A rendszerváltáskor alapított, a névválasztással nem sokat bíbelődő "művészeti és társadalmi folyóirat" fenntartói elérkezettnek érezték az időt, hogy újragondolják a lapot, és ehhez jó érzékkel olyan fiatal költő-drámaírót kértek fel főszerkesztőnek - Szálinger Balázs személyében -, aki egyfelől "országos szintű" vagy, ha tetszik, NB I-es irodalmár, másfelől sok szállal kötődik a környékhez. Szálinger meg maga mellé vette prózaszerkesztőnek Cserna-Szabó Andrást, és ebben a dinamikus felállásban láttak neki a reformoknak.
Az első szám borítódizájnja (a fiatal Szabó Lőrinc lírai tekintetével) rögtön bizonyítja, hogy egy kis vidéki lap is át tudja ugrani a saját árnyékát, csak ötletek kellenek hozzá - meg némi önkormányzati jóindulat.
Örömmel láthatjuk, hogy jól megférnek egymás mellett a "mindenhol" publikáló ismertebb nevek és a helyi szerzők, ahogy ugyancsak szervesen épülnek össze lokális témák az országos ügyekkel. A szépirodalmi rovat Kemény István komoly versével indít, de van itt egyebek mellett még sötét Bajtai-szöveg, dallamos Babiczky-költemény, egzotikus Jászberényi-próza, Maros András novellája pedig egyenesen az utóbbi idők egyik legerősebb kezdőmondatával lep meg: "Tizenöt éve juttattam kerekesszékbe ezt a férfit, aki harminc méterrel előttem gurul a járdán." A helyi fiatalságot a szép nevű Vörös Rózsa Cápám szíve arzén című verse képviseli kamaszos hévvel.
A kritikarovat se rossz, pedig mindig az indul be a legnehezebben. És ha már Cserna-Szabó szerkeszti a prózát, várható, hogy valami gasztronómia is idekeveredik: Fehér Béla kisesszéje a halászlé sűrű történelmében segít eligazodni. A főszerk. lapzáró írása pedig Szabó Lőrinc hévízi napjairól számol be, a csodálatos Chrysostoma nővérről sem feledkezve meg.
Még egy kicsit sok a kiszámítható szöveg, de a felfrissülni vágyóknak már így is ajánlható a Hévíz.
2012/1., 300 Ft
