Könyv

Kár érte

Kolozsi László: A farkas gyomrában

  • Pogrányi Péter
  • 2014. december 20.

Könyv

Kezdem a jó hírrel: megjelent egy magyar krimi, amely a kortárs magyar valóságunk egyik legégetőbb kérdésével foglalkozik, amely populáris formában, sok akcióval, könnyen befogadható stílusban beszéli el a cigánygyilkosságok történetét, miközben kihangosítja a társadalomban feszülő ellentéteket és a hétköznapi rasszizmust.

A mottóként felhasznált TGM-idézet arra utal, hogy ez a szerző részéről egyfajta misszió, aminek a szórakoztatáson messze túlmenő célja van: vélelmezhe­tően legalább annyi, hogy felhívja a figyelmet egy fontos társadalmi anomáliára, diskurzust, kérdéseket generáljon. Persze nem egy az egyben tényirodalom ez, sok a fiktív részlet, mégis világos a szándék: a krimi műfajának izgalmait olyan tapasztalati háttérrel akarja megtámogatni, ami a társadalmi szolidaritás hiányáról, ennek okairól is szól. Emiatt is van, hogy kicsit minden magyar olvasó a sajátjának, fájdalmasan sajátjának érezheti a történetet. Meg azért is, mert a cselekmény változatos helyszíneken bonyolódik, több magyar várost is bejár, így sokan ismerhetnek rá saját környezetükre. Ez mindenképpen üdvözlendő, hiszen az irodalomban is érződik a más tekintetben is sokat kárhoztatott Budapest-központúság, még akkor is, ha az utóbbi időben több jelentős mű lakta be vidéki városok múltját és jelenét.

Innentől a rossz hírek következnek. A szóban forgó szöveg minősége rendkívül gyenge, filológiai és stiláris értelemben egyaránt. Talán nem elegáns rögtön a helyesírási hibákkal és az el­ütésekkel kezdeni, de ezek olyan kritikus tömegben jelennek meg a szövegben, hogy néhol az értelmezést is megnehezítik (például az írásjelek és a központozás tökéletesen ötletszerű használata). Az emiatt érzett rossz szájíz szinte állandó, és hadd ne gondoljam azt, hogy ez csak az irodalomkritikusnak fontos. Például milyen szuper, hogy a híres ónodi vásár megjelenik a könyv lapjain, és milyen bosszantó, hogy a község neve következetesen Ónódként szerepel. Hemzsegnek az efféle, érthetetlen hibák. De tegyük fel, hogy ezen túlteszi magát az olvasó. Sajnos a mondatokkal sem sokkal jobb a helyzet. Kolozsi szereti a hosszú, sokszorosan összetett mondatokat, amikben rendszeresen eltéved, függő beszéd és szabad függő beszéd sokszor összekeveredik, nem mindig világos, hogy kire is vonatkozik egy szövegrész, vagy hogy kinek a gondolatait halljuk épp. Itt-ott kifejezetten túl­írtnak hat a szöveg, néhol bombasztikus hasonlatok dobják fel, ám ezek inkább erőltetettek, és csak ritkán ütnek akkorát, amekkorát szeretnének. A krimi műfajában nagyon fontos párbeszédek sokszor vontatottak, sok a feszültségkeltés szempontjából felesleges adalék. Valamiért például visszatérő téma, hogy a szereplők magázzák vagy tegezik egymást, erről sokat beszélnek, de ez a jellemábrázoláshoz semmit nem tesz hozzá. És ha már a figu­ráknál tartunk: a hátsó borító tévesen nevezi fejlődésregénynek a történetet, hiszen a főhős rejtélyes személyiségének motivált és hiteles változásáról nem beszélhetünk. (Akit egyébként a borító Fehér Dávidként említ, a könyvben viszont kétszer is a Fehér Gábor név szerepel.) A megcsinált, írói szándékot túlontúl látni engedő manőverek között persze akadnak erős részek, telitalálatként elhelyezett ütős mondatok, főleg a fejezetek lezárásaiban, de ez csak szépségtapasz. Igenis, a jó magyar krimi álljon csupa gondosan megkomponált mondatból, lehetőleg elütés nélkül.

A farkas gyomrában nemcsak a rasszizmus, a cigánygyűlölet, a szélsőjobboldali militáns csoportok kérdését veti fel. Van benne egy fiatal lány is, akit elrabolnak és prostitúcióra kényszerítenek. Tele van olyan aktuális témákkal, amikről fontos lenne még többet beszélni. A könyv főhősében, a nyomozó újságíró alakjában az lehetne a legérdekesebb, ahogy a rasszista eszmékkel kokettáló figura fogékonnyá válik a szélsőjobboldali szervezet ideológiájára, majd visszatáncol: nemcsak megriad, de meg is változik attól, amibe nyomozásai során belelát. Ez a folyamat, ez a metamorfózis mindannyiunk bánatára láthatatlan marad. A könyv nem képes ezt megmutatni. Le tudja írni hátborzongató részletességgel, hogyan vadásznak a gyilkosok egy menekülő kisgyerekre, el tudja beszélni egy gyilkosságokra szövetkező titkos csoport működését, be tudja mutatni egy prostitúcióra kényszerített, majd kiszabadított lány történetét, de a lélektani ábrázolás, amiből talán tényleg tanulhatnánk valamit, hiányzik. Ez egy elszalasztott lehetőség, nagy kár érte.

Athenaeum, 2014, 512 oldal, 3490 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Erőltetett párhuzamok

Mi lehetne alkalmasabb szimbóluma a női létezésnek, mint a haj? Úgy élettanilag (a másik nemre gyakorolt vonzereje a minden individuális szempontot megelőző fajfenntartást szolgálja), mint kulturálisan (a néphagyomány gazdag, még az életet szervező világképre vonatkozó szimbolikájától a jelenkori társadalmak meglehet partikuláris, de mindenképpen jelentéssel bíró ún. trendjeiig) vagy spirituálisan (minden tradíció megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít a hajnak).

Prokrusztész-ágy

A francia-algériai rendező filmjének eredeti címe (L’air de la mer rend libre – a tengeri levegő szabaddá tesz) a középkori német jobbágyok ambícióinak szabad fordítása (Stadtluft macht frei – a városi levegő szabaddá tesz).

Felelős nélkül

  • - turcsányi -

Van az a némileg ásatag, s nem kicsit ostoba vicc, amely szerint az a mennyország, ahol angol a rendőr, olasz a szakács, francia a szerető, német a szerelő, svájci a szervező. A pokol meg az, ahol… és itt máshogy rendezik egymáshoz a fenti szerepeket és nemzetiségeket. Nos, ez a – színigaz történetet dramatizáló – négyrészes brit sorozat még ennyi viccelődést sem enged a nézőinek.

Érzések és emlékek

A magyar származású fotóművész nem először állít ki Budapesten; a Magyar Fotográfusok Házában 2015-ben bemutatott anyagának egy része szerepel a mostani válogatásban is, sőt a képek installálása is hasonló (ahogy azonos a kurátor is: Csizek Gabriella).

Mozgó falak

  • Molnár T. Eszter

Négy férfi üldöz egy nőt. Ha a hátak eltúlzott görbülete, az előrenyújtott kezek vonaglása nem lenne elég, a fejükre húzott piros papírcsákó félreérthetetlenül jelzi: ez őrület. Kétszer megkerülik a színpad közepén álló mobil falat, majd ahogy harmadszor is végigfutnak előtte, a nő megtorpan.

Mahler-liturgia

„Én valóban fejjel megyek a falnak, de legalább jókora lyukat ütök rajta” – mondta egy ízben Gustav Mahler, legalábbis a feminista brácsaművész, Natalie Bauer-Lechner emlékiratai szerint. Ez a konok, mániákus attitűd az egyik legnagyszabásúbb művében, a Feltámadás-szimfóniában is tetten érhető.

Akkor és most

Úgy alakultak dolgaink, hogy az 1991-ben írt, a 80-as évek Amerikájában játszódó epikus apokalipszis soha korábban nem volt számunkra annyira otthonos, mint éppen most. Néhány évvel ezelőtt nem sok közünk volt az elvekkel és mindennemű szolidaritással leszámoló, a nagytőkét a szociális háló kárára államilag támogató neoliberalizmushoz.

Gyurcsány abbahagyta

Arra, hogy miért, és hogy miért pont most hagyta abba, lehet racionális magyarázatot találni a külső szemlélőnek is, azzal együtt, hogy e személyes döntés valódi okairól biztosat egyetlen ember tudhat; esetleg kettő. A DK (is) csúnyán megbukott a tavaly júniusi EP-választáson, és bejött a képbe Magyar Péter és a Tisza; és a vak is látta, hogy ha van jövő az ellenzéki oldalon, az a Tiszáé. Ha valaki, akkor a Tisza kanyarítja be az addig ilyen-olyan ellenzéki pártokkal rokonszenvező és mérsékelt lelkesedéssel, de rájuk szavazó polgárokat.

Lengyel Tamás: A hallgatás igen­is politizálás!

Elegem van abból, hogyha elhangzik egy meredek kijelentés, amelytől, úgy érzem, kötelességem elhatárolódni, vagy legalábbis muszáj reagálnom, akkor felcímkéznek, hogy én politizálok – míg aki csak hallgat, az nem politizál – mondja interjúnkban a színész, aki azt is elárulta, hogy melyik politikusra hajaz leginkább a kormánypárti álinfluenszere.