Hungarian book market: Kicsi, de már alig a miénk

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1996/22. (05. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Miközben a minőségi, magyar irodalmat és társadalomtudományi műveket kiadó kis elitműhelyek százezer forintokért pályázgatnak, a könyves szakma nemzetközi nagymenői szépen, szisztematikusan belakják a milliós pozíciókat.

Miközben a minőségi, magyar irodalmat és társadalomtudományi műveket kiadó kis elitműhelyek százezer forintokért pályázgatnak, a könyves szakma nemzetközi nagymenői szépen, szisztematikusan belakják a milliós pozíciókat.

Az értelmiségi, főleg ha bölcsészféle szegény, hajlamos azt hinni, hogy fontos könyv az, amit ő olvas. De téved, amit ő olvas, az a reszli. Fontos könyv az, amit nagyon sokan megvesznek, vagy mert beletrafál a tömegízlésbe, vagy mert muszáj megvenni. Az aktuális jogszabályok gyűjteménye. Egy szakszótár. Egy filléres románc. Egy kötelező olvasmány. Egy Windows-leírás. Egy hogyan találtam meg az örök boldogságot. Az élővilág 777 csodája. Ilyesmik.

Ezt tudni nem különleges adomány, az ember mégis hajlamos nyelni egyet azt látván, hogy nemzetközi nagyvállalkozások sorra teszik magukévá az ország kis lélekszáma és a gazdasági válság miatt eleve szűk és szűkülő könyvpiac még így is jövedelmező szeleteit.

Habár a magyar

könyvpiac pontos statisztikáit a szocializmussal együtt lebontotta az élet, több érdekelt egybehangzó becslése szerint az éves összforgalom 10-12 milliárd forint lehet. Ebből 4-4,5 milliárd tankönyvekre megy. Az újonnan megjelenő címek körülbelül 40 százaléka szakkönyv.

Ahogy az utóbbi évek során öt multinacionális hanglemezkiadó (BMG, EMI, PolyGram, Sony, Warner) foglalta el a magyar zenei piac több mint 70 százalékát, úgy efelé halad a könyvpiac is. A német Bertelsmann konszernhez tartozó Magyar Könyvklub forgalmazza az országban eladott könyvek 20-25 százalékát, az amerikai Reader´s Digest itteni leányáé a forgalom mintegy 15 százaléka, a hollandiai központú Wolters Kluwer 25-35 százalékot vall magáénak. És növekszik. Ha pedig sor kerül a hazai tankönyvkiadás közel felét birtokló Nemzeti Tankönyvkiadó részleges, a dolgok mai állása szerint minimális állami többséget meghagyó privatizációjára, újabb 10-13 százalék kerülhet külföldi kézbe. Ezzel előállhat az a helyzet, hogy a piac - bocsánat ezért a szóért, de ez van, ezt kell használni - 70 százaléka három-négy-öt kézbe kerül, fennmaradó részén pedig alapítványi pénzekért, szponzori kegyekért vetélkedve marja egymást az a ma még több száz magyar kiadó, amelyből holnapra talán már csak ötven, holnaputánra esetleg csak húsz marad.

És ez nemcsak a nemzeti érzelmeket korbácsolhatja fel azzal, hogy a profit egy része kimegy az országból (talán nem is biztos, hogy kimegy, mert például itt fektetik be új munkalehetőségeket teremtve). Nemcsak az ember irigységét birizgálhatja azzal, hogy külföldi tőkések vágják zsebre a pénzt (miért volna jobb azt látni, hogy magyar tőkések vágják zsebre?). Ennél sokkal érzékenyebb kérdés az, hogy ebben a helyzetben mennyire szűkül össze a magyar szellemi kapacitások publikációs terepe, legyen szó akár tudományról, akár művészetről. És visszatérve a pénzhez: az sem mellékes, hogy a könyves piacnak azon az egyetlen területén, ahol tartósan megmaradni látszik az állami támogatás, a tankönyvek piacán, hová folyik ez a pénz.

A nem fantom

csomagküldő cégeknek van egy szervezete, a Magyar Áruküldők Egyesülete. Tagjainak köszönheti teljes áruküldő forgalmának egyharmadát a Magyar Posta. Tizenegyen vannak, közülük egyetlenegy olyan (egy szekszárdi CD-forgalmazó), amelynek nincs külföldi anyukája. E cikk szempontjából a többi tíz közül kettő érdekes, a Reader´s Digest és a Magyar Könyvklub. Előbbi 1991-ben, utóbbi 1992-ben indult Magyarországon.

A Reader´s Digest lapja, a Válogatás havonta több mint 200 ezer példánnyal gyarapítja a 18 nyelven, világszerte 27 millió példányban megjelenő magazin statisztikáját, tanulságos történeteik rendszeres olvasóit ajándéksorsolásokkal tartják izgalomban. A New York állambeli Pleasantville-ben székelő cég üzletpolitikájának alapja a direct mail, vagyis a postaládába szórt, névre szóló vételi ajánlatok mágiája. Ami a könyvet illeti, a kevés cím, nagy forgalom elvét valósítják meg: eddig, két év alatt, mindössze hat címet hoztak ki és adtak el összesen 750 ezer példányban, szinte kizárólag a postán keresztül. Szép, súlyos és drága valamennyi, a legolcsóbb is 3000 forint fölött van, de inkább 4000 körüliek az áraik.

Attól eltekintve, hogy szintén jó szolgálatot tesz a postának, és hogy zenei kínálatában a Reader´s Digesthez hasonlóan Richard Clayderman bájmosolyáé a főszerep, más a Magyar Könyvklub alapállása: sok könyv (idén 220 cím), kisebb átlagpéldányszám, kisebb átlagár, poroszos rend: "Ön természetesen kedve és ízlése szerint vásárolhat katalógusunk bőséges könyvkínálatából. Ha azonban május 7-ig egyéb könyvet nem rendel, szabályzatunk értelmében utánvéttel elküldjük Önnek e negyedév kiemelkedően érdekes ajánlatát" - fenyegette a klub több mint félmillió tagját az idei április-május-júniusi katalógus Kathleen E. Woodiwiss Hamu a szélben című Elfújta a szél-utánzatával.

A poroszos rend nem véletlen: a Magyar Könyvklub (bár neve magyar, emblémája pedig piros-fehér-zöld) a német szisztémát vette át. A könyvklubrendszer által az 50-es években naggyá tett Bertelsmann médiakonszern (amely már az egyik legnagyobb amerikai kiadóháznak is tulajdonosa) Európa-szerte tarol a könyvklubokkal, a német alaptípusnak működik már spanyol, portugál, francia, brit, lengyel, cseh és osztrák változata - épp ez utóbbi, a bécsi székhelyű Osztrák Könyvklub alapította a budapesti Magyar Könyvklubot.

De a Bertelsmann nem ezzel a beruházással lépett be a magyar könyvpiacra: 1991-ben - az olasz Montadori orra elől elhalászva - megvásárolta a Kossuth Nyomda által alapított Officina Nova kiadót, amely akkor már túl volt Az emberiség krónikája magyar kiadásán. Az Officina Nova eredményeit igényes könyvei alapozták meg, de ez pénzbe kerül, s miközben a kiadó az igényességből nem akart engedni, a magyar piac összezsugorodott, a német tulajdonos türelme viszont elfogyott. Tavaly még úgy nézett ki, hogy - a Münchenből Budapestre küldött ügyvezető igazgató, Carsten Gerlach és a kiadót alapító, vezető Balogh Katalin Népszabadságnak adott novemberi nyilatkozata szerint - "bizonyos befolyást megtartva" a Bertelsmann "átengedi" az Officina Novát a helyi vezetésnek, de végül az úgynevezett management buy-out helyett úgy döntöttek, inkább megtartják, munkatársai nélkül: így került az Officina Nova - mint márkanév - a Magyar Könyvklubhoz.

Hogy mivel töltik majd ki ezt a nevet, azt a jövő megmutatja. Két dolog biztos: 1. az Officina Nova eddigi legnagyobb szabású, nem átvett kötete, az 1995-ben megjelent A magyarok krónikája három díjat nyert az idei Szép Magyar Könyv versenyen (s ezeket aligha vehetik át május 30-án a könyv készítői); 2. az Officina Nova előkészítés alatt álló kiadványainak egy részét a Magyar Könyvklub a Helikon Kiadóval közösen csinálja meg (de köztük nem szerepel a Gerő András által szerkesztett Budapest krónikája, amelyre a zömmel vidéki tagokból álló Könyvklubban valószínűleg kisebb lenne az igény, mint a boltokban, de 1997 karácsonyára várhatóan mégis kihozza a Könyvklub). Hogy miért nem az Officina munkatársaival készítteti el e könyveket a Magyar Könyvklub, arról a (szintén külföldi tulajdonban, az amerikai Első Magyar Alap tulajdonában lévő) Helikon igazgatója, a Mórától érkezett Sziládi János nem tudott nyilatkozni, az Officina Nova felmondási idejét töltő igazgatója, Balogh Katalin nem nyilatkozhatott. Ezzel kapcsolatban a Magyar Könyvklubot vezető Kratochwill Balázs annyit mondott, hogy "a piac nem honorálta" az Officina Nova "nagyon igényes és munkaigényes" könyveit, a cég három éven át túl nagy veszteséget halmozott fel.

Az Officina Nova megszüntetve megtartásának igazi furcsasága az, hogy miközben a Bertelsmann-méretekhez mérten pici cég jó hírneve nem volt elég ahhoz, hogy veszteségeit elviselje, Kratochwill Balázs szerint a Magyar Könyvklubnak tíz év kell, míg eléri azt a méretet, ahol rentábilissá válik, amiből az következik, hogy az eddig nagy léptékben növekvő Magyar Könyvklub a szükséges beruházások, fejlesztések miatt egyelőre tartósan veszteséges, s ezt a külföldi tulajdonos elfogadja.

Mivel a nemzetközi

tapasztalatok azt mutatják, hogy a klubszerű terjesztés nem a bolti kereskedelem rovására nyer teret - mert a pultoknál órákig böngészőktől eltérő vásárlói, olvasói szokásokkal rendelkező rétegeket szólít meg -, nem lenne miért tartani tőle, ha nem omlott volna össze Magyarországon a hagyományos könyvterjesztés. De megroggyant, a három nagy állami terjesztő (ÁKV, Művelt Nép, Téka) utódai országos szinten nem úgy üzemelnek, ahogy kéne, a bolthálózat jó részét úgy adták el, hogy a bevétel nem folyt vissza ebbe a szektorba, ráadásul a Magyar Könyvklub - a könyvkereskedelemben szokásos és szintén magas, 40 százalék jutalékhoz képest, költségeire hivatkozva - nem átall 70 százalék jutalékkal átvenni könyveket terjesztésre, már ha átveszi őket egyáltalán. Mindehhez jön még a pár év alatt nulláról 12 százalékra tornázott áfa a könyvek árában, a kulturális járulék, a növekvő papírár, az infláció, a jövedelmek elolvadása, a könyvtárak elsorvadása, és máris ott vagyunk, ahol.

A privatizációra kényszerült állami kiadók közül kevés bírja a versenyt: inkább csak azok, amelyek korábban kezdtek piaci módon gazdálkodni, és jól behatárolható, jövedelmező területen ügyködnek. A Szépirodalmi haldoklása utolsó fázisába ért, végelszámolása pár hónapon belül befejeződik. A Gondolat ott tart, hogy privatizációja megkísérlésének előfeltételeként rendeznie kellene adósságait. A Magvető még húzza, összezsugorodva, viszont neves szerzőkkel megáldva. A munkavállalói résztulajdonosi program (mrp) lehetőségeivel élve privatizált kiadók közül talpon van az Európa és a Corvina, a Medicina, a Közgazdasági és Jogi (KJK), illetve a Műszaki - utóbbi kettő azonban már nem a dolgozóké, hanem a Wolters Kluwer holland kiadói csoporté, amelynek nevét alighanem csak most, az Akadémiai Kiadó részvénytöbbségének megszerzése után ismerte meg a nem szakmai közvélemény.

Pedig ez egy igazi nagymenő, évente több mint 4 milliárd gulden forgalmat bonyolít le, világszerte 12 ezer alkalmazottja van. Három éve kukkantott be az exszocialista piacba, ma már tizenegy vállalata van a régióban, ebből ma (még) négy nálunk, kettő a lengyeleknél, egy-egy a cseheknél, a szlovákoknál, az oroszoknál, még idén várhatóan befektet Romániában és Bulgáriában.

A Cégbíróságon hozzáférhető adatok szerint a Műszaki Könyvkiadóba 1994 júliusában szállt be a cég frankfurti csoportja 40,3 millió magyar forinttal, 40 százalék részesedést szerezve, amit 1995 novemberében újabb 100 millióval 92,5 százalékra növelt immár az amszterdami központ. A Közgazdasági és Jogi Kiadó dolgozóinak mrp-szervezetétől 1994 márciusában 30,8 millió forint értékű részvényt vásároltak az amszterdamiak, májusban 51 százalékra nőtt a holland tulajdon, decemberben ezt a részt megvette a cég frankfurti ága, az 1995. októberi állapot pedig 91 százalékos Wolters Kluwer-részesedést mutat, amit a céget Magyarországon képviselő Willem Van Zanten kijelentése szerint szeretnének 100 százalékra kiterjeszteni.

A KJK 1994. májusi közgyűlésén, ahol először vett részt Willem Van Zanten, Dalos Vilmos igazgató elmondta: a Wolters Kluwer bevonásával megszüntethetők a KJK likviditási gondjai. Dalos Vilmos már a holland tulajdon 91 százalékra emelkedését sem érhette meg, 1995 februárjában, 59 éves korában elhunyt.

Mint az előzőekből kiderül, a szakkönyvek, tudományos könyvek, felsőoktatási tankönyvek területére specializálódott holland cég másfél év alatt lett e két kiadó gazdája: gyors és láthatóan tudatos terjeszkedés. Az ezeknél nagyobb falatot jelentő Akadémiai Kiadó viszont elképesztő sebességgel és állítólag szinte véletlenül hullott az ölükbe. A Narancsnak nyilatkozva Willem Van Zanten elmondta: új épületet kerestek a Wolters Kluwer Hungary és a KJK számára, s úgy hallották, hogy az Akadémia épülete eladó, ami pletykának bizonyult, viszont kapcsolatba kerültek az Akadémiai Kiadó Rt. részvénytöbbségét birtokló Capital Rt.-vel, amely a kiadó épületéről való beszélgetés során föltette a nagy kérdést, nem érdekelné-e őket maga a kiadó. "Mi vásárolni akartunk, nekik jó partner kellett. Nagyon gyorsan és simán zajlott. Ennek a vállalatnak az egyik előnye, hogy gyorsan szoktunk dönteni." Hozzátette még, hogy helyi igazgatóként nagyfokú önállóságot élvez, s az itt előkészített anyagok alapján Hollandiában egy hét alatt született meg a döntés a beruházásról több, mint 300 millió magyar forint a kiadóért és a Prielle Kornélia utcai épületért), ami az ő mércéikkel mérve - az utóbbi években sok százmillió guldent ruháztak be - "nagyon kicsi". A magyar könyvpiacon viszont aligha foghattak volna kövérebb halat: évi 1200 címével az Akadémiai az egyik legnagyobb; ebből most 74 százalék elúszott. Pedig törvény által deklaráltan a Magyar Tudományos Akadémia tulajdona volt, de - más ráfizetéses kiadványok mellett - a Magyar Nagylexikon évi 50-60 millió forint vesztesége miatt el kellett adni, hogy kifizethesse hiteltartozásait.

Az Akadémiai Kiadó Zöld Ferenc igazgatásával futott pirosba. Szerinte az okozta a bajt, hogy az MTA - sóhersége miatt - korábbi ígéretét visszavonva nem adott pénzt a megindított sorozat folytatására (16-18 kötetből 4 kész). Willem Van Zanten a Narancsnak azt nyilatkozta, Zöld Ferenc "teljes mértékben" bírja bizalmukat, szerinte "megfelelő ember a megfelelő helyen", úgy gondolja, a tulajdonos, tehát az MTA a felelős amiatt, hogy olyan pénzügyi helyzetbe került a kiadó, hogy eladni kényszerültek. (Zöld Ferencet, akit sokan hibáztatnak a kiadó eladósodása, eladása és a Nagylexikon mögötti háttér nem megfelelő megteremtése miatt, körülbelül két hete agyvérzés gyanújával kórházba szállították, néhány napja otthon lábadozik.)

A Nagylexikon kiadását a Wolters Kluwer nem kívánja folytatni, túl sok beruházást és külső támogatást igényelne, ami ilyen inflációs időben, amikor ennyire nehezen prognosztizálható a jövő, nem biztonságos, meg különben is: valahogy úgy intéződött, hogy a Nagylexikon ne kerüljön bele a nekik eladásra felkínált csomagba. Ráadásul "nem is illik bele stratégiai elképzeléseinkbe, mi nem a nagyközönség számára adunk ki könyveket, hanem inkább szakmai köröknek, illetve tankönyveket és szótárokat". A Nagylexikon ügyében e napokban, úgy tűnik, pártállástól függetlenül megmozdult a politika, s bizonyára az MTA új elnöke, a kiadó privatizációja miatt fölháborodott Glatz Ferenc is tenni fog a folytatása érdekében. Gyorsnak kell lennie, bár a legfrissebb hír szerint a Capitol Rt. érdekeltségi körébe tartozó Pro Cultura Vagyonkezelő Kft. (amelyhez jelenleg a Nagylexikon tartozik, és amely nem azonos a Glatz Ferenc által fémjelzett Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvánnyal) mégsem ereszti szélnek június 9. után a Nagylexikon szerkesztőségét, komoly (állami) vevőt vár.

Az orvosi

szakkönyvek piacán a német tulajdonú Springer Hungarica mellett futó Medicina igazgatója, Farkasvölgyi Frigyesné ingerülten cáfolja a híresztelést, hogy őket is megvette, megvenné a Wolters Kluwer. Erről Willem Van Zanten nem nyilatkozhatott (ami a kérdezőben azt a benyomást kelti, valami érik), a Nemzeti Tankönyvkiadóval kapcsolatban viszont egyértelműen kijelentette: érdekli őket. Tudakozódtak a kiadónál, leveleket írtak illetékeseknek, tárgyaltak "magas rangú emberekkel" (neveket nem akart említeni) a művelődési minisztériumban és az ÁPV Rt.-ben.

De ez egy kicsit nehezebb menetnek ígérkezik, csak egy kicsit.

A privatizációs törvény mellékletének értelmében a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.-t privatizálni kell úgy, hogy 50 százalék plusz egy szavazat állami kézben maradjon. Tavaly decemberben a cég jelenleg 100 százalékos tulajdonával bíró ÁPV Rt. megbízásából egy amerikai tanácsadó vállalat már vizsgálódott nála, akkor úgy volt, idén januárban kiírják a privatizációs pályázatot, erre azonban nem került sor, Ábrahám István, a kiadó igazgatója azt mondja, nem tudja, pontosan miért. Bár sejtheti, hisz azt tudja, hogy egy áprilisi kormányhatározat, a közoktatás szervezetében elfoglalt stratégiai pozíciója miatt, a Nemzeti Tankönyvkiadót olyan nemzetgazdasági jelentőségű vállalatnak minősítette, amelynek már privatizációs kiírásához sem elég az ÁPV Rt. igazgatótanácsának döntése, ahhoz is a kormány hozzájárulása szükséges. A részleges privatizáció különösen körültekintő lebonyolítására Fodor és Magyar művelődési miniszterek egyaránt levélben hívták fel Suchman privatizációs miniszter figyelmét. Az ÁPV Rt.-től annyit sikerült megtudni, hogy a privatizációs pályázatról szóló előterjesztés még nem készült el, de év végéig tervezik a versenytárgyalás kiírását. A Wolters Kluwer pályázni fog, arra mérget lehet venni. Nem esélytelenül. "Nem szabad elbokázni ezt a kiadót" - jegyezte meg a Narancsnak Barta Lajosné minisztériumi főosztályvezető.

Ha a hollandoké

lesz a Tankönyvkiadó, tovább növelhetik piaci részesedésüket. De bárki veszi meg a Tankönyvkiadó eladható felét, körülbelül akkora részesedést, 30 százalékot szerez a magyar tankönyvpiacon, ami a jelenleg érvényes gazdasági versenytörvény, szabatosan a tisztességtelen piaci magatartás tilalmáról szóló törvény értelmében már "meghatározó befolyást" jelent, és így magára vonhatja a Versenyfelügyelet figyelmét. E törvény ellentmondásosságára utal Willem Van Zanten, amikor a KJK és a Műszaki üzleti sikereiről szólva megjegyzi: "Mit tegyek? Mondjam meg nekik, hogy hagyják abba a növekedést, mert már túl nagy a piaci részesedésük?" Az Akadémiai Kiadóé a szótárpiac 80 százaléka: felróható-e a Wolters Kluwernak, hogy most ezt megszerezte?

Nyilván nem - legfeljebb a törvényhozónak, hogy lehetőséget teremtett rá. Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülésének elnöke szerint az Európai Unió országaiban érvényes normákat kellene alkalmazni a nagy monopóliumok kialakulása, behatolása ellen, szerinte a holland vagy a német könyvpiacon még véletlenül sem juthat akkora túlsúlyba a külföldi tulajdon, mint nálunk. És például Csehországban sikerült erős kiadókat cseh kézben tartani (és 4 százalékon a könyv áfáját, és nem elveszejteni a bolthálózat jó részét), tehát elvileg lehetett volna másképp is, mint nálunk.

Ráadásul a versenytörvény e hetekben esedékes (formáját tekintve új törvényben megjelenő) módosítása az eddigi 30 százalékban rögzített gazdasági erőfölény helyett verbális definíciót ad. Dr. Bodócsi András versenybíró tájékoztatása szerint, ha a parlament elfogadja, akkor ezek után az lesz gazdasági erőfölényben, aki tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja anélkül, hogy érdemben tekintetbe kellene vennie más piaci szereplők magatartását. Ennek vizsgálatakor fontos szempont az, hogy milyen lehetőségei vannak a piacra újonnan belépőnek.

Akad, aki

a multik térnyerése láttán úgy véli, elment a hajó. Zentai Péter László szerint ez csak részben igaz. Ami megtörtént, megtörtént, ez tény. Viszont úgy véli, éppen azért, hogy a magyar könyves piac ne szakadjon végképp ketté, egy profitot termelő nagy, illetve egy vegetáló kicsi részre, nagyon céltudatosan, az utóbbi öt év termését és a jövőre szóló terveket mérlegre téve, ki kellene jelölni azt a 15-20 folyamatosan jól működő magyar könyves műhelyt, ahová a támogatások ezentúl összpontosulnának. Életre ítélni a legjobbakat, hogy aztán a piacon, az olvasókból tudjanak megélni, vállalni a kemény döntések kockázatát és kritikáját. Zentai azért gondolja azt, hogy vissza kellene térni a nagyobb összegű projekttámogatás módszerére, az egy-egy kiadványra megítélt, rendkívül elaprózott összegek helyett, mert így legalább néhány műhely megerősödhetne, a kis magyar piac úgysem bír eltartani több száz kiadót.

S így talán biztosabb terepe maradna a magyar szerzőknek is. A Springer Hungarica legtöbb kiadványa például németből vagy angolból fordított mű. A magyar szerzők aránya a Magyar Könyvklub kiadványainál 20 százalék. Gyurgyák János, a magánkézben lévő, működőképes és minőségi kis kiadók egyikének, az Osirisnak a vezetője szerint a tudományos, szak- és tankönyvpiaci külföldi túlsúly egyértelműen a fordítások túlsúlyához vezethet. Willem Van Zanten szerint nem kell ettől tartani, "az elmúlt két évben egyetlen Wolters Kluwer-könyvet nem fordítottunk magyarra, nem hoztunk új címeket". Állítása szerint "teljesen magyar módon" folytatják tevékenységüket.

Csak képzeljük hozzá azt az üzleti hátteret.

Szőnyei Tamás

szerző
Szőnyei Tamás
publikálva
1996/22. (05. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...