Kemény Lili: Madaram

  • Vári György
  • 2012. március 20.

Könyv

Tóth Krisztina mint éles szemű megfigyelőt mutatta be a Literán, és akkor is igaza volt, ha tudjuk, ő is mondja, hogy minden valódi költő az - az különbözteti meg őket egymástól, mire figyelnek, és honnan néznek. Kemény Lilinek van nyelve és önálló költői világa, akkor is van, ha még óhatatlanul emlékeztet egy nagy hatású költőére, akinek köpenyéből immár másfél nemzedéknyi induló költő próbálkozik kibújni, és aki történetesen Kemény Lili édesapja, de mondom, nem csak neki probléma tőle elszakadva megszólalni.

Alighanem azért láttatóak, azért ragadnak meg a fejünkben a jobb versek képei és képzettársításai, mert a versek beszélője egy elképzelt jövő irányából figyel, késő kamaszkora hétköznapjai ettől válhatnak tényleg poétikussá: funkciótlanná, értelmetlenné, esendővé és széppé. Nem arról van szó, hogy megítélné és komolytalannak minősítené, ami zajlik körülötte, csak keres vagy inkább felépít egy merőben költői magaslatot, ahonnan rendesen rácsodálkozhat. "Leendő emlékeim, az emberek" - ez a sor jelöli ki a figyelem irányát. Gyakran még szertelen, persze, és ügyetlen, de ez veszélytelen, majd elmúlik. A veszélyes az, hogy néhol már kezd rutinos és modoros lenni nyomokban, a fő motívumok, a feketerigó és a Hold néha érezhetően jobb híján, megoldás helyett kerülnek a versekbe. A Holddal, kell-e mondani, különösen óvatosan kell eljárni. A kötet második fele viszont lényegesen erősebb az elsőnél, Kemény Lili tehát jó úton jár, csak arra kell vigyáznia, hogy a könyvpiactól, saját "felépítésétől" és más, kívülről jövő veszélyektől meg tudja óvni sajátos tehetségét.

Magvető, 2011, 70 oldal, 1990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A józanság kultúrája. Folytatódik CIVIL EXTRA szolidaritási akciónk

Folytatódik a Magyar Narancs rendhagyó kezdeményezése, amelynek célja, hogy erősítse a civil szférát, a sajtót, valamint az állampolgári szolidaritást, válaszként a sajtót és a civil szervezeteket ellehetetlenítő, megfélemlítő, a nyílt diktatúrát előkészítő kormányzati törekvésekre. Új partnerünk a függőséggel küzdők felépülését segítő Kék Pont Alapítvány.

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.