Könyv

Kár érte

Kolozsi László: A farkas gyomrában

  • Pogrányi Péter
  • 2014. december 20.

Könyv

Kezdem a jó hírrel: megjelent egy magyar krimi, amely a kortárs magyar valóságunk egyik legégetőbb kérdésével foglalkozik, amely populáris formában, sok akcióval, könnyen befogadható stílusban beszéli el a cigánygyilkosságok történetét, miközben kihangosítja a társadalomban feszülő ellentéteket és a hétköznapi rasszizmust.

A mottóként felhasznált TGM-idézet arra utal, hogy ez a szerző részéről egyfajta misszió, aminek a szórakoztatáson messze túlmenő célja van: vélelmezhe­tően legalább annyi, hogy felhívja a figyelmet egy fontos társadalmi anomáliára, diskurzust, kérdéseket generáljon. Persze nem egy az egyben tényirodalom ez, sok a fiktív részlet, mégis világos a szándék: a krimi műfajának izgalmait olyan tapasztalati háttérrel akarja megtámogatni, ami a társadalmi szolidaritás hiányáról, ennek okairól is szól. Emiatt is van, hogy kicsit minden magyar olvasó a sajátjának, fájdalmasan sajátjának érezheti a történetet. Meg azért is, mert a cselekmény változatos helyszíneken bonyolódik, több magyar várost is bejár, így sokan ismerhetnek rá saját környezetükre. Ez mindenképpen üdvözlendő, hiszen az irodalomban is érződik a más tekintetben is sokat kárhoztatott Budapest-központúság, még akkor is, ha az utóbbi időben több jelentős mű lakta be vidéki városok múltját és jelenét.

Innentől a rossz hírek következnek. A szóban forgó szöveg minősége rendkívül gyenge, filológiai és stiláris értelemben egyaránt. Talán nem elegáns rögtön a helyesírási hibákkal és az el­ütésekkel kezdeni, de ezek olyan kritikus tömegben jelennek meg a szövegben, hogy néhol az értelmezést is megnehezítik (például az írásjelek és a központozás tökéletesen ötletszerű használata). Az emiatt érzett rossz szájíz szinte állandó, és hadd ne gondoljam azt, hogy ez csak az irodalomkritikusnak fontos. Például milyen szuper, hogy a híres ónodi vásár megjelenik a könyv lapjain, és milyen bosszantó, hogy a község neve következetesen Ónódként szerepel. Hemzsegnek az efféle, érthetetlen hibák. De tegyük fel, hogy ezen túlteszi magát az olvasó. Sajnos a mondatokkal sem sokkal jobb a helyzet. Kolozsi szereti a hosszú, sokszorosan összetett mondatokat, amikben rendszeresen eltéved, függő beszéd és szabad függő beszéd sokszor összekeveredik, nem mindig világos, hogy kire is vonatkozik egy szövegrész, vagy hogy kinek a gondolatait halljuk épp. Itt-ott kifejezetten túl­írtnak hat a szöveg, néhol bombasztikus hasonlatok dobják fel, ám ezek inkább erőltetettek, és csak ritkán ütnek akkorát, amekkorát szeretnének. A krimi műfajában nagyon fontos párbeszédek sokszor vontatottak, sok a feszültségkeltés szempontjából felesleges adalék. Valamiért például visszatérő téma, hogy a szereplők magázzák vagy tegezik egymást, erről sokat beszélnek, de ez a jellemábrázoláshoz semmit nem tesz hozzá. És ha már a figu­ráknál tartunk: a hátsó borító tévesen nevezi fejlődésregénynek a történetet, hiszen a főhős rejtélyes személyiségének motivált és hiteles változásáról nem beszélhetünk. (Akit egyébként a borító Fehér Dávidként említ, a könyvben viszont kétszer is a Fehér Gábor név szerepel.) A megcsinált, írói szándékot túlontúl látni engedő manőverek között persze akadnak erős részek, telitalálatként elhelyezett ütős mondatok, főleg a fejezetek lezárásaiban, de ez csak szépségtapasz. Igenis, a jó magyar krimi álljon csupa gondosan megkomponált mondatból, lehetőleg elütés nélkül.

A farkas gyomrában nemcsak a rasszizmus, a cigánygyűlölet, a szélsőjobboldali militáns csoportok kérdését veti fel. Van benne egy fiatal lány is, akit elrabolnak és prostitúcióra kényszerítenek. Tele van olyan aktuális témákkal, amikről fontos lenne még többet beszélni. A könyv főhősében, a nyomozó újságíró alakjában az lehetne a legérdekesebb, ahogy a rasszista eszmékkel kokettáló figura fogékonnyá válik a szélsőjobboldali szervezet ideológiájára, majd visszatáncol: nemcsak megriad, de meg is változik attól, amibe nyomozásai során belelát. Ez a folyamat, ez a metamorfózis mindannyiunk bánatára láthatatlan marad. A könyv nem képes ezt megmutatni. Le tudja írni hátborzongató részletességgel, hogyan vadásznak a gyilkosok egy menekülő kisgyerekre, el tudja beszélni egy gyilkosságokra szövetkező titkos csoport működését, be tudja mutatni egy prostitúcióra kényszerített, majd kiszabadított lány történetét, de a lélektani ábrázolás, amiből talán tényleg tanulhatnánk valamit, hiányzik. Ez egy elszalasztott lehetőség, nagy kár érte.

Athenaeum, 2014, 512 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.