Holt lelkek és torz lények

Klasszikus rémtörténetek

  • Svébis Bence
  • 2012. február 20.

Könyv

 


Erre mondják, hogy még ingyen sem kéne. Ráadásul én még ajándékba se adnám, pedig a külcsín éppen ezt sugallja. A vaskos, reprezentatív kötet szinte csalogatja a tekintetet, ám csalóka, mint egy valóságosnak hitt kísértetfotó. A koncepció dicséretes, egybegyűjtve találjuk itt az angolszász romantika, vagyis elsősorban a 19. század szörnyszülöttjeit: holt lelkek és torz lények formájában inkarnálódik a félelem. A kivitelezés azonban végletesen elhibázott. A legtöbb történet ugyanis csonka, csak részleteket olvashatunk belőlük. Több nagyregény is kóstoltatja magát, de nem ad eleget, így igaz, hogy továbbolvasásra késztet, ezáltal azonban e könyv közelebb áll egyfajta - sajnos még mindig divatját élő - "35 rémtörténet, amit olvasnod kell, mielőtt meghalsz" jellegű kiadványhoz, mintsem egy normális rémhistória-gyűjteményhez. Résnyire tárja csak azt az ajtót, melyen be szeretnénk lépni.

Az összeválogatott művek többsége még rendben is volna, jól megfér itt egymás mellett kísértet, vámpír, múmia és élőhalott; Carmilla, Drakula, Hyde és a nagyravágyó Victor doktor. De hogy mit keres itt Doyle-tól A Sátán kutyája, rejtély. Ott van benne a rém, persze, de ez detektívtörténet, nem síron túli sztori. Ha már Doyle, akkor rögtön ott A köd birodalma. Abban aztán csak úgy süvít a spiritizmus, és fröcsög az ektoplazma. Azt pedig végképp nem látom tisztán, miért hivalkodik a könyv végén egy - a tartalomjegyzékben egyébiránt fel sem tüntetett - Villon-ballada részlete.

Fordította: Béresi Csilla. Ventus Libro Kiadó, 2011, 512 oldal, 4800 Ft

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.