Péterfy Gergely

Doktor Faustus labirintusa

Emlékezés Simon Balázsra

Könyv

Balázs csodálatra méltó szörnyeteg volt. Briliáns társalgó, hihetetlenül szórakoztató asztaltárs. Reneszánsz fejedelmi udvarokban gennyesre kereste volna magát csak azzal, hogy szóval tartja a művelt társaságot – véget nem érő sziporkák, szójátékok, kultúrhistóriai, filozófia-, kritikatörténeti és irodalomelméleti futamok szövődtek hétköznapi pletykákkal, színes elbeszélésekkel, versidézetekkel és bohóctréfákkal egymásba cikázva, néhol követhetetlenül, de mindig nagystílűen.

A legnagyobb tehetsége csodálatos verbális készsége volt. Annyira szellemesen és szórakoztatóan tudott beszélni, hogy néha valóságos kis tömeg gyűlt köré, és ő ettől a figyelemtől megrészegülve, mint afféle próféta, Keresztelő Szent János, borzasan, borostásan, vérágas szemekkel, hevesen gesztikulálva tikkadtra beszélte magát. Aki nem hallotta beszélni, nehezen tud fogalmat alkotni a tehetségéről.

Néma maradt

Az önkínzó, rigorózus esztétika, amely száműzött műveiből minden játékosságot, kellemet, bájt, minden szórakoztató futamot és minden ábrázoló és leíró elemet, ehhez a sziporkázó verbalitáshoz képest tompán és gorombán cseng – inkább a birkózás nyögése és zihálása hallatszik bennük, ahogy ez a nagyszerű elme megpróbálta a nyelvből kisajtolni azt, amit a nyelv a legkevésbé hajlamos adni: az elmében zakatoló káprázatos sokrétűség reprezentációját. Egy szó egyszerre akarta jelenteni önmagát, párhuzamát egy görög mítosz eldugott verziójában, amely csak Apollóniosz Rhodiosz egyik bizánci kommentárjában szerepel, a héber ábécé harmadik betűjét és Nietzsche gyerekkori rajzán egy pacát, amelyre Paul Klee hívja fel a figyelmet egy levelében – és még egy csomó mindent. Ha az olvasó ezt nem vágta egyből, Balázs dühbe gurult és átkozódva szapulta a műveletlen, eltompult emberi nemet. Elviselhetetlenül sokat követelt magától és a világtól. Lázasan olvasott és gondolkodott, küzdött önmagával, a test fáradtságával, amely nem hagyja, hogy folyamatosan éber és sziporkázó legyen. Magántanulónak állt a gimnáziumban, hogy az iskolai tennivalók ne vegyék el az energiáját az alkotástól. Lázasan írt a Fadrusz utcai lakásuk kisszobájában, a padlón felhalmozott könyvek között a szőnyegen hasalva, egyszerre olvasva Lukács Györgyöt, Dantét és Thomas Mannt. Végtelen hosszú telefonbeszélgetéseket folytattunk, amelyekben felolvasta a frissen elkészült művet, majd nekifogott elemezni. A kommentár volt az igazi életeleme, a lábjegyzet­erdő, az értelmezés végtelen játéklehetőségei. Leghőbb vágya az volt, hogy olyan szöveget tudjon létrehozni, amely kihívja ezt a játékot, alkalmat teremt, hogy kommentárok tapadjanak hozzá, éhesen, szomjasan várta, hogy észrevegyék a verseiben az eldugott célzások, rejtett hivatkozások labirintusának bejáratát, és miután erre senki sem vállalkozott, jobb híján maga látott neki, hogy elvégezze az értelmezés thészeuszi kalandját. Ebben kifogyhatatlan volt az invenciója. Hosszú órákon át tudta elemezni a verseit, amelyekről végül kénytelen volt kimondani a varázsszót, amelyre éhezett: ZSENIÁLIS. Szégyenkezve, de az igazság előtt meghajolva minősítette zseniálisnak saját műveit, kétségkívül zseniálisan. Aki hallotta ezeket az elemzéseket, amelyeket azonban megannyi biztatás ellenére sem volt hajlandó papírra vetni, meggyőződhetett arról, hogy a vers csakugyan zseniális: a kommentár nélkül azonban a szöveg többnyire néma maradt. Amikor figyelmeztettem, hogy ebben vészesen kezd hasonlítani Carlos Argentino Danerire, Borges Alefjének az egész földkerekséget megverselni készülő költőjére, halálosan megsértődött.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.