A Propp-rajongók végre megkapják, amire régóta vágytak: kézikönyvet a két - magyarul 1975-ben és 2005-ben megjelent (lásd: Agit-Propp, Magyar Narancs, 2006. január 19.) - tudományos alapműhöz. A nagy orosz népmesegyűjteményt a 19. század közepén adta közre a leginkább talán kultúrtörténészként jellemezhető A. Ny. Afanaszjev, akinek neve fogalom, akárcsak a varázsmesék szerkezeti felépítését és történetiségét mintegy 100 évvel később vizsgáló Vlagyimir Proppé, aki Afanaszjev gyűjtését 1957-ben kiegészítve újra kiadta - az általa gondozott szövegek fordításait tarthatja most kezében a magyar olvasó. Igen gazdag válogatás, variánsokkal, pontos számozással (a szerkesztő nem titkolja, hogy ez a kötet nem "gyerekkönyvvé szelídített változat", hanem elsősorban a Propp-művek értőbb olvasását szolgálja), igényes, illusztrált kivitel (bár Bilibin színeit csupán a borítón csodálhatjuk meg), soha nem látott furfangok és lények, válogatott gonoszságok, bolondos parasztfiúk és világszép cárkisasszonyok - minden együtt van, ami kell. És mégsem.
Gyermeki lélekkel, ismeretlen mesékre éhezve nyitottam ki a könyvet, de mintegy húsz oldal után - vérző szívvel bár, de - kénytelen voltam plajbászt ragadni, és ha már úgyis filológusokból áll az elsődleges célközönség, akként is viselkedni. Ugyanis a vesszők helyes és helytelen használatának aránya nagyjából a 320. oldalig kb. fifti-fifti (figyelmetlenségnek sok, következetességnek kevés), rengeteg a felesleges kettőspont, a mondatzáró írásjelek hol az idézőjeleken belül, hol rajtuk kívül vannak (már ha ott van az idézet kezdetét vagy végét jelölő jelecske). A központozás szabályai nyelvenként különböznek és nem átültethetők, ezt el kell fogadni, és ha nem megy, tanulmányozni a magyar helyesírás szabályzatának idevágó fejezeteit. Szívesen mondanám, hogy x fordító stílusa gördülékenyebb, mint y-é, z pedig finoman kezeli a népmesei fordulatokat, de nem tehetem, mert a kötetből nem derül ki, melyik szövegnek ki a gazdája, csak találgatni lehet. Viszont az orosz szagot érzek kifejezést nem tartom "nemzeti karakterjegynek", úgyhogy maradhatott volna mindenkinél akár emberszag is. Viszont ami tényleg kivédhető lett volna egy alapos szerkesztői-korrektori munkával, az az, hogy a címben még Fjodorként emlegetett hőst a mesében végig Fedornak hívják, hogy Medvefia Iván idővel az Ivanko Medvegyko névre hallgat, hogy Boldogtalan Vaszilij Szerencsétlenné válik, hogy Iván cárevics először búba ejti a fejét, aztán búnak ereszti (esetleg vissza kellett volna javítani, ha már a fordítónak eszébe jutott a helyes kifejezés); és az sem mindegy, hogy az öregasszony a bánatos cárevics lába alá vagy elé borul. Aki nem hiszi, járjon utána!
Szerkesztette: Hermann Zoltán; fordította: Hermann Zoltán, Kornél Emília, Molnár Angelika. Magvető Kiadó, 2006, 470 oldal, 3490 Ft
