Így osztják a Nobel-díjat – Stockholmból jelentjük

Könyv

Horace Engdahl meghatározó egyénisége az irodalmi Nobelt odaítélő Svéd Akadémiának. Kertész Imre győzelmét is ő hirdette ki. Amit nem mond el a Narancs év végi dupla számában, ahol nagyinterjú olvasható vele, azt elmondja most itt. Bónuszrészletek!

Magyar Narancs: Mi történik, ha a Nobel-díj odaítélése után olyan múltbéli dolgok derülnek ki a győztesről, amik aligha nevezhetők ideálisnak a nobeli értelemben.

Horace Engdahl: A díjat nem lehet visszavenni. De ugyanígy nem lenne értelme például egy közleményben ítélkezni. Most nem is jut eszembe senki, akiről kiderült volna valami ilyesmi. Mondana egy példát?

Horace Engdahl

Horace Engdahl

Fotó: Köves Gábor

MN: Günter Grassra gondolok.

HE: Igen, ez egy jó példa. Nem nyilatkoztunk, amikor kiderült. De mi is derült ki valójában? Annyi, hogy 17 évesen belépett a Waffen SS egyik alakulatába, s nagy szerencséje volt, hogy a háború utolsó heteiben nem ölték meg. Az igazi kérdés az, hogy miért várt ennyit a beismeréssel? Erre nem tudom a választ.

Hasonló Christa Wolf esete is. Ő ugyan nem nyerte el a díjat, de akár el is nyerhette volna. Mint kiderült, a Stasi ügynöke volt az ötvenes évek végén, igaz, csak nagyon rövid ideig, és csak néhány jelentéktelen jelentést írt, azokat is nyomás alatt csikarták ki belőle. Aztán persze valaki megtalálta a jelentéseit a Stasi-archívumokban. Hatalmas felháborodást keltett a dolog. Az a gyűlölet, ami rázúdult, irreális mértékű volt, semmiképp sem állt arányban azzal, amit elkövetett. Ő maga azt nyilatkozta, hogy elfeledkezett a dologról. Szerintem őszinte volt. Az ember sok mindent hajlamos elfojtani magában. A halála előtt megjelent írásaiban megpróbálta feldolgozni a történteket, de már túl késő volt, túlságosan is mély sebet kapott.

Németországban egyetlen apró dolog is megsemmisíthet egy karriert. Ebből a szempontból megértem, hogy Grass miért nem akarta korábban nyilvánosságra hozni a háborús múltját. Szerintem bátor dolog volt, hogy egyáltalán bevallotta, amikor elérkezettnek látta az időt. Ráadásul egy nagyon jó könyvben vallotta be.

MN: Másik író, másfajta botrány: mi volt a Rushdie-ügy?

HE: Rushdie-ügy nem volt, volt viszont egy régre visszanyúló hatalmi harc házon belül, ami abban csúcsosodott ki, hogy miként áll ki az akadémia a fatwával sújtott Rushdie (interjú vele itt) ügyében. Végül nem az akadémia maga, hanem az akadémiai tagok adtak ki egy petíciót. Felszólítottuk a svéd kormányt, hogy diplomáciai eszközökkel lépjen fel Rushdie érdekében. Még a titkári éveim alatt is téma volt a Rushdie-ügy. Teljesen csak akkor halt el, amikor meghívtuk Rushdie-t és az ugyancsak rendőri védelemre szorult Roberto Savianót (interjú vele itt) egy közös pódiumbeszélgetésre.

MN: A botrány öntől sem idegen: néhány éve azzal borzolta a kedélyeket, hogy kijelentette, Amerika túlságosan szűk látókörű, már ami az irodalmi életet illeti. Ma is így látja?

HE: Ma is. Nemrég olvastam egy cikket a The New Yorkerben. Nagyjából ugyanaz áll benne, mint amit 2008-ban én is mondtam. Kaptam is érte hideget-meleget. Ma már ők maguk is ezt mondják.

MN: Legutóbb a kreatív írást oktató kurzusok ellen kelt ki…

HE: Igen, de ez nemcsak Amerikára, hanem az egész világra érvényes. Ezek a kurzusok a világon mindenhol felütötték a fejüket. Itt Skandináviában is nagy keletjük van. Csak az a baj ezekkel a tanításokkal, hogy a végén minden könyvben pont ugyanazt az uniformizált szöveget fogja találni.

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Egyetemes gyávaság

A gyermekvédelminek csúfolt törvény utóhatása borzolta a kedélyeket az elmúlt hetekben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Június közepén, még a Pride – azóta tudjuk: több százezres – vonulása előtt cikket jegyzett a Hvg360 felületén az egyetem Pszichológiai Intézetének három oktatója.

Adja vagy nem adja?

A történet népmesei szála szerint Donald Trump a hivatalban eltöltött dolgos nap után hazatért otthonába, ahol szerető hitvese, Melania várta őt.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.

Ítélt az utókor

Szerették őket, így az államosításkor maradt 200-200 hold földjük. Később mégis ku­láknak minősültek az utolsó óföldeáki földes­urak, Návay László és testvére, Aranka. Egy cselédjük házában haltak meg. Kúriájukat most uniós pénzből felújítják. Bérelhető lesz, mint a közeli batidai vadászkastély.