K. egy neves budapesti egyetem hallgatója volt. Egy szigorlat miatt hullott ki. Első alkalommal megbukott, a vizsgázók zömével együtt. K. szakján a szigorlati beosztás úgy történik, hogy a vizsga előtt egy-két órával beszedik az indexeket, majd a tanárok ennek alapján a szobájukban elosztják egymás között a delikvenseket. K. minden alkalommal ugyanahhoz a vizsgáztatóhoz került - harmadjára, negyedjére sem ment át. K.-nak az említett eseten kívül nem volt hármasnál rosszabb jegye (nem a bölcsészkarra járt). Itt azonban esélye sem volt. Vizsgáztatója közölte már a harmadik alkalommal, hogy akit ő kétszer nem engedett át, az nem való a szakra.
A magyar társadalomban - történelmi okok miatt - a jogismeret szintje meglehetősen alacsony. Az oktatási jogok állampolgári biztosa szerint jelenleg sem a család, sem a közoktatás nem képes pótolni ezt a hiányt. A hallgatói képviselők, önkormányzati tisztségviselők tapasztalatai is azt mutatják, hogy a felsőoktatásban részt vevők túlnyomó többsége még saját intézménye tanulmányi és vizsgaszabályzatát sem ismeri. Tetejében az oktatók többsége sincs tisztában az abban foglaltakkal. Még rosszabb a helyzet azokkal a szabályokkal, melyeket ezek a könyvecskék nem is tartalmaznak, jelesül a Magyar Köztársaság vonatkozó törvényeivel. Márpedig az index kezeléséről a vizsgaszabályzatok általában nem rendelkeznek. Elvileg nincs is rá szükség, hiszen felsőbb szintű jogi norma vonatkozik erre.
A leckekönyvet a szóbeli vizsga megkezdésekor a hallgató azonosítására használják a vizsgáztatók. A probléma ott kezdődik, amikor a tanár a fénykép megnézése után nem csukja be. Elveszi, nézegeti, miközben a delikvens felel. Nem rosszindulat ez: emberi kíváncsiság.
Az index azonban magánokirat: személyes adatokat tartalmaz. Az 1992. LXIII. törvény szerint személyes adatnak minősül "a meghatározott természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható."
Az indexben található bejegyzések tanúskodhatnak szorgalmunkról, képességeinkről, érdeklődési körünkről, gimnáziumi eredményeinkről, extrém esetben következtetés vonható le belőle családi hátterünkre, vallásunkra, politikai hovatartozásunkra nézve is - noha mindezt nem feltétlenül szeretnénk a vizsgáztató tudomására hozni.
A személyes adatok védelméhez való jog a Magyar Köztársaságban mindenkit megillet, ezt az alkotmány garantálja. Ennek ellenére a felsőoktatási intézményekben megszokott gyakorlat összeszedni a vizsgázók leckekönyvét.
Az indexből levonható következtetések pedig diszkriminációra adnak lehetőséget. Az esetek többségében nem is rosszindulatból, de a hatás vitathatatlan. A jó tanuló az aktuális vizsgájára is jobb jegyet kap, még ha az nem is sikerült éppen túl jól. Istenem, mindenkinek vannak rossz napjai, miért rontanám el szegénynek az átlagát, gondolja a tanár ilyenkor.
M. bölcsészhallgató. Az egyik vizsgaidőszakban az első két hétbe kellett három igen kemény pszichológiaszigorlatot és még néhány vizsgát zsúfolnia, így néhány közepes is bekerült az indexébe. Egy "gagyi" szemináriumon - potyatanegység - az értékelés úgy történt, hogy a tanárnő egyenként el is beszélgetett a delikvensekkel a dolgozataik kapcsán. Jegybeírás közben a tanárnő közölte, hogy M. szedje össze magát, mert ha a tanárnő M. korabeli gyermekei a jogi karon kiváló teljesítményt tudnak nyújtani, akkor
M. bizonyára nem egy lumen,
és igyekezzen jobban. Hármast kapott. Közvetlen utána O. ment be, aki utolsó éjjel M. segítségével csapott össze egy dolgozatfélét. O.-nak abban a félévben is jelessel volt kidekorálva az indexe. Ötöst kapott, dicsérettel.
A vizsgaidőszakot nemcsak a sikerélmény saját pszichénkre gyakorolt kedvező hatásai miatt célszerű könnyebb tanegységekkel kezdeni. A már megszerzett jó jegyek - mint láthatjuk - a vizsgáztatók-ra is pozitív hatást gyakorolnak.
A hallgatók adataival való - sokszor jóhiszemű - visszaélést több módon is meg lehetne akadályozni. A legegyszerűbb megoldás egy olyan szabályozás bevezetése lenne, amely szerint az oktató csak a szóbeli vizsga végén kéri el a leckekönyvet, miután már közölte az illetővel, hogy milyen érdemjegyet tart reálisnak. Ugyanakkor évek óta napirenden van az írott, lapozgatható index kivonása a forgalomból. Ez elvben már most is megvalósítható a mikroprocesszoros diákigazolvány segítségével, amely alkalmas mindenféle tanulmányi adat tárolására. A tervek szerint a vizsga befejezésekor, illetve a szemináriumok lezárásakor minden érdemjegyet a megfelelő hordozható terminállal írna rá az oktató a hallgató kártyájára. Ezzel nemcsak a tanulmányi adminisztráció idejét lehetne minimálisra csökkenteni, hanem a számítógépbe letöltött adatok igazolásul szolgálhatnak a különböző juttatások, kedvezmények igénybevétele esetén is, így az esetleges csalásokat teljesen ki lehetne zárni. Kár, hogy a csip-kártyarendszert még sehol nem üzemelték be.
R. Andróczy Orsolya
