Könyv

A kortárs próza figyelemre méltó vállalkozása a drámaíróként is jelentős Sebastian Barry regénysorozata, amelyben az ír Dunne és McNulty családok történetét meséli el történelmi korszakokon átívelően, újabb és újabb szereplők nézőpontjából.

Olyan az egész, mintha fordítva olvasnánk egy horrorregényt: a misztikus iszonyattal indít, hogy aztán minél mélyebbre rántson a hétköznapi borzalomban. Berta írói világa talán a szatírához áll a legközelebb, ám még erre is képes rácáfolni olykor. Mintha minden írói eszköz azt szolgálná, hogy elbizonytalanítson. Nincs egyetemes értelmezési mező, szinte bekezdésről bekezdésre kényszerít rá, hogy újragondoljuk, mit is olvasunk valójában.

Can Togay több irányból lehet ismerős (a könyv fülszövegében hétféle foglalkozás van egyenrangúként feltüntetve), de talán költőként a legkevésbé – noha egy verseskönyve megjelent már 2004-ben (lásd Kabai Lóránt kritikáját: „Elértem hát a tóhoz”, Magyar Narancs, 2004. október 28.).

„A gyerekek egyébként nagyon jól vannak. Meghíztak (sajnos a sok semmittevéstől mi is), jó színük van. Pisti rengeteget változott előnyére: igen bátor lett. Az első ródliversenyt (nem kell valami komolyra gondolni) is ő nyerte meg. Rendkívül ügyes, mozgékony, erős…”

Selyem Zsuzsa novellisztikája kísérletező és kritikus.

Megtelt raktárak, megfeketedett falak, gazdasági válság, apátia. Fél éven belül a második igazgató lát neki a magyar írásos kultúrkincs nagy részét őrző nemzeti könyvtár megmentésének, de a – Demeter Szilárd-közeli – Rózsa Dávid első intézkedései nem nyugtatták meg a kedélyeket.

Ágoston Tamás (már ha valóban létezik ilyen nevű szerző, többen ugyanis álnévre gyanakodnak) visszahúzódó költő.

A magyar nyelvről mindenkinek van véleménye. Nincs nála szebb. Páratlan szókincsével egyetlen más nyelv sem versenyhezhet. De sajnos veszélyben van, mert folyamatosan romlik, silányodik!