„Elég önálló” - Prőhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója

  • Urfi Péter
  • 2016.10.25 12:40

Könyv

A PIM az utóbbi években virágkorát éli. Az eddigi igazgató, E. Csorba Csilla mégsem indulhatott újra, mivel előbb kellene nyugdíjba mennie, mint hogy kitelne újabb ötéves megbízatása. A feladatra az ismert külügyes vállalkozott, aki az Emmi helyettes államtitkári pozícióját cseréli januártól az új feladatra.

Magyar Narancs: Mielőtt rátérnénk a kinevezését övező konkrétumokra, hadd tegyem fel általánosabban a kérdést. Nem gondolja, hogy mindenki jobban érezné kicsit magát, ha egy ilyen fontos múzeum élére szakembert nevez ki a kormány, és nem egy politikust?

Prőhle Gergely: Nem tudom, hogy kinek az érzéseire gondol. Azoknak az érzéseire, akik sem korábban, sem most nem pályáztak? Feltételezem, hogy akiket nem fűtenek igazgatói ambíciók, azoknak nem eshet nehezére elfogadni, ha más vezeti az intézményt.

MN: Nem a létező és nem létező vetélytársaira gondoltam, hanem mindenkire, vagyis annak a döntésnek a közérzetre gyakorolt hatására, hogy a hatalom egyszer csak egy politikust…

PG: A Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány svájci nagykövetére gondol, vagy az Orbán-kormány berlini nagykövetére, közigazgatási államtitkárára, vagy esetleg a Naumann Alapítvány egykori irodavezetőjére?

MN: Még csak nem is azzal hozakodtam elő, hogy ön fideszes volna, pusztán annak a döntésnek az üzenetéről kérdezném, hogy egy irodalmár vagy egy muzeológus helyett egy politikus…

PG: Azt javaslom, hogy használjuk pontosan a kategóriákat! Ha az ember kormánytisztviselő vagy köztisztviselő, akkor nem politikus. Nehéz dolga lenne, ha tőlem akarna pártpolitikai vagy akár direkt belpolitikai tárgyú megnyilatkozásokat keresni.

MN: Vagyis ön nem politikusként gondol magára.

PG: Nem. Lett volna rá lehetőségem, hogy az váljon belőlem, de nem így történt.

MN: Hát jó. Teszek még egy utolsó próbát: nem gondolja, hogy a kormány sokkal jobb üzenetet küldött volna azzal, ha nem kormánytisztviselőt, hanem irodalmárt vagy muzeológust nevez ki az irodalmi múzeum élére?

PG: Nem gondolom, hogy a kormány bármilyen üzenetet akart volna küldeni. Nem a kormány döntött ugyanis arról, hogy megpályázzam a főigazgatói széket, ez a saját ambícióm volt. Az a tény, hogy a mindenféle szakembert felsorakoztató szakmai bizottság hogyan döntött, és utána a miniszter ezt a döntést jóváhagyta – ezek rajtam kívül álló tényezők. Ahogy arról sem én tehetek, hogy rajtam kívül csak egy másik pályázó volt, az előző pályázat pedig eredménytelenül zárult.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

 

MN: Ha én azon gondolkoznék, hogy elindulok a pályázaton, és azt látnám, hogy azon a kiíró minisztérium államtitkára lesz a vetélytársam, valószínűleg én is visszalépnék.

PG: Nem láttam korábban sem akkora tülekedést. Az intézményvezetői felelősségvállalás többet kíván annál, mint hogy valaki jó szakember legyen. Minden tiszteletem a kiváló muzeológusoké és irodalomtörténészeké, nyilván nagyon is támaszkodnom kell a munkájukra. De ha nem akarnak egy ilyen nagy intézmény vezetésében felelősséget vállalni, akkor ezt el kell fogadni.

MN: Tényleg nem látja azt a tendenciát, hogy az intézményvezetői kinevezéseknél a fideszes kapcsolatok a döntőek?

PG: Kire gondol? Varga Benedek a fideszes kapcsolatainak köszönheti, hogy kinevezték a Nemzeti Múzeum élére? Vagy itt van Baán László, aki a Gyurcsány-kormánytól kapta a megbízását.

MN: Nem kizárólag fideszes káderek kerülnek pozícióba. De ha valaki fideszes hátszéllel érkezik meg egy pályázatra, akkor másnak nincs esélye.

PG: Tehát ön szerint én csak azért kaphattam meg a PIM-et, mert egy: fideszes káder vagyok, és kettő: az én pályázatom mindenki mást elriasztott?

MN: Nem fogalmaztam volna ilyen nyersen, de igen.

PG: Ezért tartottam fontosnak, hogy nyilvánosságra hozzam a pályázatomat (amit a PIM honlapján lehet elolvasni – U. P.), így talán lehet annak tartalmáról beszélni, esetleg kiegészíteni azt. Biztosan lehetett volna jobbat írni, de hát – a bírálóbizottság véleménye szerint – sajnos nem írt senki jobbat, ez van. A szövegemből viszont annyi talán kiderül, hogy nem pusztán egy politikai ejtőernyős, egy szerencsétlen káder próbálkozik az igazgatósággal.

MN: Mert olyan sok múzeumi és irodalmi tapasztalata van.

PG: Mert jelentős intézményvezetői és kulturális szervezői gyakorlatom van. És talán a nemzetközi tapasztalatom is segítheti az intézményt és a magyar irodalom ügyét. A Petőfi Irodalmi Múzeum egyébként korántsem csak irodalommal foglalkozik. Ide tartozik a Magyar Nyelv Múzeuma Sátoraljaújhelyen, az inkább képzőművészeti Kassák Múzeum, a Mesemúzeum, a Digitális Irodalmi Akadémia… A főigazgatónak nem szükséges irodalomtörténésznek vagy művészettörténésznek lennie, erre ugyanis megvannak a valóban kiváló szakemberek. Nem akarok úgy tenni, mintha én ezekben a szakmákban jeleskednék, és nem is fogok okoskodni ilyen kérdésekben.

MN: A pályázata röviden kitér ezekre a változatos részfeladatokra, és ha jól értem, minden egyes területen a most zajló munkát, a jelenlegi irányvonalat szeretné folytatni.

PG: Természetesen, a PIM szakmai munkájának színvonalát senki sem vitatja. Szinte lehetetlen lett volna többet dicsérni az elődömet, mint amennyire a pályázatomban teszem. S ez nem puszta udvariaskodás.

MN: Azt is írja, hogy előzetesen tájékozódott, konzultált több munkatárssal.

PG: Akivel csak lehetett. Először E. Csorba Csilla főigazgató asszonyt kerestem meg, akit rég­óta ismerek. Beszélgetéseim során pedig még azt a kérdést is feltettem, hogy vajon az én tapasztalataim és kapcsolatrendszerem hasznos lehet-e az intézménynek. Főigazgató asszony egyértelmű igennel válaszolt, bátorított, hogy pályázzak.

MN: A pályázatában említi, hogy a 2017-es Arany János-em­lék­év koordinálására őt kérné fel. Ez alkalmi együttműködés lesz, vagy E. Csorba Csilla állásban marad a PIM-ben?

PG: A technikai részleteket még ki kell találni, de szeretném, ha itt maradna.

MN: Tervez változtatásokat a szervezeti felépítésben, vagy esetleg elbocsátásokat?

PG: Nem tervezek. Az egyes tagintézmények együttműködését lehetne persze javítani, de majd, ha jobban látom a belső viszonyokat, kiderül, hogy lehet-e tenni ez ügyben valamit.

MN: A bizonytalan finanszírozási helyzeten viszont biztosan változtatni akar – áll a pályázatban. Ami azért különös felvetés, mert pont a fenntartó minisztériumtól érkezik, és ez leg­inkább az ő feladatuk lenne.

PG: Nem feltétlenül. Ilyen méretű intézményben 2-3 évvel előre érdemes tervezni a nagyobb kiállításokat és azok költségvetését is. Ha vannak konkrét tervek, azzal lehet pályázni, szponzorokat keresni vagy akár állami finanszírozást találni. Ezt, vagyis a források korai előteremtését jobb megoldásnak tartom, mint kivárni azt, hogy mennyi pénzt kapunk, s ehhez igazítani a terveket. Meg kell próbálni ezt az eljárást követni.

MN: A fenntartói támogatás mértékét és módszertanát tehát nem próbálja megreformálni.

PG: Régóta figyelem a magyar közigazgatást, és tudom, milyen bizonytalanságok épültek bele a rendszerbe. Láttam, hogyan működik, és ahogy öregszem, hajlamos vagyok azt hinni, hogy ezen az égövön ez már csak így marad. Svájcban és Németországban megfigyelhettem, hogy lehet másképpen viszonyulni a tervezhetőséghez és a konszolidált működéshez, de ezen a tájon ez valahogy kevésbé megy.

MN: Ez tán nem a földrajzi helyzet következménye, hanem a rossz politikai kultúráé.

PG: A politikai kultúra közvetlen összefüggésben áll a szélességi és hosszúsági fokkal.

MN: Van erről egy tudományos elmélete?

PG: Hogyne, de alig hiszem, hogy érdemes lenne hosszan fejtegetnem.

MN: A pályázatból kiolvasható a keleti nyitás szándéka is.

PG: Aki ismeri az előéletemet, tudja, hogy bajosan lehetne keleti elfogultsággal vádolni, de egy ekkora piacot nem hagyhatunk figyelmen kívül. Láttam a tajvani könyvvásárt, és mély benyomást tett rám az az óriási lendület, amellyel az európai kultúra karjaiba rohannak. A magyar irodalom nemzetközi megismertetésének sorsa azonban továbbra is elsősorban a német piacon dől el.

MN: Ahol viszont most nem vagyunk könnyű helyzetben, méghozzá a kormány miatt – írja a pályázatban. Hozzáteszi, hogy bár a kormány „politikailag helyesen kezelte” a migrációs helyzetet, de emiatt nyugati értelmiségi körökben „hazánk neve mostanság nem cseng jól”. Miből gondolja ezt?

PG: Elég, ha az ember kinyit egy újságot. Vagy ha összefut egy német barátjával. Évtizedek óta beszélgetek nagyjából ugyanazokkal az emberekkel. Pontosan látom az árfolyamunkat.

MN: Azt állítja, hogy az irodalom javíthat ezen az előnytelen országképen.

PG: Nemcsak az irodalom, hanem az egész végtelenül sokszínű, szerethető kulturális közeg. Ha megmutatjuk, milyen a magyar könyvpiac, a kortárs külföldi szépirodalom megjelenése, hány koncertterem telik meg egy este, milyen a kortárs zene, a dzsessz vagy akár az alternatív rock kínálata, akkor abból nem az a kép rajzolódik ki, mint a politikai hírekből. Ennek a tudatosítása mindenkinek az érdeke.

MN: A kedvenc részem a tervei között, hogy az aktuális közéleti vitákhoz ugyanúgy akar kapcsolódni a múzeum programjával, mint a bulvárhoz. „Meglepő árukapcsolásokat” ígér. Mondana konkrét példákat?

PG: Még mielőtt bárki megrettenne, nem átpolitizálni vagy bulvárosítani szeretném a PIM tevékenységét. Példaként Nyáry Krisztián sikerét említeném, akinek magánéleti részleteket is tartalmazó könyvei azokat is meg tudják szólítani, akik egyébként nem olvasnak klasszikus irodalmat. Vagy amikor egy popsztár Arany-balladát mond, Krúdyt olvas. Jó kezdeményezés volt a Nagy Könyv is. El kell érnünk az iskolásokat, amihez internetes jelenlét kell, mobillal felvett szavalatok meg hasonló dolgok. Ezek egy része már ma is működik, a PIM közkapcsolati munkája kiváló. S miközben az intézménynek nem szabad egy kicsit sem veszítenie a komolyságából és a tudományos igényességéből, mindent meg kell tenni azért, hogy a mostaninál még szélesebb körben hasson.

MN: A 2018-ra tervezett Wass Albert-kiállítás is nyilván elér egy sajátos közönséget. Amikor beleírta ezt az ötletet a pályázatba, számítania kellett rá, hogy mindenki ezt fogja kiemelni, erről fogja kérdezni.

PG: Őszintén szólva ennyire csőlátásos reakciókra nem számítottam. Komolyan mondom, ki fogom számolni, a pályázat szövegének hány százaléka a Wassra vonatkozó rész, a 20 oldalból kb. 5 sor. Senkit nem érdekel a digitalizáció kérdése, Hamvas Béla nemzetközi ismertségének növelése vagy a Digitális Irodalmi Akadémia működési feltételeinek javítása, csak rögeszmésen újra és újra az a néhány sor Wassról. Ráadásul nem mondtam sehol, hogy a kiállítás kultuszteremtő szándékkal készül. Ellenkezőleg: a kultuszmivolt okára kérdezne rá. Honnan ez a népszerűség? Mi az oka, hogy egy szerzőnek, aki nem itt élt, aki későn került be a köztudatba, akinek meglehetősen változatos színvonalú munkák kerültek ki a keze alól, 200 szobra van ezen a 93 ezer négyzetkilométeren?

MN: Ezt az adatot egyébként honnan veszi?

PG: Olvastam valahol.

MN: Csak mert megnéztem a köztérkép.hu-n és egy Wass Albert-emlékoldalon, és mindkét helyen kb. 60 köztéri szoborról tudnak.

PG: De nemcsak a köztéri szobrokra gondoltam, hanem a művelődési házakban felállított emlékhelyekre, ilyesmikre is. Egyébként, ha a 200 esetleg túlzás, a 60 is sok.

MN: Akár 60, akár 200, nekem alapos mellébeszélésnek tűnik, hogy mindig ezekre a szobrokra hivatkozik. Nem értem, hogyan következik a szobrok számából a kiállítás szükségessége.

PG: Akkor megfordítom a kérdést: miért nincs Kosztolányinak ennyi szobra?

MN: Mert neki nincsen politikai kultusza. A Wass Albert-szobrok jelentős részét fideszes politikusok vagy pártközeli hírességek avatták fel, Wass személye pedig egy ideig a szélsőjobb és a Fidesz kulturális és történelmi hivatkozási pontja volt, ahogy később Nyirő József.

PG: Nekem a Fidesz nem ugrana be Wass Albert kapcsán, de ha ön mondja… Egyébként igaza van, ez egy irodalmi vonatkozású politikai kultusz, de mivel sokan olvassák a műveit, azt is mondhatjuk, hogy egy politikai vonatkozású irodalmi kultusz. Tényleg nem lenne érdekes megvizsgálni, hogyan alakult ki ez? Hogyan lett a sok, esetenként sokkal jobb erdélyi író közül pont ő a kultusz tárgya? Mit mond erről az olvasásszociológia, mit tudhatunk meg belőle ideológiai és irodalmi ízlésvilágokról? Ez nem izgalmas kérdés? Nem értem ezt a harctéri idegességet. Vagy esetleg ezzel a Wass-kiállítás-ötlettel próbálják kényszeresen igazolni, hogy lám, egy közveszélyes jobbost ültetett a kormány a PIM élére. A Kassák-kiállítás ötletét miért nem kritizálja senki?

MN: Már miért kritizálná bárki? A 20. század konszenzusosan nagyra tartott írója, a képzőművészeti avantgárd világszerte ismert képviselője, akinek a nevét a PIM egyik tagintézménye is viseli. Miért ne lenne kiállítás a halála 50. évfordulóján?

PG: De csak a konszenzusos szerzőkkel szabad foglalkozni? Tilos rákérdezni, mitől botrányos és kultikus egyszerre valaki? Nem ettől lesz izgalmas hely egy múzeum? Egyébként konszenzus ide vagy oda, Kassák életművében is van jó néhány ellentmondásos momentum.

MN: Talán az okozhat csupán gyanakvást egyesekben, hogy pont egy fideszes államtitkár akar kiállítást rendezni egy fideszes ikonnak…

PG: …és emiatt azt gondolják, hogy akkor az nem lehet más, csak dicsőítő.

MN: Igen.

PG: Nos, ezeknek az előítéletes embereknek javaslom, hogy idézzék fel mostanra már sajnálatosan hosszúra nyúlt pályafutásom megnyilatkozásait, egyes állomásait. Persze, aki nagyon rosszindulatú, gondolhatja azt, hogy ez a Prőhle annyira megöregedett, hogy eljutott Friedrich Naumanntól Wass Albertig. Tévednek. Ugyanakkor talán kevésbé foglalkoztat már mások előítéletessége.

MN: Ismeri azt a történetet, amikor a Fidesszel amúgy jó viszonyt ápoló múzeumigazgató kritikai kiállítást akart rendezni egy fideszes ikonról?

PG: Nem, azt hiszem, nem ismerem. Kire gondol?

MN: Gulyás Gábor tervezett ilyen Makovecz-kiállítást a Műcsarnokba. Válaszul a kormány azonnal odaadta az egész múzeumot a Magyar Művészeti Akadémiának. Fekete György szerint a büntetésre azért volt szükség, mert Gulyás nem volt hajlandó az MMA-val való nemzeti együttműködésre.

PG: Ezt most hallom először. Én eddigi életem során elég önálló tudtam maradni, amivel persze nem is mindig arattam sikert. Egyébként pedig Makovecz Imre és Wass Albert esete még távolról sem összehasonlítható. De Wass Alberttel kapcsolatban hadd javasoljam századszor, hogy: csak nyugalom! Nem egy dekoratív emlékkiállítás ötletét vetettem fel, hanem egy polemizáló, kérdéseket felvető tárlatét.

MN: Ebbe a sok nézőpontba akkor beleférhetnek a legalaposabb Wass-monográfiát jegyző Ágoston Vilmos kutatásai is?

PG: Természetesen.

MN: Aki a szövegekben mutatta ki a holokauszttagadás, a gyilkosságra való uszítás, a román-, cigány- és zsidóellenesség retorikai alakzatait.

PG: A 20. századi irodalom- és eszmetörténetben nagyon kevés a minden szempontból makulátlan életmű. Nagy Imrét sem a magyarországi svábok elleni akciói miatt tiszteljük, és Bajcsy-Zsilinszky Endréről sem az antiszemita szövegei miatt vannak szép széles utak elnevezve. Wass Albertet sem a fentiek miatt kell – ha egyáltalán – szeressük.

MN: Kivéve azokat, akik pont ezekért szeretik. Önnek amúgy kik a kedvencei? Mondjuk, kiket tart a legjobb kortárs költőknek?

PG: Erre semmi pénzért nem válaszolnék. Ugyanis teljesen mindegy, hogy egy közintézmény vezetőjének milyen a személyes ízlése. Ha viszont esetleg úgy tenné fel a kérdést, hogy miket olvastam a nyáron…

MN: Miket olvasott a nyáron?

PG: Parti Nagy Lajos beszélgetését Réz Pállal. Téreyt olvastam még és Bánffy Miklós erdélyi trilógiáját. Meg túl sok újságot – erről most már le kéne szoknom.

Névjegy

Az érvényes pályázathoz szükséges szakirányú végzettséget az ELTE BTK-n szerezte meg magyar és német szakon. Tanult és kutatott is Németországban, PhD-jét pedig az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen abszolválta. 1992 és 1998 között a liberális Friedrich Naumann Alapítvány magyarországi igazgatója. Ezt követően számos diplomáciai és minisztériumi pozíciót tölt be: az NKÖM közigazgatási államtitkára (1998–2000), nagykövet Berlinben (2000–2003) és Bernben (2003–2005), a Külügyminisztérium főosztályvezető-helyettese (2005–2006), majd – négy év tanácsadó cégnél végzett munka után – ugyanott az uniós kétoldalú kapcsolatokért és kulturális diplomáciáért felelős helyettes államtitkár (2010–2014). 2014 óta és még egy kis ideig az Emmi nemzetközi és uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára. Mindeközben, immár tíz éve, a magyar evangélikus egyház országos felügyelője.

Neked ajánljuk

Ne zavarjanak, lázadok

  • SzSz

A címbeli Frank a másfél órás játékidő alatt háromszor lép színpadra, valójában énekelni azonban csak egyszer halljuk – már ez is jelzi, hogy ez nem egy szennyhullámot tematizáló punkmozi.

Halál a tengeralattjárón

  • Bacsadi Zsófia

Tobias Lindholm rendhagyó krimije minden, ami az épp aranykorát élő true crime és skandináv noir nem. A nézők nem bírják megunni a gyilkosok tragikus gyerekkorát, aberrált szexuális szokásait és sötét karizmáját, a dilettáns pszichologizálást és persze a véres részleteket.

Kérem a következőt!

  • Nagy István

Ha valaki a ’w’, a ’h’ és az ’o’ betűket látja közvetlenül egymás mellé írva, az mostanság valószínűleg sokkal hamarabb asszociál az Egészségügyi Világszervezetre (WHO), mint a hatvanas–hetvenes évek egyik legjelentősebb zenekarára, a mai napig is létező The Who-ra. Monolitikus lemezük, a Who’s Next nemrég volt 50 éves, ami jó indok egy kis visszatekintésre. A Who mifelénk soha nem lett igazán kultikus együttes, ezért nem csak az album, a zenekar történetét is érdemes feleleveníteni.

Titkok, tengelicék

  • Dékei Kriszta

A Pannonhalmi Főapátság kiállítása nem pusztán egy kortárs kiállítás, hiszen olyan dolgokra/tárgyakra és a bencés közösség által használt terekre is rápillanthatunk, amelyekre eddig a kívülállóknak nem volt lehetőségük.

Kaptafa

  • Kiss Annamária

Nem könnyű feladat egy lakásfelújítás: épp egy fél vagy negyedkész házban járunk, ahol még minden munkaterület. Jól indul az előadás: a házigazda Alice (Ónodi Eszter) és barátnője, Magrete (Pelsőczy Réka) közös belépője az utóbbi idők egyik legsikerültebbje.

Pillanatnyi hatás

  • Rádai Andrea

A legtöbbször annyi történik, hogy egy vagy több ember áthalad valamilyen módon, valamilyen jelmezben a színpadon. Peter Brooktól tudjuk, hogy ez már elég a színházhoz, de most sokat hörögnek és táncolnak is a színészek a 33 álomban, néha meg fojtogatják és kibelezik egymást. Minden Bodó Viktor-produkcióban vannak agyeldobós jelenetek, de a rendező most mintha kifejezetten az úgynevezett „cool fun” esztétikának szentelte volna az egész előadást, ami tényleg elejétől a végéig téboly, agyrém, lázálom és káosz, és akkor még finom voltam.

Síkság

Magas labda, ha egy műsor, pláne egy podcast vagy YouTube-csatorna a világ idegesítő dolgaira reflektál. Nagyon hamar kiderül ugyanis, hogy minden idegesítő. És maga a műsor is villámgyorsan idegesítővé válik. A Márkó és Barna Síkideg az „új Index” legnépszerűbb, immár a harmadik évadot taposó audiovizuális produkciója a havi podcast-sikerlistákon általában a csúcs közelében tanyázik.

Egy banánköztársaság bukása

  • Ács Pál

Banánköztársaság – ezt a szót jobbára csak átvitt értelemben használjuk az eltorzult gazdasági-társadalmi berendezkedésű, nagyhatalmi érdekek hálójában vergődő országocskákra, alig gondolva azokra a kicsiny közép-amerikai államokra, amelyek tényleg szinte kizárólag a banánexportjukból tartják fenn magukat.

Ölniük kell

A szakértők szerint majdnem minden megyében tartanak illegális kutyaviadalokat, hiába lehet az ilyen szadista cselekményért akár három év börtönbüntetést is kiszabni. A bűnözők egy lépéssel a hatóságok előtt járnak.

Melyik út megyen itt Budára?

  • A szerk.

A magyar film újra régi fényében ragyog! Sőt, jobb mint valaha, veri a világot. Csak az nem teljesen eldöntött még, hogy ez a Vajna-korszak elmúltának köszönhető, vagy annak az egyelőre ismeretlen zseninek, aki leforgatta a Borkorcsolyát, ezt a gyönyörű, a magyar valóságot teljes mélységben és oly híven ábrázoló, mégis vidám és legyőzhetetlenül optimista, ráadásul alig 22 másodperces remekművet.

Készpénz és ígéret

  • A szerk.

„Ellenzéket is váltottunk. Leváltottuk a szocialista párton belül azokat, akik nem akartak változást, akik féltek az elszámoltatástól. Leváltottuk azokat, akik bizonytalankodtak, leváltottuk azokat, akik bármilyen szélsőséges magatartást hirdettek, akik üzleteltek a hatalommal, akiket meg lehetett venni, akiket meg lehetett zsarolni, meg lehetett fenyegetni” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap esti győzelmi beszédében a budapesti Anker közben a lelkes publikum előtt.