Kemény Lili: Madaram

  • Vári György
  • 2012. március 20.

Könyv

Tóth Krisztina mint éles szemű megfigyelőt mutatta be a Literán, és akkor is igaza volt, ha tudjuk, ő is mondja, hogy minden valódi költő az - az különbözteti meg őket egymástól, mire figyelnek, és honnan néznek. Kemény Lilinek van nyelve és önálló költői világa, akkor is van, ha még óhatatlanul emlékeztet egy nagy hatású költőére, akinek köpenyéből immár másfél nemzedéknyi induló költő próbálkozik kibújni, és aki történetesen Kemény Lili édesapja, de mondom, nem csak neki probléma tőle elszakadva megszólalni.

Alighanem azért láttatóak, azért ragadnak meg a fejünkben a jobb versek képei és képzettársításai, mert a versek beszélője egy elképzelt jövő irányából figyel, késő kamaszkora hétköznapjai ettől válhatnak tényleg poétikussá: funkciótlanná, értelmetlenné, esendővé és széppé. Nem arról van szó, hogy megítélné és komolytalannak minősítené, ami zajlik körülötte, csak keres vagy inkább felépít egy merőben költői magaslatot, ahonnan rendesen rácsodálkozhat. "Leendő emlékeim, az emberek" - ez a sor jelöli ki a figyelem irányát. Gyakran még szertelen, persze, és ügyetlen, de ez veszélytelen, majd elmúlik. A veszélyes az, hogy néhol már kezd rutinos és modoros lenni nyomokban, a fő motívumok, a feketerigó és a Hold néha érezhetően jobb híján, megoldás helyett kerülnek a versekbe. A Holddal, kell-e mondani, különösen óvatosan kell eljárni. A kötet második fele viszont lényegesen erősebb az elsőnél, Kemény Lili tehát jó úton jár, csak arra kell vigyáznia, hogy a könyvpiactól, saját "felépítésétől" és más, kívülről jövő veszélyektől meg tudja óvni sajátos tehetségét.

Magvető, 2011, 70 oldal, 1990 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.