A szerk.
Van már itt minden, virsli, vurstli, páternoszter, lufi, rossz emlékű múlt és posztkommunista jelen, de egy igazi mini-Kárpát-medence, na, az nincs. Pedig ha lenne, fellendülne ez a pesszimizmusba süllyedt bolhafészek - csak az a Kárpát-zanza hiányzik nagyon.
Az ötlet az olaszországi Rimini városából származik, vagy honnan: ott egy helyen meg lehet nézni az összes olasz nevezetesség makettjét, azt a nagy kerek izét, ahol oroszlánok vetélkedtek a keresztényekkel, a ferde tornyot, amiről a pizza a nevét kapta, a velencei gondolás csatornákat, egyszóval mindent, talán még a bibionei strandot és a tarvisiói bőráruboltot is. Az úgynevezett ötletgazda - aki egy pécsi egyetemi tanárember egyébként - egy ilyet álmodott meg magyarba, a Balaton közelébe: mű Magyarország, mű Parlament és Kárpátok, debreceni nagytemplom és persze: a pozsonyi vár makettje, kolozsvári szalonna. És hogy az irredentizmus vádja ne érhesse őket: egy kis Bécs, egy szelet Lengyelország. Turistacsalogató látványosságnak szánják, amúgy.
Mindez olyan szörnyen hangzik, hogy nem is érdemel jobbat, aki erre befizet.
És evvel nem is kellene foglalkoznunk, ha a fentiek nem A Hét című tévéműsorban hangzottak volna el. A riport megszólaltatta az ötletgazdát, a polgármestert, aki összekuporgatta a hetven hektárt, és az Alapítvány (mert az is van már) rendelkezésére bocsátotta kilencvenkilenc évre, egy forint ellenében, megszólaltak a falubeliek, akik alig várják (vagy nem hallottak róla), sőt még Világosi Gábor (BM) is megszólalt. Mindenki nagyon örül.
De: örömünk nem lehet felhőtlen, mer´ van ám baj is. Ott az a nagy terület, és el kellene kezdeni a földmunkákat, pénz még sehol. Azaz adott már a megyei közgyűlés is, meg ez-és-az, de keveset; az egyik mikro-kárpáti szerint állami támogatás nélkül a vállalkozás elképzelhetetlen. Potom egymilliárdból megépülhetne ez a vonzó terv. És persze A Hét riportere nem kérdezte, vajh mi a lomposé´ adjon erre pénzt az állam.
Pedig mintha ez lenne a valódi sztori: már megint egy maroknyi ámokfutó dörömböl a kapun és pénzt kér, már megint állami segítséget várnak egy olyan vállalkozás beindítására, ami enyhén szólva magánügy; jobb helyen az ötletet papírra vetik - az egyik fecnit költség-haszon elemzésnek hívják -, és ha életképesnek tűnik, akkor kölcsönök, társtulajdonosok, szabad pénzforrások felkutatásába kezdenek. És vállalkoznak, aminek alapja a kockázat, bizony. A vállalkozásba bele is lehet bukni, a kölcsönöket, fájdalom, meg kell adni.
Ezek az - egyébként nyilván jóakaró és derék - emberek is (is, mert a jelenség nem rendkívüli) most a mi pénzünkre, az önök pénzére pályáznak, adóforintjainkból valósítanák meg álmaikat. És lehet, nem értik, mi a baj, jót akarnak ők; elképzelhető, hogy az államnak adnák az egész Kárpát-medence kócerájt - és nagyon haragudni fognak arra, aki azt mondja: erre egy fillér állami pénzt nem szabad költeni.
Mert a mini-Kárpát-medence a turistáknak és a piacnak kell - ha egyáltalán -; nekünk és az államnak nincs közünk hozzá.
