Luca Anna: Szőlőszem
Egy meleg szőlőszemben ülök. Kívül
süt a nap: tengerzöldsárga derengés.
Langyos falatokat szippantok a húsból,
a szőlő borostyán húsából, apró falatonként mindig
többet és többet (türelmes folyamat
az irracionális idő furcsa egysége sokszorozza magát),
míg a monstrum szőlőszem lassan összetöpped,
belül csak én s a körém ráncolódó
héj, a kifordított léggömb,
nedves gumijaként körém roskadó sötét héj marad.
Luca Annának húsz éve jelent meg egy vékony kis verseskötete A kép a képtelenben címmel. Úgy emlékszem, elég visszhangtalan maradt. Mégsem hiszem, hogy a költőnek ez vette volna el a kedvét a versektől, mert már addig is nagyon keveset írt. Több mint harminc éve már, hogy törzstagnak számított Lator László egyetemi szemináriumán, ami nem csoda, mert akkor már öt éve publikált. Később, elvétve, a Holmiban jelentek meg versei, sőt a lap első antológiájába is beválogatták két négysorosát. Ha termékenyebb, akkor talán az olvasók szemében is bekerülhetett volna abba a virtuális körbe, amelybe egyébként is beletartozott, és ahová a kilencvenes évek első felében Imre Flórát, Szabó T. Annát és talán Tóth Krisztinát sorolták, akiket egyébként Térey János némi szexizmustól sem mentes kajánsággal így nevezett akkoriban: „a Holmi-görlök”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
