Egy veszedelmes elme vallomásai - Chuck Palahniuk: Harcosok klubja

  • Greff András
  • 2007. november 29.

Könyv

Talányos módon Chuck Palahniuk nem népszerű hazánkban sem a kritikusok, sem az olvasóközönség körében. Pedig az amerikai szerző magyarul megjelent regényei (a Harcosok klubjának ez már a második kiadása, mellette a kínosra magyarított című Halálkultusz [eredetiben: Survivor] olvasható még) minálunk sem érkeztek légüres térbe.

Talányos módon Chuck Palahniuk nem népszerű hazánkban sem a kritikusok, sem az olvasóközönség körében. Pedig az amerikai szerző magyarul megjelent regényei (a Harcosok klubjának ez már a második kiadása, mellette a kínosra magyarított című Halálkultusz [eredetiben: Survivor] olvasható még) minálunk sem érkeztek légüres térbe. Ott volt egyrészt a Harcosok erős és idehaza is nagy port kavart filmverziója (David Fincher 1999-es rendezése), másfelől műveiben Palahniuk olyan szövegeket használ startkőként, amelyeket magunk is jól ismerhetünk: ezt az 1996-ban megjelent debütáló regényét például bátran olvashatjuk az ezredfordulós amerikai minimalizmus, legkivált annak Easton Ellis-i perverz verziója felől, szóba hozható Ballard, a Zabhegyező vagy A nagy Gatsby, nem beszélve az olyan, értelemszerűen csupán közvetetten kapcsolódó, ám izgalmas párhuzamokról, amilyeneket például A gólyakalifa észbe idézése vázolhatna fel. A rokonsági háló meghurkolása ugyanakkor félrevezető lehet. Palahniuk igen eredeti könyvét igazából szükségtelen bármi máshoz mérni.

A Harcosok klubjának névtelen elbeszélője a súlyos insomniától felfokozott tudathasadásos létállapotban fetreng: az oly kényelmesen befészkelhető yuppie-lét struktúráit egyszerre éli meg szerethetően otthonosnak, és látja taszítóan színtelen-szagtalannak, amit igenis érdemes egy monoklikék és vérszagú (fantázia)világra cserélni. Az alulvilágított pincékben szombat éjszakánként megrendezett, csontrepesztő ököltusára specializált harci klubokban neki és lelki társainak végre nem kell felelősségteljesen viselkedniök, és ez a helyzet, bármilyen fájdalmas szituációkat eredményez is, ideig-óráig elhozza számukra a Buddha-mosolyú békét. Vagy akár még többet is: "Igaz, hogy [az ember] napokig véreset szarik a belső sérülésektől, de félistennek érzi magát." Egymás lendületes péppé verése aztán a köz elleni előbb csupán gyermekded, majd egyre inkább terrorista színezetet öltő támadásokba fordul át, szélsebesen lohol hősünk felé a lidércfényes vég, s közben még vágya furcsa tárgyával, az anyja leszívatott zsírját az ajkaiba injektáló Marlával is kezdenie kell valamit.

Az üdítően ütődött sztori is megéri a pénzünket, de legfőképp mégis inkább az figyelemre méltó, ahogyan (Varró Attila remek fordításában) Palahniuk elmeséli, mit meséli, idegesen darálja, egy szuszra elhadarja: sziklatörmelékként zúduló szövege úgy emeli a pulzust, akár az amfetamin. A sorok olykor már-már lendületesen improvizált szabad verssé transzformálódnak, ám ez csak a felszín, Palahniuk regénye ugyanis igen gondosan megkonstruált. A drámai zárójelenet keretébe feszített szövegbe, mindig a megfelelő helyen mintegy refrénként vissza-visszacsuszamló sorokat helyez el, motívumhasználata következetes, és az sem véletlen, hogy művének elejére a prológus után egy éjfekete, ám legfőképp rémesen mulatságos jelenetet helyez el (Marla és a főhős "vakációznak" a halálos betegek csoportterápiáin). Ez a groteszk felütés ugyanis világosan jelzi, hogy alapvetően minek is érdemes látni ezt a művet: mindenekelőtt humoros regénynek, nem pedig az ezredforduló fogyasztói társadalmát bíráló, anarchistaromantikával fellobogózott, magát véresen komolyan vevő blaszfém imaszövegnek, ahogyan gyakran félreolvasni szokták (mely olvasatot a Tyler Durden nevű ösztönén-lény destruktív szónoklatai támogatnak meg, aki szerint "jobb, ha Isten gonosztetteinkre figyel fel, mintha egyáltalán nem figyelne ránk").

Palahniuk humora persze elég mocskos. Vigyorgunk, de rögvest pirulunk is, mert hiszen mégiscsak infantilizmust, az emberi szenvedés mélységesen morbid kigúnyolását és kegyetlen erőszakáriákat élvezünk. S persze ökölcsapásszerűen rövid mondatokba préselt remek képeket, szándékos tárgyi tévedéseket, gátlástalan blöfföket izgalmasan ellenpontozó, pompásan pontos hasonlatokat: "Szélesen rámosolygok. Az arcomba ütött sebhely pereme kékesfekete, mint a harci kutyák ínye. A szemem körüli daganatokra szorosan ráfeszül bőröm tükörsima lakkrétege."

A Harcosok klubja a középfajú amerikai irodalom dinamikusan brutális ágának gonosz kis mesterműve.

Cartaphilus, 2007, 244 oldal, 2800 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szálldogálni finoman

Úgy hírlik, a magyar könyvpiacon újabban az a mű életképes, amelyik előhúz egy másik nyuszit egy másik kalapból. A szórakoztatás birodalmában trónfosztott lett a könyv, az audiovizuális tartalom átvette a világuralmat. Ma tehát a szerző a márka, műve pedig a reklámajándék: bögre, póló, matrica a kisbuszon. 

Ja, ezt láttam már moziban

Dargay Attila ikonikus alkotója volt a világszínvonalú magyar animációs filmnek. A Vukot az is ismeri, aki nem olvasta Fekete István regényét, de tévésorozatain (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász stb.) generációk nőttek fel, halála után díjat neveztek el róla. Dédelgetett terve volt Vörösmarty klasszikusának megfilmesítése. 

Desperados Waiting for the Train

  • - turcsányi -

Az a film, amelyikben nem szerepel vonat, nos, bakfitty. S még az a film is csak határeset lehet, amelyikben szerepel vonat, de nem rabolják, térítik vagy tüntetik el. Vannak a pótfilmek, amelyekben a vonatot buszra, tengerjáróra, repülőgépre, autóra/motorra, egészen fapados esetben pedig kerékpárra cserélik (mindegyikre tudnánk több példát is hozni). 

Lentiből a világot

Nézőként már hozzászoktunk az előadások előtt kivetített reklámokhoz, így a helyünket keresve nem is biztos, hogy azonnal feltűnik: itt a reklám már maga az előadás. Kicsit ismerős az a magabiztosan mosolygó kiskosztümös nő ott a képen, dr. Benczés Ágnes Judit PhD, MBA, coach, csak olyan művien tökéletesre retusálták, kétszer is meg kell nézni, hogy az ember felismerje benne Ónodi Esztert.

Crescendo úr

A Semiramis-nyitánnyal kezdődött koncert, és a babiloni királynőről szóló opera szimfonikus bombákkal megtűzdelt bevezetője rögtön megalapozta az este hangulatát. Szépen adta egymásnak a dallamokat a klarinét, a fuvola, a pikoló, a jellegzetes kürttéma is könnyed fesztelenségét domborította Rossini zenéjének, akit a maga korában Signore Crescendónak gúnyoltak nagy ívű zenekari hegymászásai okán. A Danubia Zenekarra a zárlatban is ilyen crescendo várt.

A miniszter titkos vágya

Jövőre lesz tíz éve, hogy Lázár János a kormányinfón közölte, megépül a balatoni körvasút abból az 1100 milliárd forintból, amit a kormány vasútfejlesztésekre szán. A projektnek 2023-ban kellett volna befejeződnie, és egy ideig a gyanús jelek mellett is úgy tűnt, hogy minden a tervek szerint alakul: 2021. június 18-án átadták az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti 55 kilométeres, villamosított szakaszát.

Ahol mindenki nyer

Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn baráti látogatáson tartózkodott a szomszédos Szlovákiában, ahol tárgyalásokat folytatott Robert Fico miniszterelnökkel és Peter Pellegrini államfővel. Hogy miről tárgyaltak, arról sok okosságot nem lehetett megtudni, az államfő hivatala nem adott ki közleményt, posztoltak egy kényszeredett fotót és lapoztak; a miniszterelnök, Orbán „régi barátja” ennél egy fokkal udvariasabbnak bizonyult, amikor valamiféle memorandumot írt alá vendégével; annak nagyjából annyi volt a veleje, hogy Fico és Orbán matadorok, és reményeik szerint még sokáig azok is maradnak (Robert Fico szíves közlése).

„Inkább magamat választom”

A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színésze a versenysport helyett végül a színház mellett döntött, és ebben nagy szerepe volt Takács Vera televíziós szerkesztőnek, rendezőnek is. Bár jelentős színházi és ismert filmes szerepek is kötődnek hozzá, azért felmerülnek számára a színház mellett más opciók is.

Az irgalom atyja

Megosztott egyházat és félig megkezdett reformokat hagyott maga után, de olyan mintát kínált a jövő egyházfőinek, amely nemcsak a katolikusoknak, hanem a világiaknak is rokonszenves lehet. Ügyesebb politikus és élesebb nyelvű gondolkodó volt, mint sejtenénk.