Könyv

"Tagadhatatlan, hogy művészete egészben nem egészen jóhiszemű; de nem többet ér-e ez a grandiózus rosszhiszeműség minden becsületes, izzadó jóhiszeműségnél?" - fogalmazott Csáth Géza 1908-as híres Puccini-esszéjében, a divatos operakomponista legfontosabbnak talált ismertetőjegyére, az azonnali hatás felkeltésének makacs vágyára rámutatva.

"Az ilyesmit hívják ígéretes első kötetnek. A másodikra érdemes lesz várnunk - nekünk és a szerzőnek is" - írta Vári György a szerző debütálásáról a Narancsban tavaly márciusban. Ebből is kiderülhet: Lázár nem várt.

A szemünk láttára nő föl, érik be egy friss, fiatal költőnemzedék, melynek egyetlen öröksége az örökös szorongás, s ezt osztja meg, mert már csak ez maradt neki. Kudarc, szégyen, magány és mozdulatlanság - ezek a hívószavai a negyvenöt számozott költeménynek.

Tóth Krisztina mint éles szemű megfigyelőt mutatta be a Literán, és akkor is igaza volt, ha tudjuk, ő is mondja, hogy minden valódi költő az - az különbözteti meg őket egymástól, mire figyelnek, és honnan néznek. Kemény Lilinek van nyelve és önálló költői világa, akkor is van, ha még óhatatlanul emlékeztet egy nagy hatású költőére, akinek köpenyéből immár másfél nemzedéknyi induló költő próbálkozik kibújni, és aki történetesen Kemény Lili édesapja, de mondom, nem csak neki probléma tőle elszakadva megszólalni.

Mértéktartóan karcsú, jó arányérzékkel szerkesztett, meglehetősen határozott hangon megszólaló, karakteres kötet az 1987-ben született költő első verseskönyve. A cím egyértelmű utalás a pszichológiai kísérletre, amikor az elpusztult anyacsimpánz teteme mellé egy meleg és szőrös tárgyat helyeztek, s a bébimajom inkább a meleg testet választotta valódi, ám kihűlt anyja helyett.

Ha olyanok lennének a könyvborítóink, amilyeneket megérdemlünk, az elmúlt évek felhozatala alapján egy megengedő, a Nyugat felé nyitott, kalandozó kedvű (de nem feltétlenül hátrafelé nyilazó) nép képe rajzolódna ki lelki szemeink előtt.

Ennyire egyértelmű még soha nem volt az eredmény dicsőségtáblánk történetében.

A legrangosabb állami irodalmi elismerés, a József Attila-díj kilenc szakmai szervezet által összeállított, tehát az egész írótársadalom konszenzusos jelöltjeit tartalmazó listájáról hat embert kihúztak a minisztériumban, és beírtak a helyükre hat, számukra szimpatikus szerzőt.