Beszélgetésünk apropóját a Tokaji Írótábor felhívása adta – amely a kommunisták és az irodalomtörténészek máig tartó, nemzeti írókat elnyomó összeesküvéséről vizionál –, illetve Schein Gábor vonatkozó publicisztikája az ÉS-ben. A kiváló írás meggyőzően mutatja be, hogy „a felhívásban tetten érhető szemlélet és tudáshiány, vagy rosszabb esetben szándékos történelemhamisítás meghatározó befolyással volt a Nemzeti alaptanterv ideológiai-politikai alapú kiegészítésére és arra a szimbólumpolitikára, amely a kulturális-irodalmi emlékezet átrendezését is egy gyökeresen hazug közösségi identitás megalapozására kívánja felhasználni”.
Schein elmarasztalja a felhívás szerzőit: tudatlanságban, írásképtelenségben, az irodalomtörténészi szakma megrágalmazásában, szakmai becstelenségben. Szentmártoni János, az Írószövetség és a Tokaji Írótábor kuratóriumának elnöke levelében erre úgy reagál: Schein ezzel is bizonyítja, hogy „kitűzött témánk aktuális, és az irodalmi életünk legkülönbözőbb irányzataihoz tartozó szerzők és szakemberek érdeklődésére számot tarthat”.
*
narancs.hu: Ez a felhívás nyelvileg kínos, ideológiailag káros, politikailag szolgalelkű, a rágalmazásai pedig gyomorforgatóak. A Tokaji Írótábor kuratóriumának a felhívásáról beszélünk, aminek te is a tagja vagy. Miért adod ilyenhez a neved?
Gaborják Ádám: Nem adtam semmihez a nevem. A JAK ugyan elméletben tagja a kuratóriumnak, de a felhívás szövegét elfogadó ülésére sem delegált senkit. Nem voltam jelen, ahogy a korábbi üléseken sem voltam ott, nyilván részben azért sem, mert távol érzem magamtól és a JAK-tól ezt a tábort. Amikor aztán kézhez kaptam a felhívás szövegét, annyira komolytalannak és szakmaiatlannak tartottam, hogy akkor nem gondoltam szükségesnek a kommentálását. Hiba volt.
narancs.hu: És miután elolvastad Schein írását – három hete jelent meg! –, benne a JAK nevével, miért nem küldtél egy levelet az ÉS-be, miért nem adtál ki egy közleményt, hogy te nem egészen így gondolod mindezt?
GÁ: Ha a kérdésed alapját vesszük, még bőven időben vagyok a közleménnyel. Lesz közlemény, de annak tartalmáról nem én, hanem az általam képviselt egész szervezet kell, hogy döntsön. Sajnálatos tény, hogy a meglehetősen sűrű könyvheti elő- és utóidőszak miatt nem időben érkezik a reakcióm. Egyébként mélyen egyetértek Gábor érveivel, tanulságos szöveg, s jó pedagógusi munka. Szépen elvégzi az ideológiakritikai takarítást. Mindenkinek ajánlani tudom – de sajnos rögtön az elején becsúszik egy kisebb retorikai hiba: az egészet olyan szervezetek nyakába varrja, amelyek nem közvetlenül felelősek érte. Feltételezem, ez nem szándékos gesztusa az elegánsan felháborodott szövegnek, hiszen ezek szerint Gábor nem ismerte a hátteret.
narancs.hu: Benne vagy a kuratóriumban, tehát amíg nem tiltakozol, addig a kuratórium a te nevedben is beszél.
GÁ: Ez ismét csak féligazság, ezekkel nem jutunk előrébb. Ebben a helyzetben véleményem szerint a JAK annyit tud elmondani, hogy a felhívás szövege számunkra úgy szakmailag, mint erkölcsileg, etikailag vállalhatatlan. Különös, hogy az elhatárolódás hiányát kéred rajtam számon, miközben éppen most (is) elhatárolódom.
narancs.hu: Rendben, szakadjunk el ettől a konkrét esettől, hiszen ez nem önmagában érdekes, hanem mert szimptomatikus. Vegyünk egy másik példát: tavaly decemberben röhejes, ugyanakkor megalázó módon seprűzték ki a nem eléggé fideszes írószervezeteket az NKA kollégiumaiból (lásd keretes írásunkat). Ti ekkor sem szóltatok semmit.
GÁ: Ez még az előző elnök idején történt, tehát erről inkább őt kérdezd. Másrészt voltak azért reakciók. Őszintén szólva: sajnos nem vagyok politikus alkat. Azt gondolom, hogy egy irodalmi szervezet elsődleges feladata a programszervezés, a könyvkiadás, a marketing, a szervezeti működés fenntartása, a tagok támogatása pályázati lehetőségekkel, adminisztrációs segítséggel. A politikai állásfoglalások csak ezután következhetnek, miközben természetesen vannak olyan helyzetek, amikor muszáj megszólalni. Ilyen volt a József Attila-díjak elvétele, amikor a szakma egységesen tiltakozott Szőcs Géza döntése ellen, és ebben a JAK vezető szerepet játszott. És igen, ilyen az említett felhívástól való elhatárolódás…
| Az NKA bevétele Tavaly decemberben a magyar kultúra legfontosabb pénzosztó szerve, a Nemzeti Kulturális Alap új elnöke, L. Simon László lecserélte az NKA kurátorait, a magyar írószervezetek közül pedig csak a politikailag megfelelő FISZ (korábbi elnök: L. Simon) kapott egy-két kollégiumi helyet mutatóba, az összes többit elvitte a Fidesz irodalmi tagozataként fellépő Írószövetség (korábbi titkár: L. Simon) és a Makovecz-féle Magyar Művészeti Akadémia, amelynek irodalmár tagjai szintén az Írószövetséghez tartoznak. (Erről lásd korábbi cikkeinket: Az Írószövetség mindent visz; Sértődöttek honfoglalása.) Az azóta előléptetett L. Simon államtitkárként is tovább vezeti az NKA-t, ezzel annak látszólagos függetlensége is megszűnt. |
narancs.hu: Azért egy szakmai érdekvédelmi szervezetnek a kultúrpolitikában való részvétel korántsem másodlagos feladata. Ha a tagság érdekei sérülnek – márpedig az NKA-ból való kiűzetés esetében nyilvánvalóan erről van szó –, akkor lépnetek kell, nem?
GÁ: De ezek nem ennyire fekete-fehér helyzetek. Tény, hogy az NKA kollégiumainak összeállítása nem szerencsés. Ugyanakkor én magánemberként telekürtölhetem a médiát a véleményemmel, de a JAK elnökeként nagyon heterogén tagságot képviselek, több száz irodalmárt és a kortárs irodalom klasszikusait felvonultató tiszteletbeli tagságot – oda kell figyelnem arra, amit mondok vagy lépek. Ugyanis teljesen elképzelhető az a helyzet – mint ahogy többször meg is történik –, hogy ugyanaz az ember hol a haragos felszólalást és kukaborogatást követeli, hol pedig az őt természetesen megillető honoráriumot, amit meg nyilván nem saját zsebből tudok finanszírozni. Úgy gondolom, ez a skizoid helyzet ugyanúgy szimptomatikus és a problémákhoz tartozik.
narancs.hu: El nem tudom képzelni, hogy a JAK valóban sokszínű tagságából bárki örülne annak, hogy a JAK-ot kizárták az NKA-ból. A JAK, a FISZ és a Szépírók Társasága egyetlen közös jelöltet tudott bejuttatni, Reményi József Tamást, aki amúgy ezen szervezeteknek nem, az Írószövetségnek viszont tagja. Szerintem ez felháborító. Szerinted nem?
GÁ: Reményi József Tamás mindent megtett a kuratóriumban, s mindig is közösséget vállalt a fiatalokkal, a JAK-kal legalábbis biztosan. Az, hogy a JAK-ot kizárták, valóban érthetetlen, és emiatt mindig bizonytalan és kiszámíthatatlan a helyzetünk a kuratóriumi döntésekkor. Ezért is kezdtünk el további pályázati lehetőségek után nézni, külföldi partnereket keresni, civil szervezetekkel, társművészetek alkotóival együttműködni, vagy épp az üzleti szférát bevonni – most alapítottuk a JAKkendő-díjat egy ruhaüzlet támogatásával: negyven év alatti prózaírók juthatnak így kötethez, amit pénzjutalom is kísér. Az NKA működése is elsősorban praktikus szempontból érdekel, tehát az a fontos, hogy milyen döntéseket hoznak ezek a kollégiumok, és hogyan működik majd a most éppen megint érdekes változások előtt álló NKA. Az irodalmi szervezetek programszervezésre fordítható finanszírozása például valamivel arányosabb, ugyanakkor azt nem igazán értem, miért kap a Tokaji Írótábor olyan támogatást, amiről a többi irodalmi rendezvény szervezői nem is álmodhatnak.
narancs.hu: Mint a kuratórium tagjának, örülnöd kellene a Tokaji Írótábor sikerének. De nézzük meg még egyszer a felhívást. Konkrétan a „nemzetközi hátországgal” bíró értékrend fogalmát. Ez érthetetlen lenne, ha nem segítene a jobboldali publicisztikák nyelvhasználata. Mert úgy viszont egyértelmű: ez egyszerű zsidózás. Bizonyára ők nyomják el – a mai napig – a felhívásban emlegetett jeles antiszemiták (Tormay, Nyirő, Wass) életművét. Na, szóval csak azt akarom kérdezni: nem kéne nagyon gyorsan kilépnetek ebből a kuratóriumból?
GÁ: Hát, egyáltalán nem örülök… A JAK-on belül régóta kérdés, részt kell-e vennünk a tábor szervezésében, és igen, most jött el az a pillanat, amikor ezen újra erősen el kell gondolkoznunk. Az elnökség és a tagság fog dönteni ebben a kérdésben, én egyelőre annyit mondhatok, hogy az idézett mondatokkal személy szerint soha semmilyen közösséget nem vállaltam. Soha nem is fogok.
A cikk szerzője a JAK tagja.
| Eltiltva és elfelejtve A hallgatás és elhallgattatás évei a magyar irodalomban Az irodalom és a politikai hatalom viszonya a XX. sz.-ban végzetesen befolyásolta az alkotói sorsokat, irodalmi pályákat, a frissen formálódó és a már lezárt életművek helyzetét. A szakmai szervezetek, az autonóm irodalmi orgánumok felszámolásától, az „ellenséges” vagy „reakciós szemléletű” szerzők betiltásától, elüldözésétől, bebörtönzésétől a klasszikus irodalmi alkotások ideológiai alapon történő megcenzúrázásáig, a fiatal tehetségek kontraszelektálásáig, a kortárs alkotók hamis hierarchiájának kialakításáig, később a nyilvánosság, a szakmai befogadás zsilipjeinek a „tiltott, tűrt, támogatott” minősítések jegyében történő mozgatásáig számtalan eszköz állt a hatalom rendelkezésére, hogy létrehozza az általa teljes mértékben uralt és irányított irodalmi életet. Ez a következetes irányítás határozta meg az irodalomközvetítő rendszerek: az oktatás, a könyvtárak, a rádiók, a filmgyártás, majd a televízió által reprezentált kánont, amely számos értéket is magában foglalt ugyan, de a különböző politikai időszakokban – pl. 1945–49, 1950–56, 1957–61 – könyörtelenül kiiktatta a köztudatból a vele azonosulni nem képes, nem hajlandó alkotókat. Így törölték a II. világháborút követő évtizedek magyar irodalmából pl. Bánffy Miklós, Dsida Jenő, Hamvas Béla, Ignácz Rózsa, Kodolányi János, Kós Károly, Márai Sándor, Mécs László, Nyirő József, Reményik Sándor, Tormay Cécile, Várkonyi Nándor, Wass Albert és más kiváló írók, irodalmárok nevét, életművét, könyveit. Mindezt hosszú évtizedek alatt, állami költségvetésből fizetett irodalmi hivatalnokok serege végezte el, munkájuk máig érvényes hatása a sok, ma is hiányos változatban közkézen forgó könyv, a különböző oktatási szinteken máig torz és hiányos értékrendet közvetítő tankönyvek, a politikai tabuk alapján létrejött hamis kánonokat körömszakadtáig védő szakemberek utóvédharca. |
