Főbb vonalakban - Julian Budden: Verdi

  • Molnár Szabolcs
  • 2007. november 29.

Könyv

Budden (1924-2007) az angol zenei szaktudomány, ismeretterjesztés, valamint az igényes komolyzenei rádiózás nagy egyénisége volt. Verdi operáiról háromkötetes monográfiát írt (1973, 1978, 1981), kutatási eredményeit az 1982-ben megjelent Verdi-életrajzban kivonatolta.
A magyar fordítás az 1984-es második kiadásból készült. Könnyed, gördülékeny stílusa feltehetőleg a közszolgálatban csiszolódott, s azt is elnézhetjük neki, hogy néha kézremegés nélkül fogalmaz felületesen, vagy szívesen kokettál szemrevaló leegyszerűsítésekkel. Természetesen nincs okunk kételkedni nemzetközi elismertségének jogosságában, a zenei értékeikre oly büszke olaszok nyugodt szívvel bízták rá a luccai Puccinni Kutatóközpont irányítását.

Budden előre figyelmeztet az előszóban: "ez a könyv nem tartalmaz szenzációs felfedezéseket, nem kínál radikálisan új meglátásokat Verdi zenéjéről, inkább egy madártávlatú 'Verdi '84', s célja olyan lényeges információk közvetítése, amelyek a téma megértését tömör és könnyen hozzáférhető formában teszik lehetővé". Kiderül - s ez kisebbfajta csalódás -, hogy mindez nem kötelező szerénység. A téma iránt élénkebb érdeklődést mutató olvasó valóban alig csodálkozhat rá újszerű gondolatokra és tényekre. Talán a könyv szerkezete is ludas ebben, hiszen Budden közel 200 oldalon keresztül tárgyalja Verdi életét, miközben ez az élet eseményeit tekintve kevéssé fordulatos - maga a monográfus is így gondolja. Nem tekint túl az életrajzi tényeken, nem kísérli meg például életszagúvá tenni az egyébként rendkívül izgalmas XIX. századi itáliai valóságot, még vázlatosan sem rajzolja meg a Verdi közvetlen közelében élő személyek portréját. Nem lenne indiszkréció, ha például több érdeklődést mutatna Verdi élettársa (később második felesége), Giuseppina Strepponi iránt. Nem "turkál" Verdi pénztárcájában sem, pedig különösen tanulságos lenne, ha számadatokkal illusztrálná a zenemű-kereskedelem vadkapitalista korszakát. Bőven megért volna egy fejezetet a Ricordi cég (és Verdihez fűződő kapcsolata) bemutatása. És jó lett volna látni egy informatív táblázatot arról, hogy Verdi életében hogyan alakult operáinak játszottsága, egy adott évben mely darabokat adták párhuzamosan a világ dalszínházai.

Feltűnő, hogy alig akad olyan operája Verdinek, amelynek keletkezési körülményeit tárgyalva Budden ne utalna a tervezett premier énekeseire. Kiderül - amit eddig csak sejteni lehetett -, hogy Verdi minden egyes darabjánál egészen konkrét szereposztásban gondolkodott, az 1850-es évektől kezdve pedig szereposztási feltételeket is szabott. Ez elsősorban nem is az énekszólam technikai követelményeire vonatkoztatva tarthat igényt az olvasó figyelmére, fontosabb, hogy az énekes személye alapvetően határozta meg a művek dramaturgiáját, a hagyományos szerepháromszögben (szoprán - tenor - bariton) elképzelt viszonyokat, a figurák jellemvonásait, azaz a darab jelentését. Ilyen körülmények között különösen fontosnak tűnik, hogy - ha nem is mindegyiket - néhány korabeli énekest közelebbről is megismerjünk: milyen volt a hangja, milyen szerepeket játszott, mi állt jól neki, vagy miben láthatta Verdi. Aki egy kicsit is ismeri a Macbeth vagy az Otello zseniális tömörítési technikáját, aki egyszer is átélte a Rigoletto sodró expozícióját, vagy olvasott már Verdi librettistákkal folytatott levelezéséből, az tudhatja, hogy a XIX. század legnagyobb színházi zsenijével, a színpadi hatás professzionalistájával van dolgunk. S ezen nem változtat az a tény (sőt!), hogy Verdi nem absztrakt szituációkban, hanem valóságos, hús-vér énekes-színészekben gondolkodott. S ha már a színháznál tartunk: egy alkalommal epésen utal Budden arra, hogy a mai operarendezőknek érdemes lenne tanulmányozniuk a korabeli rendezői produkciós könyveket (disposizioni sceniche), mert elég jól tükrözik Verdi (illetve a korszak) színpadi megvalósításra vonatkozó elképzeléseit. Nyolc opera produkciós könyvét említi a kötet függeléke, Budden viszont egyet sem ismertet, nem veti össze magával a művel, azaz nem igazolja, hogy ezeket valóban érdemes ismerni.

A kötet bő kétszáz oldalas második részében az operákat keletkezésük sorrendjében, hol apologetikusan, hol kritikai attitűddel jellemzi. Néhány megállapítását már az életrajzi részben megismerhettük. Örömteli, hogy külön fejezetben tárgyalja a kamarakompozíciókat (például a dalokat) és a vallásos tematikájú kórusdarabokat, ideértve természetesen a Requiemet is. Gondolatmenetét kottapéldákkal is illusztrálja, de nem minden esetben érteni világosan a példák funkcióját, s találkozhatunk (lehet, hogy az eredeti könyvváltozatban is) hibásan írt hanggal is. E könyv alapján Budden nem az érvelő típusú esszéizmus híve. Megjegyzései elsősorban nem tartalmával bosszantanak, hanem azzal, hogy nincsenek megmagyarázva, nem következik belőlük semmi, de leginkább akkor dühítő, amikor maga az állítás sem egyenes. A Macbethről azt írja például, hogy "ma divat, különösen Olaszországban, Verdi három Shakespeare-operája közül a legjobbnak tartani, azzal az indoklással, hogy a szerző ebben első kézből tapasztalja meg a drámaírót, nem pedig Boito modoros hígításában". Ebben a mondatban legalább féltucatnyi kibontásra, magyarázatra szoruló állítás van, melyek sem itt, sem a kötet további lapjain nem tisztázódnak.

Fordította Rácz Judit. Európa Könyvkiadó, 480 oldal, 4200 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Hatvanpuszta két hintája

Hatvanpuszta két hintáját nem Hatvanpusztán, hanem Budajenőn lengeti a szél egy takaros portán, vagyis egy takaros porta előtt, ez még nem eldöntött száz százalékig.

Két akol

Magyar Péter azt mondta a 444 élő műsorában, hogy egy válságban lévő országban a választási törvény módosítása nem fér bele az 50 legfontosabb kérdésbe. Amennyiben jövőre ők győznek, az éppen annak a bizonyítéka lesz, hogy még ebben az egyfordulós rendszerben, ilyen „gusztustalan állami propaganda” mellett is lehetséges felülmúlni az uralkodó pártot.

„Saját félelmeink rossz utakra visznek”

Kevés helye van kritikának Izraellel szemben a zsidó közösségben. De vajon mi történik a porba rombolt Gázában, és miben különbözik az arab kultúra az európaitól? A Hunyadi téri Ábrahám sátra zsinagóga vezetője egyenesen beszél ezekről a kérdésekről.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.