„Nap mint nap egy tömeggyilkos szavait hallgatjuk”

Tore Renberg író

  • Iványi Zsófia
  • 2012.06.13 08:00

Könyv

A tinédzserkor gyötrelmeit taglaló Szerettem másképp is folytatása, pontosabban egy család széthullását bemutató előtörténete nemrég jelent meg magyarul. A Mégis van apám szerzőjével a norvégok vad partikultúrájáról, a homoszexualitás elfogadásáról és a Breivik-merénylet hatásairól is beszélgettünk.


narancs.hu: Tipikus norvég család az Orheim família?

Tore Renberg: Igen, nagyon is – szinte az egész norvég társadalmat ez a középosztálybeli, meglehetősen jó anyagi körülmények között élő réteg adja. Orheimék tipikus norvég házban laknak, a szülőknek tipikus munkájuk van, és a problémáik is tipikusak. Az apa alkoholizmusa, pontosabban az alkoholizmus maga a mai napig nagyon súlyos és általános probléma Norvégiában. Tovább fokozza a bajt, hogy nem szokás erről beszélni: az iváskérdés lényegében tabunak számít nálunk.

narancs.hu: Az, hogy pár éve az alkoholizmus visszaszorítását célzó rendelkezéseket hoztak, például, hogy töményet és bort csak az erre szakosodott boltokban, de sört is csak kora estig lehet vásárolni, illetve az, hogy iszonyatosan drága az alkohol, nem vetette vissza a fogyasztást?

TR: Nem. Nálunk nagyon kemény hagyománya van az ivásnak, a norvégok nem egy-két pohár bort vagy sört isznak, hanem ájulásig vedelnek. Ráadásul mocskosul gazdag az ország, így hiába iszonyatosan drágák az italok, meg tudjuk fizetni őket. Az utóbbi években kialakult egy őrült partikultúra: ha szerda és szombat között bármikor elmész otthonról, a bárokban irgalmatlan mennyiségeket benyakaló kölyköket látsz, akik napszaktól függetlenül csak isznak és isznak. Magyarországon sokat kell dolgozni kevés fizetésért, míg Norvégiában relatíve keveset sok pénzért. Ennek nyilván számos előnye van, nálunk megvalósult az igazi jóléti társadalom, de problémákhoz is vezet: lustasághoz, iváshoz és az érzéshez, hogy mindez jár nekünk, holott csak szerencsénk volt az olajjal.

narancs.hu: A könyvsorozat hőse, Jarle pont akkor született, amikor te, ő is egyke, mindketten Stavangerben nőttetek fel – szóval van némi hasonlóság köztetek.

TR: Ezek nagyon személyes történetek, és persze akadnak bennük egyértelműen önéletrajzi elemek: például az én apámnak is gondjai voltak az itallal, amivel az anyám és persze az én életemre is erősen hatott. Ugyanakkor ha a saját történetemet akartam volna megírni, Tore lenne a főszereplő neve – ez fikció, nem rólam szól, csak egyszerűen olyan dolgokról akartam beszélni, amiket jól ismerek. A három könyv közül a Jarle gyerekkoráról mesélő Mégis van apámat volt a legnehezebb megírni, mert ehhez kellett a legmélyebbre ásnom magamban. Érzelmileg eléggé megviselt, és valahol veszélyesnek is éreztem, hogy megírom ezeket a dolgokat; nem tudtam, hogy fog reagálni a családom.

narancs.hu: Jarle az első kötetben 17 éves, és legnagyobb meglepetésére beleszeret egy fiúba. A homoszexualitást, illetve a művészetben való megjelenítését Norvégiában jobban tolerálják, mint mondjuk Kelet-Európában?

TR: Én heteroszexuális vagyok, de mikor az első regényt írtam, nagyon érdekelt, hogy milyen lehet az azonos neműek közt kialakuló szerelem. Mikor megjelent a könyv, nagyon jól fogadták, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy valóban toleráns a mi társadalmunk. Mégis érezhető, hogy annyira azért nem szeretik az ilyesmit. Szóval nyitott és elfogadó a norvég társadalom, de akkor is lehet tudni, vagy legalábbis érezni, hogy inkább csak a felszínen az, valójában nem szereti az ilyen dolgokat. Én csak a szerelemről, pontosabban a szerelembe esésről akartam írni, ami határozottan ugyanolyan gyönyörű érzés, akár egy lányba, akár egy fiúba szeretünk bele.

narancs.hu: Jarle életében a szerelem, a zene és a politika a legfontosabb. A mai tinik is ilyenek?

TR: A szerelem és a zene természetesen ma is megvan, az alap. De a politikát nem tudom. Talán ha olyan a helyzet, hogy muszáj, hogy érdekeljen a politika, akkor foglalkozol vele. A Breivik-ügy rákényszeríti a mai fiatalokat, hogy foglalkozzanak közéleti témákkal: talán ez tekinthető pozitívumnak ebben az egész borzalomban. A fiataloknak foglalkozniuk kell a terrorizmus kérdésével, a szélsőjobb problematikájával és az idegengyűlölettel.

narancs.hu: A tavalyi merénylet és a most zajló tárgyalás hogyan hat a norvég társadalomra?

TR: Megváltoztatta. Norvégiát kívülről és belülről is a béke szigetének tartották, ahol az emberek nem csupán bőségben, de nyugalomban is élnek. Erre hirtelen kiderült, hogy az ideális felszín alatt valami rothad – mintha valami felfoghatatlan gonosz szunnyadna ennek a békés társadalomnak a mélyén. Nem „csak” a merénylet sokkolt minket, hanem a felismerés is, hogy elvesztettük az ártatlanságunkat: most már olyanok vagyunk, mint a világ többi része.

narancs.hu: Az emberek gyanakvóbbak lettek a történtek hatására?

TR: Persze, mindenki óvatosabb, visszahúzódóbb lett, miközben egy csomó szakmai vita folyik a megelőzésről, a biztonsági intézkedésekről, a rendőrség és a hírszerzés megerősítéséről és hasonlókról. No meg a szélsőjobboldal kérdése is felvetődött: Breivik, ugye, szélsőjobboldali militáns keresztény terrorista – szembe kell néznünk azzal, hogy közülünk jött, hogy ugyanazok a gyökerei, amik a norvég társadalom nagy részének. Ezért kell beszélnünk a társadalomról, a gondolkodásmódunkról, az értékeinkről, mert ha ez onnan jön, akkor akármilyen ideálisnak tűnik minden, itt komoly bajok vannak.

narancs.hu: Mit gondolsz arról, hogy nap mint nap hallani híreket a tárgyalásról?

TR: Azért döntöttek a nyílt tárgyalás mellett, mert ha mind a norvégok, mind a világ többi része mindenről tud, ami ott zajlik, akkor ez a százszázalékos nyitottság gátja lehet a Breivikre jellemző gondolkodásmódnak és tetteknek. Ugyanakkor többekben felmerült, hogy pont ellenkező hatást érünk el ezzel, mert így Breivik szabadon hirdetheti az eszméit, sőt hatalmas nyilvánosságot biztosítunk neki mindehhez. Én is azt gondolom, hogy túl messzire mentünk a nyitottságban: nem tudom, mennyire tesz jót az embereknek, ha nap mint nap egy tömeggyilkos szavait hallgatják – főleg, hogy arról beszél, miért ölt meg gyerekeket.

Neked ajánljuk