Folyóirat

Helikon 2015/4.

  • - banza -
  • 2016. június 26.

Könyv

Hiánypótló és roppant aktuális a Puskár Krisztián, Szirmai Anna és Szkárosi Endre által írt és fordított szám, melynek címe: „Az ólomévek kultúrája és utóélete – A terrorizmus az olasz művészetekben és irodalomban”.

Ólomévek, Aldo Moro, Vörös Brigádok, Gian Maria Volonté, A rendőrség megköszöni, Kiváló holttestek – a nevek és fogalmak csak úgy zsongtak a fejünkben valamikor, de hogy miről is van szó voltaképpen, mi ennek az egésznek a kontextusa, az valahogy nem állt össze. Ebben sokat segíthet a lapszám. Pier Paolo Pasolini Io so (Tudom) című politikai publicisztikája áll az élen, mely a maga gondolatritmusos retorikájával egyértelműen Zola J’accusse című, a Dreyfus-ügyben fordulatot hozó írását idézi. Pasolini kisebb sikerrel járt, mint francia kollégája – egy évvel a cikk megjelenése után, 1975-ben meggyilkolták, és ez a történet is egy politikai krimi alapja lehetne. Puskár Krisztián informatív tanulmánya éppen ilyesmiről szól, amikor áttekinti az ún. poliziottesco műfaját. Már csupán a filmek ismertetésénél irigykedünk: mennyi érdekesség, melyekből éppen a legjellemzőbbek zömét nem láthattuk akkoriban! És meghökkentő, hogy ez a filmművészet mennyire aktuálpolitikus volt, szinte az eseményekkel egy időben keletkezett, sőt Elio Petri Todo Modo című filmjében a valóságosnál már két évvel korábban megölik az „Aldo Morót” alakító Volontét. Akkor az Aczél-féle kultúrpolitika tiltotta el a magyar közönséget az „elkötelezett” művészet bizonyos szegmenseitől, ma a finnyás posztmodern esztétika. Mindig mindenről lekésünk.

Az aktuális olasz irodalomról is. Kivételt jelentett Leonardo Sciascia, éppen az ő regényéből készült az említett film. Raffaelle Donnarumma tanulmánya roppant gazdag irodalmat mutat be olyan, nekünk ismeretlen szerzőkkel, mint Nanni Balestrini, akinek lírájáról Szkárosi Endre írt érdekes esszét. És még: olasz kábítószer, olasz képregények. Kiváló.

585 oldal, 1300 Ft

Neked ajánljuk