Kemény Lili: Madaram

  • Vári György
  • 2012. március 20.

Könyv

Tóth Krisztina mint éles szemű megfigyelőt mutatta be a Literán, és akkor is igaza volt, ha tudjuk, ő is mondja, hogy minden valódi költő az - az különbözteti meg őket egymástól, mire figyelnek, és honnan néznek. Kemény Lilinek van nyelve és önálló költői világa, akkor is van, ha még óhatatlanul emlékeztet egy nagy hatású költőére, akinek köpenyéből immár másfél nemzedéknyi induló költő próbálkozik kibújni, és aki történetesen Kemény Lili édesapja, de mondom, nem csak neki probléma tőle elszakadva megszólalni.

Alighanem azért láttatóak, azért ragadnak meg a fejünkben a jobb versek képei és képzettársításai, mert a versek beszélője egy elképzelt jövő irányából figyel, késő kamaszkora hétköznapjai ettől válhatnak tényleg poétikussá: funkciótlanná, értelmetlenné, esendővé és széppé. Nem arról van szó, hogy megítélné és komolytalannak minősítené, ami zajlik körülötte, csak keres vagy inkább felépít egy merőben költői magaslatot, ahonnan rendesen rácsodálkozhat. "Leendő emlékeim, az emberek" - ez a sor jelöli ki a figyelem irányát. Gyakran még szertelen, persze, és ügyetlen, de ez veszélytelen, majd elmúlik. A veszélyes az, hogy néhol már kezd rutinos és modoros lenni nyomokban, a fő motívumok, a feketerigó és a Hold néha érezhetően jobb híján, megoldás helyett kerülnek a versekbe. A Holddal, kell-e mondani, különösen óvatosan kell eljárni. A kötet második fele viszont lényegesen erősebb az elsőnél, Kemény Lili tehát jó úton jár, csak arra kell vigyáznia, hogy a könyvpiactól, saját "felépítésétől" és más, kívülről jövő veszélyektől meg tudja óvni sajátos tehetségét.

Magvető, 2011, 70 oldal, 1990 Ft

Neked ajánljuk