Könyv

A több mint kétezer strófás Nibelung-ének a középkori német irodalom talán legjelentősebb műve. Hogyan lehet ma aktuális egy 800 éves irodalmi mű? Miért volt szükség egy új magyar változatra? Megkérdeztük a fordítótól.

A Vakrepülés különös, rövid történetfragmentumokból álló regény. A névtelen, magára szinte az összes szám összes személyében utaló elbeszélő-főszereplő asszociatív módon ugrál különböző életszakaszai között: a mélyszegénységben telt toxikus gyermekkortól az értelmiségiek társaságában töltött, addiktív szerekkel mérgezett késő kamaszkoron át a kevéssé reflektált, de a reflexiók kiindulópontjának tekinthető felnőttkorig.

E mesekönyvet nyolc éven felüli olvasóknak ajánlják. Nyolc éven felüli olvasóként a hideg futkosott a hátamon, amikor egy átlagos este, lámpafénynél, paplan alatt végigolvastam.

Nincsenek többé új történetek, mindent kitaláltak, elmondtak és újrameséltek már – hangzik manapság a panaszos sóhaj, amit nem könnyű megcáfolni egy olyan világban, ahol immár a Szellemirtókból is remake készült.

Az elmúlt 20–25 évben itthon sem volt teljesen ismeretlen a „csallóközi maffia” kifejezés, bár ahhoz képest, hogy tagjai szinte kivétel nélkül magyar nemzetiségűek voltak, a hazai sajtó ingerküszöbét csak a legbrutálisabb megmozdulásaik érték el. Ám ennél sokkal többről van szó.

Az emberiségtől már a korábbi köteteiben elbúcsúzott, új könyvében a növénnyé változáshoz igyekszik nyelvet találni. Életmódgurunak beillő írókról, fára mászásról és a gyakorlás elméletéről is beszélgettünk vele.

„Drága Apám, a minap egyszer megkérdezted, miért állítom azt, hogy félek Tőled” – kezdte apjának írott magánlevelét a huszonhat éves Franz Kafka 1919-ben; e levél végül irodalmi klasszikussá vált.

Míg a norvég szerzőnek világsikert hozó, kevés szereplőt mozgató, szikár és gondosan felépített szerkezetű Lótolvajokat egyes kritikusai regényhosszúságú novellához hasonlították, a Férfiak az én helyzetemben inkább rövid történetek füzérének tekinthető. Az alig 300 oldalas regény követhetetlen logika alapján tagolódik hat részre és 30 fejezetre, a szakaszok között – sőt néha azokon belül is – az elbeszélés folyamatosan ugrál az időben, az olvasó nemegyszer szilárd tájékozódási pont nélkül találja magát, ha az események sorrendjét kutatja.

Látványos fordulatok nincsenek Szijj Ferenc költői életművében, ami nem jelenti azt, hogy verseskötetei ne volnának mindig meglepőek.