Az olvasóriasztó cím hiánypótló vállalkozást takar: a hazai képregénytudomány megszerveződését jelző tanulmányokat közöl, többnyire a médiakutatás és az irodalomtudomány felől érkező szerzőktől. Ez már egy sorozat második kötete, de nem csak ebből egyértelmű, hogy szokatlanul felpezsdült a képregényes közösség. Miközben a piac folyamatosan bővül, Pécsen Képregénytudományi Kutatóközpont alakult, egyetemi kurzusokon és irodalmi folyóiratokban is egyre több szó esik a médiumról. Éppen ezért lenne fontos, hogy az ehhez hasonló könyvekben valóban tudományos írásokat és ne vegyes műfajú, tapogatózó szövegeket olvassunk. Ebből a szempontból a Vincze Ferenc szerkesztette kötet elegyes színvonalú.
Több szerző is siet leszögezni, hogy a magyar képregénytudomány egyelőre alakulófélben van, és talán ennek tudható be, hogy a könyvben kisebbségbe kerültek az érvelő, feltevéseken alapuló tanulmányok (jól megfogalmazott hipotézise voltaképpen csak Dunai Tamásnak van a képregények narratív komplexitásáról), a módszertani kérdések pedig általában tisztázatlanok (megint csak Dunai a kivétel, meg az önreflexív képregényeket elemző Szép Eszter). Ugyanakkor bekerült a kötetbe Vass Norbert erőltetett humorú ismertetője Csordás Dániel képregényblogjáról, Sári Orsolya szellemtelen leírása A Néma Revolverek Városa Sarlós Endre-féle adaptációjáról, és egy elvileg az interaktív webképregényről szóló, valójában a videójátékok történetét feleslegesen hosszan – és persze így is vázlatosan – ecsetelő cikk. A szövegek ugyanakkor könnyen olvashatók és változatos témákat járnak körül, még ha együttesen nem is győznek meg maradéktalanul arról, hogy a magyar képregénytudomány itt topog az ajtóban. De nyilvánvaló, hogy a kutatók minden hasonló munkával közelebb kerülnek a tudományos nyelvhasználathoz és az izgalmasabb kérdésekhez.
Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2018, 204 oldal, 2750 Ft
