, számunkra csupán kultikus rajongásnak tűnik, amikor rendre olyan, a hétköznapi banalitást meg nem haladó közlésekbe botlunk, mint például ez: "Csak annyira aggódom / Fiatalok vagyunk és erősek / Hagyd már ezt / De tényleg / Minden olyan bizonytalan / Hát ilyen az élet / De úgy félek úgy aggódom / Ne félj" - és így tovább. Elképzelhető persze, hogy most csúnyán mellélövünk, és inkább úgy kéne kezelnünk ezeket a szövegeket, mint afféle partitúrákat, melyek az előadás révén szólalnak meg autentikusan. Summázatként marad hát egy jóindulatú megállapításunk a megjelenített norvég táj és a Fosse-darabok közti hasonlatosságról. Ködös természet mindkettő.

Fordította: Domsa Zsófi. Polar Könyvek, 2012, 416 oldal, 3900 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.