Péterfy Gergely

Doktor Faustus labirintusa

Emlékezés Simon Balázsra

Könyv

Balázs csodálatra méltó szörnyeteg volt. Briliáns társalgó, hihetetlenül szórakoztató asztaltárs. Reneszánsz fejedelmi udvarokban gennyesre kereste volna magát csak azzal, hogy szóval tartja a művelt társaságot – véget nem érő sziporkák, szójátékok, kultúrhistóriai, filozófia-, kritikatörténeti és irodalomelméleti futamok szövődtek hétköznapi pletykákkal, színes elbeszélésekkel, versidézetekkel és bohóctréfákkal egymásba cikázva, néhol követhetetlenül, de mindig nagystílűen.

A legnagyobb tehetsége csodálatos verbális készsége volt. Annyira szellemesen és szórakoztatóan tudott beszélni, hogy néha valóságos kis tömeg gyűlt köré, és ő ettől a figyelemtől megrészegülve, mint afféle próféta, Keresztelő Szent János, borzasan, borostásan, vérágas szemekkel, hevesen gesztikulálva tikkadtra beszélte magát. Aki nem hallotta beszélni, nehezen tud fogalmat alkotni a tehetségéről.

Néma maradt

Az önkínzó, rigorózus esztétika, amely száműzött műveiből minden játékosságot, kellemet, bájt, minden szórakoztató futamot és minden ábrázoló és leíró elemet, ehhez a sziporkázó verbalitáshoz képest tompán és gorombán cseng – inkább a birkózás nyögése és zihálása hallatszik bennük, ahogy ez a nagyszerű elme megpróbálta a nyelvből kisajtolni azt, amit a nyelv a legkevésbé hajlamos adni: az elmében zakatoló káprázatos sokrétűség reprezentációját. Egy szó egyszerre akarta jelenteni önmagát, párhuzamát egy görög mítosz eldugott verziójában, amely csak Apollóniosz Rhodiosz egyik bizánci kommentárjában szerepel, a héber ábécé harmadik betűjét és Nietzsche gyerekkori rajzán egy pacát, amelyre Paul Klee hívja fel a figyelmet egy levelében – és még egy csomó mindent. Ha az olvasó ezt nem vágta egyből, Balázs dühbe gurult és átkozódva szapulta a műveletlen, eltompult emberi nemet. Elviselhetetlenül sokat követelt magától és a világtól. Lázasan olvasott és gondolkodott, küzdött önmagával, a test fáradtságával, amely nem hagyja, hogy folyamatosan éber és sziporkázó legyen. Magántanulónak állt a gimnáziumban, hogy az iskolai tennivalók ne vegyék el az energiáját az alkotástól. Lázasan írt a Fadrusz utcai lakásuk kisszobájában, a padlón felhalmozott könyvek között a szőnyegen hasalva, egyszerre olvasva Lukács Györgyöt, Dantét és Thomas Mannt. Végtelen hosszú telefonbeszélgetéseket folytattunk, amelyekben felolvasta a frissen elkészült művet, majd nekifogott elemezni. A kommentár volt az igazi életeleme, a lábjegyzet­erdő, az értelmezés végtelen játéklehetőségei. Leghőbb vágya az volt, hogy olyan szöveget tudjon létrehozni, amely kihívja ezt a játékot, alkalmat teremt, hogy kommentárok tapadjanak hozzá, éhesen, szomjasan várta, hogy észrevegyék a verseiben az eldugott célzások, rejtett hivatkozások labirintusának bejáratát, és miután erre senki sem vállalkozott, jobb híján maga látott neki, hogy elvégezze az értelmezés thészeuszi kalandját. Ebben kifogyhatatlan volt az invenciója. Hosszú órákon át tudta elemezni a verseit, amelyekről végül kénytelen volt kimondani a varázsszót, amelyre éhezett: ZSENIÁLIS. Szégyenkezve, de az igazság előtt meghajolva minősítette zseniálisnak saját műveit, kétségkívül zseniálisan. Aki hallotta ezeket az elemzéseket, amelyeket azonban megannyi biztatás ellenére sem volt hajlandó papírra vetni, meggyőződhetett arról, hogy a vers csakugyan zseniális: a kommentár nélkül azonban a szöveg többnyire néma maradt. Amikor figyelmeztettem, hogy ebben vészesen kezd hasonlítani Carlos Argentino Danerire, Borges Alefjének az egész földkerekséget megverselni készülő költőjére, halálosan megsértődött.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”