Enciklopédia (Wil Huygen - Rien Poortvliet: A manók)

  • - bund -
  • 2006. november 30.

Könyv

Manók márpedig vannak, ez nyilvánvaló, hiszen tudományosan fel vannak tárva.
Minden, amit tudni kell róluk, megtalálható Huygen leírásaiban és Poortvliet illusztrációiban - vagyis a könyv megjelenése után immár nincs mentség, ha a kíváncsi kölök manóügyi tájékozatlanságon kapja szüleit. Például kik a manók, honnan jöttek? Üssük föl a történelmükről, a hétköznapi életükről szóló fejezeteket, és kérdés nem marad megválaszolatlanul. Évezredek óta közöttünk élnek, mi több, Nagy Károly korában már "letelepedtek és polgárosodtak". A mellékelt térképen nyomon követhető elterjedtségük - ami nekünk, magyaroknak azzal a szomorú felfedezéssel jár, hogy Trianonban manóállományunk több mint kétharmadát veszítettük el. Jelenleg Kismaros és Zebegény térségében, illetve a Balaton-felvidéken fordulnak elő, noha korántsem tömegesen, száz hektáron tudniillik legfeljebb tizenöten vannak. A Kárpát-medencében elsősorban kerti, házi, erdei és esetleg tanyasi manó található, de a kötetből kiderül, hogy léteznek még dűnelakó (kizárólag tengerpartokon), valamint szibériai manók is. Hogyan néznek ki, mivel foglalkoznak? A válaszért újfent forduljunk bizalommal a manológia eme tárházához: felépítésükről, izomzatukról, érzékszerveikről éppúgy kimerítő tájékoztatást kapunk, mint hétköznapjaikról, szerelmi életükről és űzött mesterségeikről. Egy manó 100 éves kora alatt soha nem gondol házasságra, de nincs is miért, mert a nőknek csak 350 éves koruk után kezd szakálluk nőni; és azért sem fontos rohanni, mert vérük szuperadrenalin-tartalma miatt kiemelkedő, khm, teljesítményre képesek 300 fölött is. Az pedig kamu, hogy az akupunktúra kínai agyalmány lenne; ki van mutatva, hogy a manók évezredek óta ezzel gyógyítják például a bokorba gabalyodott borzokat. Bónuszként olvashatunk az alkonyat és az éjszaka más teremtményeiről - tündérekről, koboldokról, házi szellemekről, törpékről, a folyók, erdők, hegyek szellemeiről és uldrákról - is, továbbá kilenc mesét kis hőseinkről.

A kötet lenyűgöző. A szöveg ironikusan komolykodó, ami a felnőtt olvasót ejti rabul azonnal (Takács Márta fordítása remek); a gazdag képanyag humorral és bájjal teli, ami meg a kiskorú családtagot bűvöli el pillanatok alatt. Az összképet az egyébként kisszámú sajtóhiba sem rontja, ámbár amiatt, hogy "érdemelt-e volna", egy magára valamit adó magyartanár feje azonmód lilára vált. Végső soron a tartalomjegyzék hiánya sem zavaró - biztos elvitte valamelyik pajkos kerti manó. Az viszont sehogyan sem fér a fejembe, hogy' a bánatba nem vette észre eddig egyetlen hazai kiadó sem ezt a könyvet - hollandul ugyanis 1976-ban jelent meg először. De sebaj - itt van.

Helikon, 2006, 212 oldal, 4990 Ft