Poeta.doc

Én a sóska padlizsán retek makaróni

Könyv

Mesterházi Mónika:

A szamárról

Dragomán Gyurinak

Elkáposzta egyszer a SZAMÁR magában:

„Retek egy kis grépfrút, talán torma, hagyma,

ha kedvem van krumpli, ott répa elcitrom,

ha ribizli vágyom, nem lesz olyan gomba.”


S ahogy ott ananász, s már gesztenye éppen,

odaeper hozzá egy spárga rizscsicsó,

elébe karfiol, s búza de nagy zeller:

„Egres fel az árpa! Saláta a dió!”


„Vackor gyökér erre, pöszméte rizs SZAMÁR,

Füge el a póré!” Így mandula bodza.

„Az én petrezselyem datolya ne lencse!

Most narancs, ahogy birs, vagy meggy a szamóca.”


A kökény rizscsicsó padlizsán elszeder.

Mákalma csak az, hogy a zab gyorsan ringló.

„Vajbab, most mi retek?” Dinnye is, málna is.

„Brokkoli cseresznye, ha mandarin mangó.”


Hanem a SZAMARAT a borsó áfonya.

Nem datolya semmi, mégsem szilva krumpli.

„Hogy barack a körte!” Semmi cékla többé.

Azóta ananász a SZAMÁR ribizli.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A halandzsát 1904-ben találta fel egy Lachs Lajos nevű „egykori háztulajdonos”, későbbi képkereskedő. „Ugyan, Lajos, ne halandzsázzon már”, nevezte el azon melegében a játékos nyelvhasználatot a Meteor Kávéházban – ott, ahol most az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal működik – az a táncosnő, akinek az együgyű kérdéseire adott válaszaiban Lachs először kezdett „értelmetlen szavakat… komolyan és érthetően hangsúlyozni”.

Az 1934-ben jubiláló Lachs a Színházi Élet riporterével beszélgetve csak azt fájlalta, hogy „találmányával” nem tudott pénzt keresni. Karinthy mindenesetre 1912-ben úgy írta le első találkozását a halandzsával, hogy valaki (bizonyára maga a feltaláló) miután teljesen összezavarta, 5 koronát kért tőle kölcsön. Az ügyletről az író egyik tájékozott ismerőse, még ott a helyszínen állította, hogy „a halandzsa-ember”-nek ez bevett módszere a tarhálásra. A témáról írt nem is egy cikkének honoráriumával aztán Karinthy bőségesen kárpótolhatta magát, a halandzsa pedig később a költészetbe is bevonult.

Az első ilyen – többé-kevésbé komoly – versek közé tartozhattak azok, amelyeket épp az író Gábor nevű fia írt tizenhat éves korában, Temet a zondor és Tabaki lápoj címmel. Az utóbbi nyolcsoros második fele így hangzik: „Ó, ván töpörném ámoj asztalán, / Ódor boroknak habzó gúrja bont. / Fakó lebem te, hajgó vaszta tán / Tallár suborba? Vágám elhusont?” Különös véletlen, hogy a vers két kifejezése Kálnoky László 1958-ban megjelent műfordítás-gyűjteményének, a Szeszélyes szüretnek a végén olvasható műfordítás-paródiájával (Shakespeare: XIX. Henrik) mutat rokonságot. „Töpörném”: „csorhózzék szik töpörré jonha, vetyke”, illetve „tallár suborba”: „a nyögsanyarta nép / tallót subál”. (Karinthy Gábor diákkori versének kézirata nyolcvan évig pihent egy barátja hagyatékában, és csak Kálnoky paródiája után több mint hatvan évvel jelent meg.)

Vas István Nem folytatom című nagyszerű verse azért különleges, mert bár játékos eszközökkel (is) él, mégsem humoros: a költészet vagy inkább a költés verkliszerűen dallamos önműködésére legyint: „Elkésve jössz idén is, őszi nap! / Érlelni valót mit találsz közöttünk? / Nem folytatom. Minek folytatni ezt? (…) Jelkésve jel / Jelképesen jelkéseken találsz / Közöttünk mit je-jelkések közöttünk / Jelkések között mit je-jeltalálsz / Jel késve jössz jössz őszi mi je szösz / Je őszi szöszi jösszi szí szidén.”

Akárcsak Vas műve, úgy Mesterházi Mónika virtuóz verse is a halandzsa speciális változata. A Holmi 1998. októberi számában jelent meg egy humoros összeállítás rendkívül eredeti darabjaként, a költő Sors bona címmel összegyűjtött versei között mégis hiába keressük: ezt a fajta direkt humort a kötet nyilván kivetette volna magából. Igaz, az Ónos eső felütése Weöres „Szép a fenyő télen-nyáron” kezdetű verse egyik sorának elterjedt, bár nem hiteles változatára („Míg a többi dermedt, fázik”) egyfajta halandzsaszóval utal: „Most aztán deremettáztak mind a fák”, és a Nézőpontok második, Szivárvány című darabjában van egy kancsal rím, ami komoly versben elég ritka: „behatol… kivetül”. A Faltenisz azzal játszik el, hogy a rövid páros sorok a hosszabb páratlanok utolsó szótagjait visszhangozzák többé-kevésbé híven – „Mitől tör bennem felszínre a jóság? / Adósság?” –, de humoros (és akkor is inkább kissé keserűen humoros) versnek ebben a tragikus hangoltságú kötetben talán csak a Visszacsévélt videó, illetve a Morgenstern-dal tekinthető: „még nem álmos az elme / de majd elmos az álom / se életem nem élem / se halam nem halálom”.

A szamárról című vers sajátos, nem szó, hanem szókapcsolat vagy mondat szintű halandzsa: lényegében minden szónak van önálló értelme. Jellemző, hogy a szövegszerkesztő is mindössze azt húzza alá, hogy elkáposzta, elcitrom, odaeper, rizscsicsó és elszeder. A vers hatása azon alapul, hogy egyes szavak úgy néznek ki, mintha más, nem létező szavak ragozott alakjai lennének. az olyan elmésségekig sokan bizonyára már gimnazista korukban eljutottak, hogy „add ide a lapát”, de a versben az ilyen típusú szavaknak valóságos tűzijátéka robban és szikrázik.

Mintha lenne például olyan szó, hogy „narantani”, és akkor ennek az egyes szám második személyű felszólító módja volna (úgynevezett alanyi ragozásban) ez, kiejtve: „narancs”. A „birs”-et vagy a „rizscsicsó”-t nem lehet így azonosítani, ezek mechanizmusa más: a „bírsz”-ra és a „kiscsikó”-ra emlékeztetnek.

A versben leírt események nem olyan világosak, mint Kálnoky XIX. Henrikjében, de a konkrét tartalom nem is olyan másodlagos, mint Karinthy Gábornál vagy Vasnál. Úgy tűnik, a szamár elhatároz valamit („elkáposzta… magában”), ami azzal függ össze, hogy „ribizli vágyik”, majd egy „spárga rizscsicsó” (sárga kiscsikó?) elbizonytalanítja („Dinnye is, málna is”). A helyzetet mintha a borsó mentené meg, és ezután a szamarat nem „datolya” (gátolja?) semmi, nincs több akadály – vagy más cél? – előtte, („semmi cékla”), úgyhogy azóta is vígan ribizelhet, vagyis szabad neki „ribizli”: nemhiába rukolánk neki mindannyian articsókaszívből.

Neked ajánljuk