Könyvmelléklet – kritika

Egyszer véget ér

Peter Brannen: A világ végei

Könyv

A híreket olvasva egyértelműnek tűnhet számunkra, hogy természettörténeti szempontból is drámai korban élünk: az emberi civilizáció mindennapos, rutinszerű működésének köszönhetően olyan változások zajlanak a Földön, amelyek alapvetően formálják át életünk keretrendszerét.

Nemegyszer halljuk azt is, hogy újabb nagy, ezúttal egyértelműen antropogén eredetű tömeges kihalási esemény küszöbére értünk. Csak éppen azt nem értjük még pontosan, hogy mi történik egy-egy ilyen kihalás során, s csupán pedzegetjük, mekkora katasztrófát élt át az élővilág, amikor a fajok tömegesen tűntek el.

Peter Brannen bostoni tudományos újságírót (a The Atlantic munkatársát, számos más lap elismert szerzőjét) régóta foglalkoztatták azok a geológiai, oceanográfiai és a szénkörforgással kapcsolatos témák, amelyek összefüggenek a múlt és a jövő esetleges kihalási eseményeivel. Az eredetileg 2017-ben megjelent könyvében bemutatja, mennyit ért meg manapság a kutatói közösség azokból az apokalipszisekből, amelyek eddig legalább öt alkalommal sújtották a bolygó élővilágát. A szerző nem titkolt szándéka, hogy megértesse, mennyivel más vagy éppenséggel nagyon is hasonló körülmények ágyazhattak meg annak, hogy manapság is – talán nem teljesen megalapozottan – egy újabb kihalási eseményről beszéljünk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.