Könyv

Sándor Erzsi: Anyavalya

Könyv

Ül a gyerek a lavórban, az anyja mesél neki fürdetés közben. Nincs ebben semmi különös, mindenkinél így megy ez. Ám ebben a fürdőszobában nem tündérkirálylányok és hercegek sorakoznak fel, hanem Auschwitzba hurcolt rokonok, ’56-ban Amerikába emigrált apa, férjek, akik mit sem értenek a testi szerelemhez, vagy éppen fülledt brazil délutánok, ahol a Moszkvából sietősen lelépő táncosnő nagynéni körömcipőben is tökéletesen grasszáló unokahúgában gyönyörködik. Sándor Erzsi anyaregényében szinte végig kisgyerekként meséli el anyját (Bauer Margitot) és az egész nem létező famíliát, gondosan figyelve arra, hogy véletlenül se nőjön fel közben, mert azzal csalódást okozna. Nemcsak az anyának, az olvasónak is. A könyv nagy részében így mi is az ötvencentis derékbőséget, a mindig tökéletesen vörösre festett körmöket, a minden helyzetben az igazát kiharcoló, a polgárpukkasztó és fergetegesen szarkasztikus anyát látjuk, a szerelmi bánat felett érzett végtelen keserűség, a magány, az otthonka és a kismamacipő csak egy idő után sejlik ki minden elegáns gesztus mögül. A sok tragédia ellenére a történeteken nem lehet sírni, csak tele szájjal nagyokat röhögni, kicsit irigykedni és az anyával együtt szurkolni, hogy a színművészetis, majd vidéki színésznői karrierjén elinduló gyerek mégse költözzön el otthonról, vagy ha már egyszer elköltözik, vigye magával az anyját is.
A mese és a fürdetés meg sohase érjen véget. Az Anyavalya az első betűtől az utolsóig izgalmas, ironikus, a konvenciókba magas sarokkal taposó, az életet és a halált egyaránt kinevető történetfolyam, ahol az anya mellett mindenki más csak mellékszereplő lehet, legyen szó karót nyelt férjről, gyáva szeretőről, kemény nővérről vagy rajongva ragaszkodó, majd leszakadni próbáló gyerekről. Mindenki érzi, ez Bauer Margit igazi elégtétele.

Park Kiadó, 2016, 268 oldal, 2990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.