Könyv

A kötethez a címnél valamivel közelebb visz a borítóról lemaradt alcím (A forradalom előtti Oroszország túlságosan is emberi tragikomédiája), amely már nem utal filmekre. A könyv törzsét kitevő alapos, a filmeket jelenetről jelenetre követő elemzések ugyanis valójában nem filmtörténeti vagy filmelméleti kontextusba ágyazódnak, és nem a poétikai mélyrétegek felfejtése felé haladnak.

A magyar irodalmi élet egyik legtekintélyesebb, legtermékenyebb és legkevésbé besorolható szereplője beszélt a Narancsnak pályájáról, a '45-ben kezdődött békekorszak végéről, Közép-Európa és benne hazánk kilátásairól.

Miért nem reagált a Tokaji Írótábor gyalázatos felhívására? Mikor lehet és mikor kell megszólalni a kultúrpolitikában? Hogyan tud működni egy írószervezet a kulturális élet leszedálásának idején? Ezekről kérdeztük a József Attila Kör irodalomtörténész vezetőjét.

A sikeres színész színesen, érdekesen és bátran ír arról a jól fejlett kettős életről, ami akkoriban jellemezte, amikor a színházi előadások szüneteiben is belőtte magát.

Az indoklás szerint Végel a Konstantin Obradović-díjat a Szerbiában és az egész délkelet-európai régióban kifejtett, az interetnikus és interkulturális tolerancia és megértés fejlesztése terén végzett munkájáért kapta. A díjazottat Vári György méltatja.

Legújabb kötete címadó esszéjében azt írja Kovalik Balázsról Térey, hogy "alázattal szedi atomjaira a múzeumot". Nos, ez a megállapítás nemcsak az operarendezőre, de a róla értekező Téreyre is igaz.

Manapság, amikor az újságosoknál már újságot is mind ritkábban vásárolnak az emberek (az e sorokkal szemező olvasók tiszteletre méltó kivételével!), bizonnyal kell némi merészség ahhoz, hogy valaki operatörténeti kisokosokat dobjon a sajtópiacra. Még akkor is, ha a nagyralátó elképzelés külföldön bevált akciók példáját követi, elvégre az olasz vagy a német populáció egy főre eső operafogyasztása alighanem magasabb a hazánkban kimutatható értéknél.

A harminc éve New Yorkban élő és mindenekelőtt ebben a közegben híressé lett szerző lengyelül és mindenekelőtt lengyeleknek írta regényét, ám a formálás, az alapérzület tökéletesen amerikai, szinte hollywoodi. A "hogyan írjunk intellektuálisan mélyen szántó, de alapvetően mégis bestsellerlistás regényt?" kérdésre adott választ már régen megtalálták errefelé (és mostanában nálunk is alkalmazzák):

A tinédzserkor gyötrelmeit taglaló Szerettem másképp is folytatása, pontosabban egy család széthullását bemutató előtörténete nemrég jelent meg magyarul. A Mégis van apám szerzőjével a norvégok vad partikultúrájáról, a homoszexualitás elfogadásáról és a Breivik-merénylet hatásairól is beszélgettünk.

Ma zár a könyvhét. A Vörösmarty téri forgatag különös színfoltja volt egy „kultúrpolitikai performansz”: fiatal írók szavalták el József Attila Levegőt! című versét – némán. Az egyik szervezővel készítettünk gyorsinterjút.

Őszintén megvallva, szolid értetlenséggel figyelem a Nyáry Krisztián Facebook-bejegyzései körül gerjesztett lelkesedés méreteit. Különvéleménycikk.