KÖNYVMELLÉKLET - Interjú

„Kívülről továbbra is vonzó”

Lutz Kleveman történész

Könyv

Nemrég jelent meg az idei év egyik legmeglepőbb kortárs történelmi könyve, amelyben a német szerző Lemberg különösen véres múltján keresztül ír a kelet-európai antiszemitizmusról, az ukrán nacionalizmusról, és persze a jelenleg is zajló háborúról.

Magyar Narancs: Miért éppen Lembergről írt könyvet?

Lutz Kleveman: A 2014-es események, a Majdan és a Krím annexiója nyomán Ukrajnáról akartam írni, sokszor jártam Kijevben újság­íróként, így jutottam el Lembergbe, ahol addig még soha nem jártam. És világos lett számomra, hogy Lemberg Ukrajna titkos fővárosa több szinten is. Az ukrán nacionalizmus központja, és egyúttal egy olyan város, ahol Európa egész modern történelme a lehető legfeszültebben koncentrálódott a Habsburgokkal, két világháborúval, totalitárius rendszerekkel, deportálásokkal és persze a holokauszttal. Minden egy városban összpontosult.

MN: Még mindig kevesen ismerik mélységében Lemberg múltját. Az ugyan érthető, hogy a szovjet uralom alatt miért nem beszéltek minderről, de az minek tudható be, hogy az elmúlt harminc évben sem dolgozták fel mindezt igazán?

LK: Senkinek nem állt érdekében. A szovjetek által elkövetett rémtettek nem voltak részei a szovjet narratívának, de ugyanígy a náci bűntettek sem. A független Ukrajna megszületésekor az 1990-es években az ukránok sem feszegették a múltat, hiszen akkor beszélni kellett volna az ukránok második világháborús kollaborációjáról a nácikkal. Egyszerűbb volt a szőnyeg alá söpörni a szörnyűségeket. De az is fontos tény, hogy pár történészt leszámítva senki nem is tudott minderről. Az 1940-es években teljesen lecserélődött a város lakossága. Rengeteg emlék és tudás tűnt el innen, a zsidó és a lengyel lakosság egészét megölték vagy deportálták, de nagyon sok eredetileg itt élő ukránt is. A második világháború után tehát új emberek lakták már a várost, sok orosz és kelet-ukrán, ők pedig semmit nem tudtak arról sem, hogy ezt a várost korábban nagyrészt lengyelek és zsidók lakták. Nemcsak elásták a múltat, de el is felejtették. Számomra is óriási kihívás volt a múlt feltárása és a tények előásása a csend sok-sok rétege alól.

MN: A könyvében említi, hogy ukrán történészek sokszor ellenségesen reagáltak például a lembergi pogromokra irányuló kérdésre. A könyve megjelenése óta kapott ilyen reakciókat?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.