képregény

Hellblazer – Káros szenvedélyek

  • - svébis -
  • 2020. február 9.

Könyv

Szegény John Constan­tine-nal jól kibabrált az élet. Nem elég, hogy széles körű népszerűségét egy 2005-ös mozifilmnek köszönheti, amelyben Keanu Reeves némiképp karakteridegen módon keltette életre a címszereplőt, és az eredeti képregényhez közelebb álló, 2014-es tévésorozat – amelyben Matt Ryan alakította a mágikus magánnyomozót – mindössze egy év­adot élt meg, még az első, hazai gyűjteményes képregénykiadás sem igazán telitalálat. Pedig nem sok olyan hős akad a DC-univerzumban, aki a szuper-előtag nélkül is töretlen népszerűségnek örvend, márpedig a láncdohányos, leginkább egy noir-detek­tívre hajazó, modern kori varázsló – kinek fizimiskáját Stingről mintázták – először 1985-ben tűnt fel Alan Moore Mocsárlény-sztorijában, majd 1988-től napjainkig kap újabb és újabb füzeteket, jó ideje már a Vertigo kiadásában. A Fumaxnél megjelent gyűjtemény az első, 1988 és 2013 között futó képregénysorozat 41–46. epizódjait foglalja magába, amely a már korábban említett Constantine – A démonvadász című filmet is ihlette. Jelentős hat rész ez a Hellblazer storyline-jában, szegény John Constantine-nal ugyanis valóban jól kibabrált az élet: hiába élt túl annyi természetfeletti kalandot, úgy tűnik, végül a bagó győzi le. A tüdőrákkal diagnosztizált főhős elindul, hogy gyógymódot találjon a gyógyíthatatlanra, és ahogy mondani szokás, innen szép nyerni. De sajnos ez így nagyon „in medias res”, mivel a korábbi események ismerete nélkül sem az azokra tett utalások, sem a karakter drámája és fejlődése nem értelmezhető igazán.

Fordította: Sepsi László. Fumax, 2019, 160 oldal, 5495 Ft

 

Figyelmébe ajánljuk