Hentesbárd vagy konyhakés

Robert Bloch: Pszicho

  • Iványi Zsófia
  • 2012. február 13.

Könyv

 


Norman Batest mindenki ismeri – az is, aki sosem látta Hitchcock rémületesen jó filmjét. Normanről a legmegátalkodottabb thrillergyűlölők és horrorkerülők is tudják, hogy hajlamos a moteljében megszálló vonzó nőket lemészárolni, rég halott anyját élőnek hinni, az idős hölgy kipreparált tetemét néhanapján az ablakba állítani, illetve szentül hinni, hogy a gyilkosságokat nem ő, hanem az anyja követte el. A félénk és udvarias fiatalemberben megbúvó pszichopata alakja vélhetően örök időkre összefonódott a nem csupán méretes konyhakéssel, de a hátborzongatóan ártatlan mosollyal is felfegyverzett Anthony Perkins képével.

Nem csoda, hogy a fim alapjául szolgáló, mérsékelten magasröptű regényt olvasva az ember folyamatos harcban áll az íróval: „nem, Norman Bates nem szemüveges, pláne nem kövér, és azt hogy képzeli, hogy egyetlen hentesbárdsuhintással végzi ki a zuhanyzó lányt, amikor több tucat késszúrással kellene neki!” Ez van, amikor egy adaptáció magasan túlszárnyalja az alapjául szolgáló, átlagos képességekkel bíró ponyvaművet. De azért a regényt is lehet értékelni, sőt élvezni – főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy egy olyan korban (1959-ben) született, mikor a pszichés zavarral fűszerezett gyilkolászás még nem igazán volt divat irodalmi és filmes körökben.

A főalak egyébiránt nem Robert Bloch képzeletének szüleménye. Az egyregényes író antihősét Ed Geinről mintázta: az ötvenes évek végén lebukott sorozatgyilkos ténykedése oly sokrétű volt, hogy nem csupán Norman Bates, de A bárányok hallgatnakból ismert Buffalo Bill, valamint Bőrpofa, avagy a texasi láncfűrészes mészáros figuráit is ő ihlette. Nem csoda, hogy a hullagyalázó, emberi bőrből egyebek mellett lámpaburát és székhuzatot gyártó, koponyákból bögrét farigcsáló, és számos egyéb, ha lehet még gyomorforgatóbb dolgot művelő Geint bemutató Wikipédia-szócikkhez képest a Pszicho könnyed és bájos lányregény. De azért utóbbit sem ajánljuk lefekvés, még kevésbé zuhanyzás előtti olvasmánynak.

Fordította: Tandori Dezső és Tandori Ágnes. Partvonal, 2011, 212 oldal, 2490 Ft


Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.