Könyv

Főhajtás a bukott óriás előtt

Helmut Kohl: Aggodalom Európáért – Felhívás; Schmidt Mária (szerk.): Az egyesítés kancellárja

  • B. Simon Krisztián
  • 2016. június 26.

Könyv

Helmut Kohl, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) színeiben 16 évig regnáló kancellár nagy formátumú államférfi – és bukott politikus, akit nem dívik mostanában szeretni.

Ennek ellenére vagy pont ezért, két frissen megjelent könyvnek is ő áll a középpontjában. Az Aggodalom Európáért két évvel ezelőtti esszéjének magyar kiadása, melyben Kohl próbát tesz arra, hogy befolyásolja a saját politikai örökségéről szóló diskurzust, és bejelentse igényét arra, hogy végre bekerüljön a 20. század történelemformáló politikusainak arcképcsarnokába (mert mint hangsúlyozza, a történelem nem véletlen események sorozata, és nem is szükségszerűség, hanem a hozzá hasonló nagy emberek tetteinek eredménye). Az egyesítés kancellárja című születésnapi kötetben pedig Orbán Viktor és holdudvara tesz kísérletet arra, hogy a menekültellenességet és a gazdasági unortodoxiát elhelyezze a kohli tradícióban.

Kohl számára nem alakult túl jól az elmúlt két évtized. Míg hivatali elődje, a szociáldemokrata Helmut Schmidt kancellár politikai víziók nélkül is fontos megmondóember és élő legenda lett Németországban, addig Kohlt mintha elfelejtették volna. Schmidtet, amíg élt, rendre a szövetségi köztársaság legnépszerűbb politikusának választották, a könyvei a bestsellerlisták élén landoltak, és még jóval 90 felett is gyakran hívták az ország legnépszerűbb beszélgetős műsoraiba. Kohl ezzel szemben remetelétre kárhoztatott – és korántsem csak azért, mert 2008-as agyvérzése kerekes székbe kényszerítette, s mára már alig képes összefüggő mondatokban beszélni. De még csak nem is a médiát uraló, 68-as kötődésű „egykori maoisták, trockisták, kommunisták” miatt, ahogy azt Schmidt Mária sugallja laudációjában.

Amíg hazája élén állt, Kohlt az hajtotta, hogy Németország megtalálja a helyét Európában, fontos külpolitikai szereplő legyen, de ezzel együtt megmaradjon illemtudónak és szalonképesnek. Megbocsáthatatlannak tartotta volna, ha hazája visszatér egykori rendbontó szerepéhez, mégsem tartott attól, hogy az újraegyesült Németország esetleg újrakezdené a világ provokálását. Hitt benne, hogy a külvilág és a német szocdemek ellenállásával szemben is véghezvihető a német egység, ezzel egy időben pedig barátjával, François Mitterrand francia elnökkel vállt vállnak vetve dolgozott azon, hogy előkészítse az utat a közös európai valutának, amely álmai szerint megágyazhat a politikai uniónak és a föderális Európának. Kormányzásának 16 éve alatt csupa olyan tettet hajtott végre, amelyek révén méltán kaphatna helyet Európa 20. századi történelmének legnagyobbjai között. Csak ne lett volna az a fránya korrupciós ügy 1999-ben! Akkor robbant ki ugyanis a CDU nagy párttámogatási botránya: kiderült, hogy a párt prominens tagjai már jó ideje (talán már Kohl hivatalba lépése óta) fogadtak illegálisan érkező pénzeket, melyeket aztán adózatlanul kampánycélokra fordítottak. Az egykori kancellár pedig nemcsak szemet hunyt a fekete kasszák fölött, de mint később bevallotta, maga is átvett 2,4 millió német márkát meg nem nevezett támogatóktól. A történtek hatására az egykori kancellár egyik pillanatról a másikra vállalhatatlan lett, párttársai elvették tőle a tiszteletbeli elnöki címét, és lemondták a 70. születésnapjára tervezett ünnepséget is. A kegyvesztettség azóta is tart: még a válság idején se tekintette őt a pártcsaládja lehetséges tanács­adónak, tevékenysége nem volt hivatkozási alap, az európai diskurzusban szinte fel sem merült, hogy ő volt az a kancellár, aki az euró bevezetését előkészítette.

A csúfos helyzetben nagyon kevesen tartottak ki Kohl mellett. Éppen ezért volt nagy jelentősége, hogy Magyarország ifjú miniszterelnöke nem sokkal a botrány kitörése után Millenniumi Emlék­éremmel tüntette ki a leköszönt kancellárt. Orbán Viktor a kötetben megjelent köszöntőjében is hangsúlyozza, hogy egy személyes élménynek köszönhetően mentoraként tekint Kohlra, hiszen miniszterelnökké választása idején, nem tudván, hogyan is kellene egy országot elkormányozni, audienciát kért az akkor még regnáló német kancellártól. Elbeszélése szerint több órát töltöttek kettesben Kohl hivatalában, ahol is az volt az egyik legfőbb téma, hogyan lehet erkölcsösen kormányozni. „És akkor Helmut Kohl barátian a vállamra tette a kezét, és azt mondta, hogy hagyjuk a zagyvaságokat, a helyzet úgy áll, hogy ami jó a magánéletben, az jó a politikában is” – idézi fel Orbán mentora szavait. Hogy megszívlelte-e a tanácsot, arról hosszasan lehetne vitatkozni, az viszont kétségtelen, hogy innentől a két nehezen barátkozó politikus tudta: van valaki, akire számíthat, ha baj van.

Kohl ennek megfelelően a könyve friss előszavában gesztust tesz Orbánnak, és szól az Európát fenyegető „népvándorlásról”, Orbán pedig Kohlnak hízelegve szúr oda Angela Merkelnek: „Micsoda gazdag az az ország, amelyik megengedheti magának azt a luxust, hogy egy ilyen kaliberű államférfi ne vegyen részt aktívan a belpolitikai közéletben.” Ezeket leszámítva viszont mindenki a maga agendáját követi a két könyvben. Orbán esetében ez azt jelenti, hogy próbálja úgy csavarni Kohl szavait, hogy azok az ő politikáját is legitimálni látsszanak: így például elmagyarázza, hogy az unió déli tagállamai nem lennének ennyire rossz helyzetben, ha hasonlóan komoly reformokat vezettek volna be, mint a magyarok. Az idős kancellár pedig fontosnak tartja bizonygatni, hogy az EU építménye nem strukturális problémák miatt repedezik, hanem utódai sorozatos hibái miatt. Elsősorban az 1998-ban kormányra lépő szocdem–zöld koalíció vezetőit, Gerhard Schröder exkancellárt és Joschka Fischer akkori külügyminisztert szidja rendületlenül: ők azok, akik miatt Görögország idő előtt csatlakozhatott az eurózónához, miattuk vált értelmetlenné a stabilitási paktum, és Európa világpolitikai pozíciója is miattuk gyengült. „El sem tudtam képzelni, hogy az Európán belüli és az Európán kívüli fejlődés, különösen az Amerikai Egyesült Államokhoz fűződő viszonyunkat illetően, minden különösebb kényszerítő hatás nélkül még egyszer ilyen mértékben a huszadik században elért szint alá süllyedhet vissza” – szörnyülködik Kohl. Abba meg feltehetőleg nem gondolt bele, hogy kedvenc magyar pártfogoltja csak olaj lesz a tűzre.

Fordította: Csősz Róbert. Antall József Tudásközpont, 144 oldal, 2300 Ft; Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, 140 oldal, 1980 Ft