Ez két szempontból is érdekes, egyfelől mert a fehérvári kiállítás óta Győrffy művei, pontosabban egy Szegeden kiállított műve (Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben című installációja) kapcsán felhorkant a művészet tisztaságáért aggódók hada (a kortárs képzőművészetben verzátus plébánossal és híveivel, névtelen nácikkal és szervilis önkormányzati csinovnyikokkal az élen). Másfelől - és ez azért az ostobaságoktól tocsogó műbalhénál jóval fontosabb - azért is figyelemre méltó, mert egy újszerű nézőponttal, vizuális nyelvvel és kommunikációs eszközkészlettel felvértezett képzőművész-generáció beérkezését is jelzi.
Győrffy - és legközelebbi "rokona" talán a hússzobrászként ismert Szöllősi Géza és a festő Kis Róka Csaba - ahhoz a korosztályhoz tartozik, amelynek képi világára nemcsak a klasszikus értelemben vett képzőművészeti hagyomány (persze az is, erre Győrffy technikai virtuozitása a bizonyíték többek között), hanem a popkultúra olyan ágai is igen erős hatással voltak, mint a horror- és trashfilm, a pornó vagy a képregény. Mindezekkel együtt is kifejezetten intellektuális művészet a Győrffyé, még ha erről az intellektualitásról a zsigereket már nem is lehet lekapargatni. És talán éppen ez a finom, de lényeges gondolati elmozdulás az, ami Győrffy műveit izgalmassá és élvezetessé teszi: a lélek nem éteri, a test pedig nem csak akarat nélküli anyag. Az olyan képek, mint a Bajba jutott szervezet húsgörcsöt sétáltat vagy az Elátkozott rész (WTF), illetve a Facefuck sorozat kisplasztikái már nemcsak az emberábrázolás változását mutatják meg, hanem azt is, amire hajlamosak vagyunk túl keveset gondolni: hogy maga az ábrázolt, az ember változott meg.
Szent István Király Múzeum, 2012, 96 oldal, 2900 Ft
