Ül a gyerek a lavórban, az anyja mesél neki fürdetés közben. Nincs ebben semmi különös, mindenkinél így megy ez. Ám ebben a fürdőszobában nem tündérkirálylányok és hercegek sorakoznak fel, hanem Auschwitzba hurcolt rokonok, ’56-ban Amerikába emigrált apa, férjek, akik mit sem értenek a testi szerelemhez, vagy éppen fülledt brazil délutánok, ahol a Moszkvából sietősen lelépő táncosnő nagynéni körömcipőben is tökéletesen grasszáló unokahúgában gyönyörködik. Sándor Erzsi anyaregényében szinte végig kisgyerekként meséli el anyját (Bauer Margitot) és az egész nem létező famíliát, gondosan figyelve arra, hogy véletlenül se nőjön fel közben, mert azzal csalódást okozna. Nemcsak az anyának, az olvasónak is. A könyv nagy részében így mi is az ötvencentis derékbőséget, a mindig tökéletesen vörösre festett körmöket, a minden helyzetben az igazát kiharcoló, a polgárpukkasztó és fergetegesen szarkasztikus anyát látjuk, a szerelmi bánat felett érzett végtelen keserűség, a magány, az otthonka és a kismamacipő csak egy idő után sejlik ki minden elegáns gesztus mögül. A sok tragédia ellenére a történeteken nem lehet sírni, csak tele szájjal nagyokat röhögni, kicsit irigykedni és az anyával együtt szurkolni, hogy a színművészetis, majd vidéki színésznői karrierjén elinduló gyerek mégse költözzön el otthonról, vagy ha már egyszer elköltözik, vigye magával az anyját is.
A mese és a fürdetés meg sohase érjen véget. Az Anyavalya az első betűtől az utolsóig izgalmas, ironikus, a konvenciókba magas sarokkal taposó, az életet és a halált egyaránt kinevető történetfolyam, ahol az anya mellett mindenki más csak mellékszereplő lehet, legyen szó karót nyelt férjről, gyáva szeretőről, kemény nővérről vagy rajongva ragaszkodó, majd leszakadni próbáló gyerekről. Mindenki érzi, ez Bauer Margit igazi elégtétele.
Park Kiadó, 2016, 268 oldal, 2990 Ft
