Munka a szövőgyárban (Tízéves a Knitting Factory)

szerző
Sõrés Zsolt
publikálva
1997/9. (02. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

1987 februárjában nyitotta meg kapuit New Yorkban a mára Amerika- és világszerte az alternatív zenekultúra, akcióművészet és a performance egyik legfontosabb mozgalomformáló központjává vált Knitting Factory. Michael Dorf, Louis Spitzer és Bob Appel 1987-ben érkezett New Yorkba a visconsini Madisonból, hogy az időközben befuccsolt, semmilyen kitörési lehetőséggel nem biztató vállalkozásuk, a Flaming Pie Records után valami másba kezdjenek. Így találtak rá véletlenül az E. Houston Street 47. szám alatti Estella´s Caféra, amelynek rohammunkában való felújítása után adták a Knitting Factory nevet. A Flaming Pie-ból hátramaradt kis alaptőkét - hiszen az Estella´s Café bérleti díja is "csupán" havi 1800 dollárra rúgott - teljes egészében felemésztette a beruházás. Már minden készen állt, de a névadás még hátra volt: emléket állítva a jobb sorsra érdemes Flaming Pie-nak, a több lemezt megért, Bob Appel gitáros vezette Swamp Thing együttes egyik albumának címéből lett a keleti part nomád kultúráját és avantgárd művészeti hálózatát összefogó szövőgyár neve. A Swamp Thing második albumának címe volt a Mr. Blutdstein´s Knitting Factory, amely egy valóban létező visconsini gyárra utal, amelyben Bob Appel hosszú munkáséveket is eltöltött. "Az alapötlet az volt, hogy klubunk nevét minden hónapban megváltoztatjuk; Mr. Blutdstein´s Knitting Factoryról Yonah Shimmel´s Knitting Factoryra vagy Charlie Smith´s Knitting Factoryra stb. Tény, hogy egészen az utóbbi időkig szerepelt az ´s birtokos szerkezet a csekk-könyvünkben. Természetesen az első zenekar, amely a Knitting Factoryban fellépett, a Swamp Thing volt. A koncertet húsz madisoni barátunk nézte végig" - írja Michael Dorf 1992-ben megjelent könyvében, a Knitting Musicban. 1987-ben már nagyon erős volt az avantgárd forrongás New Yorkban. Angliától Japánig több száz művész érkezett New Yorkba a nyolcvanas években, hogy új közönségnek játsszon, kapcsolatokat keressen és más zenei formákkal találkozzon, vagy új formációkat hozzon létre. Ekkoriban az egyetlen, még működő hely a CBGB volt, amelynek azonban annyira eklektikus volt a programja, hogy a kísérletező kedvű alkotók csak ritkán jelentkezhettek ott produkcióikkal. Ennek az alternatív tér hiányából fakadó űrnek ellenére a Knitting Factory első koncertjeire, amelyeket Wayne Horvitz szervezett heti rendszerességgel, Thursdays at Knitting Factory címmel, alkalmanként csak hat-nyolc fizetővendéggel számolhattak a szervezők. Az igazi áttörést 1987 áprilisában John Zorn első koncertje jelentette: 120 ember nézte végig a koreai szövegnarrációval, Bill Frisell és Fred Frith gitárduójával előadott Hu Die című kompozíciót. Ekkoriban a Factory már nem csak koncerttér volt: az extravagáns fotós, Raymond Ross dzsesszzenészeket megörökítő képeiből nyílt kiállítás a klubban. Ross "teljesen excentrikus, őrült művész, aki a hatvanas évek óta egymilliónál is több fotót készített a New York-i klubokban fellépő nagy dszessz-személyiségekről. Ross a Knitting Factory felett lakott a harmadik emeleten. Ha bementél a lakásába, legalább 30 elektronikát és rádiót láthattál ott, meg persze egy csomó antennát, mindenfelé szétszórva. Ha azt mondom, őrült, akkor nagyon egyszerűen írom le azt, amilyen ő valójában."

1987 februárjában nyitotta meg kapuit New Yorkban a mára Amerika- és világszerte az alternatív zenekultúra, akcióművészet és a performance egyik legfontosabb mozgalomformáló központjává vált Knitting Factory. Michael Dorf, Louis Spitzer és Bob Appel 1987-ben érkezett New Yorkba a visconsini Madisonból, hogy az időközben befuccsolt, semmilyen kitörési lehetőséggel nem biztató vállalkozásuk, a Flaming Pie Records után valami másba kezdjenek. Így találtak rá véletlenül az E. Houston Street 47. szám alatti Estella´s Caféra, amelynek rohammunkában való felújítása után adták a Knitting Factory nevet. A Flaming Pie-ból hátramaradt kis alaptőkét - hiszen az Estella´s Café bérleti díja is "csupán" havi 1800 dollárra rúgott - teljes egészében felemésztette a beruházás. Már minden készen állt, de a névadás még hátra volt: emléket állítva a jobb sorsra érdemes Flaming Pie-nak, a több lemezt megért, Bob Appel gitáros vezette Swamp Thing együttes egyik albumának címéből lett a keleti part nomád kultúráját és avantgárd művészeti hálózatát összefogó szövőgyár neve. A Swamp Thing második albumának címe volt a Mr. Blutdstein´s Knitting Factory, amely egy valóban létező visconsini gyárra utal, amelyben Bob Appel hosszú munkáséveket is eltöltött. "Az alapötlet az volt, hogy klubunk nevét minden hónapban megváltoztatjuk; Mr. Blutdstein´s Knitting Factoryról Yonah Shimmel´s Knitting Factoryra vagy Charlie Smith´s Knitting Factoryra stb. Tény, hogy egészen az utóbbi időkig szerepelt az ´s birtokos szerkezet a csekk-könyvünkben. Természetesen az első zenekar, amely a Knitting Factoryban fellépett, a Swamp Thing volt. A koncertet húsz madisoni barátunk nézte végig" - írja Michael Dorf 1992-ben megjelent könyvében, a Knitting Musicban. 1987-ben már nagyon erős volt az avantgárd forrongás New Yorkban. Angliától Japánig több száz művész érkezett New Yorkba a nyolcvanas években, hogy új közönségnek játsszon, kapcsolatokat keressen és más zenei formákkal találkozzon, vagy új formációkat hozzon létre. Ekkoriban az egyetlen, még működő hely a CBGB volt, amelynek azonban annyira eklektikus volt a programja, hogy a kísérletező kedvű alkotók csak ritkán jelentkezhettek ott produkcióikkal. Ennek az alternatív tér hiányából fakadó űrnek ellenére a Knitting Factory első koncertjeire, amelyeket Wayne Horvitz szervezett heti rendszerességgel, Thursdays at Knitting Factory címmel, alkalmanként csak hat-nyolc fizetővendéggel számolhattak a szervezők. Az igazi áttörést 1987 áprilisában John Zorn első koncertje jelentette: 120 ember nézte végig a koreai szövegnarrációval, Bill Frisell és Fred Frith gitárduójával előadott Hu Die című kompozíciót. Ekkoriban a Factory már nem csak koncerttér volt: az extravagáns fotós, Raymond Ross dzsesszzenészeket megörökítő képeiből nyílt kiállítás a klubban. Ross "teljesen excentrikus, őrült művész, aki a hatvanas évek óta egymilliónál is több fotót készített a New York-i klubokban fellépő nagy dszessz-személyiségekről. Ross a Knitting Factory felett lakott a harmadik emeleten. Ha bementél a lakásába, legalább 30 elektronikát és rádiót láthattál ott, meg persze egy csomó antennát, mindenfelé szétszórva. Ha azt mondom, őrült, akkor nagyon egyszerűen írom le azt, amilyen ő valójában."

Az első nagyobb rendezvény a Tea and Comprovisations volt 1987 nyarán, amelyet Dorf apja finanszírozott meg 200 dollárral, hogy legalább néhány plakátot ki lehessen nyomtatni és 5000 teafiltert vásárolni a mindig szomjas közönségnek. Ez a fesztivál volt a Lower East Side mozgalom kezdete. Itt találkozott először nagyobb közönség előtt Zeena Parkins, Chris Cochrane, Charles Gayle, Nicolas Collins, Guy Klucevsek, Tim Berne, John Zorn.

1988-tól kezdődően pedig beindult a Live at the Knitting Factory kazettasorozat, amelyeket a különböző New York-i alternatív rádióadók sugároztak. Természetesen mint minden, ez is nonprofit és egészségesen nomád tett volt: Dorf ügyességének köszönhetően a sorozatot a TDK cég szponzorálta nyersanyaggal. A felvételekhez szolgáló stúdió alapját is a barátok által kölcsönadott, kiszuperált elektronikus berendezések jelentették. Ezek a felvételek maradtak meg a később a hivatalos terjesztésben is megjelent Live CD-sorozatnál is. Valódi exkluzív felvételek szólalnak meg ezeken a CD-ken, így a kommersz médiát támadó, brutális provokatőr Negativland bezúzott, U2-gyilkoló felvételének koncertváltozata, amelynek terjesztését a szerzői jogok behajtásán fáradozó, pénzéhesen perlekedő angol rockegyüttes lesújtani kész démonának fenyegetése sem gátolhatja meg. Egy ilyen botrány lemoshatná a színről a Knitting Factory amúgy is ingatag alapon álló gazdasági szervezetét - de hát az alternatív működés, még Amerikában is, nem erről szól. Szellemi egészségünk megőrzésére nem szabad megriadnunk egy kis kalózkodástól.

Emellett persze nemcsak a Lower East Side termékenyítő mozgalmát adta a világnak ez a klub, hanem olyan zenekarokat is, amelyek meghatározóvá váltak a kortárs zenei törekvésekben. Ezek közül talán a legfontosabb a John Zorn által létrehívott Naked City szupergrup-formáció Bill Frisell-lel, Fred Frithszel, Wayne Horvitzcal, Joey Baronnal és Yamatsuka Eye-jal. A Naked City projekt premierje 1989 májusában volt a Factoryban. A négynapos koncertsorozat alatt született meg mindaz, ami később, évek alatt a csoport különböző CD-ire rákerült. A plakát tanúsága szerint nyolc különböző zenei koncepciót hallhatott a közönség a négy koncerten, természetesen mindennap mást, ismétlés nélkül. Az egyik este Morricone-, Debussy-, Ives- vagy éppen Napalm Death- és Iggy Pop-átiratokat, máskor trash-punk-miniatűröket (kottából), dzsessz- és rock and roll-sémalezúzásokat, tiszta zajzenét, szabad improvizációkat játszott a Naked City úgy, hogy Zorn minden koncert után komponált, másnap reggel elvitte ezeket a zenészeknek, akikkel estig próbálták, míg az aznapi koncerten előadták a végső verziót.

A Knitting Factory temészetesen fesztiváljait is folytatta. Az első, 1989-es KF Fesztivált követte a What Is Jazz? széria, amelynek legutóbbi, 1995-ös rendezvényén már több mint ötven zenész vett részt. Áttörést jelentett 1990-ben a KF Festival Tour of Europe, amelynek alkalmával a Lower East Side zene még Kelet-Berlinbe is eljutott. Dorf könyvében a keletnémet százmárkás fotója is szerepel. Igazi relikvia ez számára: olyan pénz, amelynek nincs vásárlóértéke, eszmei viszont annál inkább (egy igazi, bölcs tekintetű Marx-portréval a bankjegyen).

"Az avantgárd zene Amerikában természetes működés, Európában művészi tevékenység, Japánban pedig tömegfogyasztásra alkalmas termék" - összegzi a világ szinte minden táján megfordult KF Fesztiválok tapasztalatait Dorf. Igazi konfrontációs működés az, amit ma már, New Yorkból kilépve (holland kirendeltséggel együtt) a Knitting Factory képvisel. A különböző helyeken, más-más társadalmi szituációkban és értékrendekkel működő, tevékenységüket tekintve azonban hasonló gondolkodásmódú zenészek, performerek az európai, a japán vagy az amerikai közegben különböző helyzetekkel szembesülnek, a földrajzi távolságok új feladatokat jelentenek, és egyúttal erősítik azt, hogy az avantgárd zene nemzetközi és azonos nyelvet jelent mindenki számára. Ez a Knitting Factory ars poeticája, amelyet a legutóbbi időkben New Yorkban - John Zorn ösztönzésére is - a Radical Jewish Music és a klezmermozgalmak felkarolásával végez.

1997 februárjában ünnepelte a Knitting Factory fennállásának tizedik évfordulóját. A huszonnyolc napos rendezvényen több mint 200 (!) koncertet rendeztek. Mindazok játszottak itt, akiknek valaha köze volt a kultuszklubhoz: Philip Glass, Laurie Anderson, John Zorn, Bill Laswell, Diamanda Galás, a Violent Femmes, Fred Frith, a The Klezmatics, a Lounge Lizards, Elliott Sharp csak néhány név a sorból. Ugyanígy experimentális mozgásszínházi, költészeti, performance- és underground filmes programok is helyet kaptak a jubileumi fesztiválon - illeszkedve a Knitting Factorynak mint multimédia-központnak szintén tízéves hagyományához.

Az időközben az E. Houston Streetről nagyobb helyre (Leonard Street 74.) költözött Factory már az Interneten is elérhető, és minden jel arra utal, hogy a következő tíz év is legalább ilyen sikeres lesz a klub életében. Nem csoda, hiszen folyik a munka a szövőgyárban.

Sőrés Zsolt

szerző
Sõrés Zsolt
publikálva
1997/9. (02. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...