Könyv

Kár érte

Kolozsi László: A farkas gyomrában

  • Pogrányi Péter
  • 2014. december 20.

Könyv

Kezdem a jó hírrel: megjelent egy magyar krimi, amely a kortárs magyar valóságunk egyik legégetőbb kérdésével foglalkozik, amely populáris formában, sok akcióval, könnyen befogadható stílusban beszéli el a cigánygyilkosságok történetét, miközben kihangosítja a társadalomban feszülő ellentéteket és a hétköznapi rasszizmust.

A mottóként felhasznált TGM-idézet arra utal, hogy ez a szerző részéről egyfajta misszió, aminek a szórakoztatáson messze túlmenő célja van: vélelmezhe­tően legalább annyi, hogy felhívja a figyelmet egy fontos társadalmi anomáliára, diskurzust, kérdéseket generáljon. Persze nem egy az egyben tényirodalom ez, sok a fiktív részlet, mégis világos a szándék: a krimi műfajának izgalmait olyan tapasztalati háttérrel akarja megtámogatni, ami a társadalmi szolidaritás hiányáról, ennek okairól is szól. Emiatt is van, hogy kicsit minden magyar olvasó a sajátjának, fájdalmasan sajátjának érezheti a történetet. Meg azért is, mert a cselekmény változatos helyszíneken bonyolódik, több magyar várost is bejár, így sokan ismerhetnek rá saját környezetükre. Ez mindenképpen üdvözlendő, hiszen az irodalomban is érződik a más tekintetben is sokat kárhoztatott Budapest-központúság, még akkor is, ha az utóbbi időben több jelentős mű lakta be vidéki városok múltját és jelenét.

Innentől a rossz hírek következnek. A szóban forgó szöveg minősége rendkívül gyenge, filológiai és stiláris értelemben egyaránt. Talán nem elegáns rögtön a helyesírási hibákkal és az el­ütésekkel kezdeni, de ezek olyan kritikus tömegben jelennek meg a szövegben, hogy néhol az értelmezést is megnehezítik (például az írásjelek és a központozás tökéletesen ötletszerű használata). Az emiatt érzett rossz szájíz szinte állandó, és hadd ne gondoljam azt, hogy ez csak az irodalomkritikusnak fontos. Például milyen szuper, hogy a híres ónodi vásár megjelenik a könyv lapjain, és milyen bosszantó, hogy a község neve következetesen Ónódként szerepel. Hemzsegnek az efféle, érthetetlen hibák. De tegyük fel, hogy ezen túlteszi magát az olvasó. Sajnos a mondatokkal sem sokkal jobb a helyzet. Kolozsi szereti a hosszú, sokszorosan összetett mondatokat, amikben rendszeresen eltéved, függő beszéd és szabad függő beszéd sokszor összekeveredik, nem mindig világos, hogy kire is vonatkozik egy szövegrész, vagy hogy kinek a gondolatait halljuk épp. Itt-ott kifejezetten túl­írtnak hat a szöveg, néhol bombasztikus hasonlatok dobják fel, ám ezek inkább erőltetettek, és csak ritkán ütnek akkorát, amekkorát szeretnének. A krimi műfajában nagyon fontos párbeszédek sokszor vontatottak, sok a feszültségkeltés szempontjából felesleges adalék. Valamiért például visszatérő téma, hogy a szereplők magázzák vagy tegezik egymást, erről sokat beszélnek, de ez a jellemábrázoláshoz semmit nem tesz hozzá. És ha már a figu­ráknál tartunk: a hátsó borító tévesen nevezi fejlődésregénynek a történetet, hiszen a főhős rejtélyes személyiségének motivált és hiteles változásáról nem beszélhetünk. (Akit egyébként a borító Fehér Dávidként említ, a könyvben viszont kétszer is a Fehér Gábor név szerepel.) A megcsinált, írói szándékot túlontúl látni engedő manőverek között persze akadnak erős részek, telitalálatként elhelyezett ütős mondatok, főleg a fejezetek lezárásaiban, de ez csak szépségtapasz. Igenis, a jó magyar krimi álljon csupa gondosan megkomponált mondatból, lehetőleg elütés nélkül.

A farkas gyomrában nemcsak a rasszizmus, a cigánygyűlölet, a szélsőjobboldali militáns csoportok kérdését veti fel. Van benne egy fiatal lány is, akit elrabolnak és prostitúcióra kényszerítenek. Tele van olyan aktuális témákkal, amikről fontos lenne még többet beszélni. A könyv főhősében, a nyomozó újságíró alakjában az lehetne a legérdekesebb, ahogy a rasszista eszmékkel kokettáló figura fogékonnyá válik a szélsőjobboldali szervezet ideológiájára, majd visszatáncol: nemcsak megriad, de meg is változik attól, amibe nyomozásai során belelát. Ez a folyamat, ez a metamorfózis mindannyiunk bánatára láthatatlan marad. A könyv nem képes ezt megmutatni. Le tudja írni hátborzongató részletességgel, hogyan vadásznak a gyilkosok egy menekülő kisgyerekre, el tudja beszélni egy gyilkosságokra szövetkező titkos csoport működését, be tudja mutatni egy prostitúcióra kényszerített, majd kiszabadított lány történetét, de a lélektani ábrázolás, amiből talán tényleg tanulhatnánk valamit, hiányzik. Ez egy elszalasztott lehetőség, nagy kár érte.

Athenaeum, 2014, 512 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.