Interjú

„Elbújna az ember”

Keresztury Tibor író, szerkesztő

Könyv

Irodalomkritikusként, folyóirat-szerkesztőként indult a pályája, aztán a kritikák, tanulmányok, esszék írását felváltotta az az egyedi tárcaforma, amelyet épp itt, a Magyar Narancsban kezdett el írni. Első regénye megrázó élet- és halálvallomás. Erről kérdeztük.

Magyar Narancs: Egy helyütt hazatalálásnak nevezted a váltást. Korábban is az a kritikus voltál, aki szépírói babérokról álmodozik?

Keresztury Tibor: Nem álmodoztam én akkoriban semmiről, belevetettem magam a pezsgő irodalmi életbe, és megpróbáltam rengeteg munkával kompenzálni, kordában tartani alkoholfüggőségemet és ekkoriban kezdődő, még barátságos depressziómat. A kilencvenes évek közepén egyszerre voltam az Alföld című folyóirat, a JAK-füzetek szerkesztője, a Népszabadság irodalomkritikusa, a Hajdú-bihari Napló tárcaírója Borbély Szilárddal és Tar Sándorral, valamint az ÉS tévékritikusa, miközben írtam a Petri-monográfiámat – ehhez jött egy hirtelen ötletből beküldött, visszhangosnak bizonyult, Piros az Isten című cikk nyomán a Narancs felkérése, mely valóban döntő fordulatot hozott a pályámon. E helyről mondok e helynek köszönetet.

MN: Tőled idézek: „A folyamatos önsajnálat furcsa módon előbb-utóbb megedzi a lelket.” Megedz a folyamatos írás is?

KT: Csak azok voltak: dilemmák és kételyek. Ugyanazok egyéb­iránt, mint most, évtizedekkel később a Hűlt helyem írása közben. Az önéletrajziság kérdései. Milyen mértékben lehet személyesnek lenni. Mennyire adhatom ki magam. Ezek ugyanis nem csupán tartalmi, hanem kőkemény stiláris kérdések is. Hogyan lesznek elkerülhetők a magamutogatás, a reflektálatlan feltárulkozás, a direkt vallomásosság gesztusai úgy, hogy a szöveg személyes és hiteles marad. Az ugyanis kezdettől fogva világos volt, hogy a személyemen átszűrt, alanyi prózát tudok és akarok csak írni, a vegytiszta fikció hidegen hagy, nem érdekel. Ehhez az Egotrip ideális keretet adott: valósággal lubickoltam benne, hamar megtaláltam a saját, felismerhető hangomat is, azt hiszem. A kételyek zöme persze a lelkes olvasói fogadtatás mellett is mindvégig fennállt – egészen addig, míg a hetvennégy Keleti kilátások-szöveget tartalmazó Reményfutam meg nem jelent, s az ÉS 2000-es karácsonyi számának harmadik oldalán Esterházy Péter nem írt róla egy zavarba ejtően lelkes, A szabadság nehéz mámora című könyvébe is felvett méltatást. A könyvet Parti Nagy Lajos szerkesztette. Ha valakinek, nekik elhittem, hogy nem tévút, amin járok… Lett is belőle öt további tárcanovella-kötet. Hogy megedzett-e mindez, azt nem tudom. Az viszont biztos, hogy megtanultam magam kívülről is látni, és használható, elfogadható színvonalú  mondatokat írni is talán.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.