A gyors önéletrajzírásnál nincs is egyszerűbb: szippantsunk fel néhány csík kokaint egy motorháztetőről a párizsi Marceau sugárúton, a kiérkező rendőrök elől meneküljünk egy lezárt aluljáróba, bankkártyánkat pedig a biztos siker érdekében felejtsük a tetthelyen. Beigbeder valójában több mint egy évig dolgozott a Francia regényen, mégis hajlamosak vagyunk elhinni neki: az őrizetben töltött két éjszaka hozta elő elfeledettnek hitt gyerekkori emlékeit, itt született meg - papír és írószerszám híján fejben - a később lejegyzett szöveg. Mint ahogy azt is kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy az író első tizenöt évét övező homály párhuzamba állítható a francia társadalom háború utáni kollektív felejtésével, valamint a Beigbeder szüleinek válása körüli kényelmes hallgatással. Ha nem firtatjuk a személyes, családi és társadalmi lét legalábbis megkérdőjelezhető egymásra vetítéseit, könnyen belefeledkezhetünk egy átlagosságában is heroikus momentumokat rejtegető 20. századi francia családtörténetbe, amit a bátyja árnyékában élő, félénk, fogszabályozós szőke kisfiúból lett író-médiasztár ad elő, letartóztatás utáni őszinteségi rohamok közepette. A ráadás az állami biohatalom és a művészvilág - Foucault- és Kant-idézetekkel sűrűn megspékelve is - mulatságos rajza és a fény városa alatti nyirkos börtönvilág szociografikus igényű leírása. A felső középosztály érzelgős lázadója akár a kötet előszavát jegyző Michel Houellebecq egyik regényéből is érkezhetett volna - leszámítva néhány giccsbe hajló jelenetet.
"Egyórányi raboskodás egy rácsos furgonban, hogy cserébe az emberi jogok elszánt védelmezőjének tartsanak, nagyon kedvező fizikai fájdalom/médiajutalom aránynak számított" - írja Beigbeder egy korábbi rendőrségi afférja nyomán. Ezúttal a fizikai fájdalom/irodalmi jutalom arányra sem lehet panaszunk.
Fordította: Tótfalusi Ágnes. Európa, 2012, 259 oldal, 2800 Ft
