Koestler íjászata (Arthur Koestler: Nyílvessző a végtelenbe)

szerző
- vágvölgyi -
publikálva
1996/22. (05. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

- vágvölgyi -

Arthur Koestlerről azt lehet tudni, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb hatású írója volt. Legnagyobb hatású a szó nem esztétikai, de politikai értelmében. A sztálini perekről, a perek belső, pszichés mechanizmusairól írott világsikerű könyve, a Darkness at Noon (Sötétség délben) megjelenésekor, 1941-ben - az antifasiszta szövetség bimbózása idején - nem lett nagy szám, nem ostromolta a bestsellerlisták ormait, viszont 1945 utáni franciaországi kiadása (Zero et l´infini) és annak sikere akadályozta meg az FKP-t, hogy választási győzelmet arasson. Hidegháborús írónak volt szokás Koestlert tartani - rosszízűen, ő inkább a legjelentékenyebb antitotalitárius író George Orwell mellett. Koestler exkommunistából lett antikommunista, kezdeményezésére készült el az ötvenes évek elején a God that Failed (Az elbukott isten) című memoárkötet, melyben hajdani nyugati kommunisták (Ignazio Silone, André Gide, Stephan Spender, Richard Wright, Louis Fischer és Koestler) vallanak arról, hogyan kerültek közel a kommunizmushoz, és hogyan ábrándultak ki belőle. Koestler azonban nemcsak ebben a kötetben életrajzizált, magyarul már korábban megjelent a Párbeszéd a halállal-ban (ebben életének azt a fejezetét írta meg, mikor a polgárháború idején francóista börtönben várta a kivégzést), de a Nyílvessző a végtelenbe, illetve ennek folytatása, a Láthatatlan írás tekinthető átfogó memoárjának. A Nyílvessző a végtelenbe jelenik most meg az Osiris kiadásában, és azt ígérik, hogy a második kötet is napvilágot lát a 97-es könyvhétre.

A Nyílvessző a végtelenbe Koestler 1905-ös budapesti születésétől a kommunista pártba való belépéséig (1931, Berlin) követi az életutat. Koestler nagyapja, Leopold X - aki korábbi nevét még a család limitált nyilvánossága elé sem kívánta tárni - a krími háború idején menekült Oroszországból a festői Miskolcra, ahol azért vette fel a Kösztler nevet, mert az "olyan szép". "Mint már mondottam, én vagyok az utolsó a Koestlerek rövid sorában. Több férfi leszármazott nincs a családfa ágain, s e sorok írójának halálával, mely egy cigányasszony jóslata szerint váratlan lesz és erőszakos, a Koestlerek, Köstlerek, Kestlerek vagy Keszlerek családregénye méltó véget ér" - írja. A cigányasszony jóslata annyiban vált be, hogy 1983-as öngyilkossága, melyet utolsó feleségével együtt követett el, valóban váratlan volt, noha közeli barátai tudták róla, hogy gyógyíthatatlan beteg. Koestler anyja prágai zsidó családból került Bécsbe, majd Pestre, s az utóbbit annyira nem bírta megszokni, a magyarokat annyira barbárnak tartotta, hogy élete végéig nem tanult meg magyarul. Fia is azért kapta az Artúr nevet, mert idegen hangzásúnak gondolta, a kis Artúr ezért átkozta - raccsolós gyerekként miért kell magát minden bemutatkozáskor három r betűvel kiröhögtetni -, azért viszont áldotta, hogy a mama gyenge magyarja miatt a német volt a házinyelv otthon, így bilingvisen nőtt fel: magyar az isiben, német otthon. Nem ritka dolog az első háború előtti Budapesten. "Ma ébren angolul gondolkodom és beszélek, álmodni magyarul, németül vagy franciául álmodom. Mivel rendszeresen, mondhatni krónikusan beszélek álmomban, a feleségem gyakran többnyelvű halandzsára ébred" - mondja az ötvenes évek elején.

A kis Koestler járt egy ideig Polányi Laura kísérleti óvodájába, a magyar költészeten nevelkedett, gyerekkorának hőse Ady Endre volt. (Személy szerint visszatetszőnek gondolom, hogy Arthur Koestlerre valamilyen sanda oknál fogva nem tart igényt a magyar irodalom, holott magyar barátai, Ignotus Pál, Faludy, Mikes György szerint élete végéig beszélt magyarul és számon tartotta pályakezdését. Legalább egy utcát, teret vagy valami kiöblösödést illendő volna elnevezni róla Budapesten!) Koestler persze elég távol került Magyarországtól, mire igazából írni kezd - gyerek-, kamaszkori versei, novellakezdeményei még magyarul íródtak -, ironizál a helyi viszonyokon, amit jól tesz, első megélt politikai élménye a Tanácsköztársaság, amikor, állítása szerint, egész Budapest vaníliafagylalton élt 133 napig. Koestler, ha kicsit idősebb, galileista lett volna, de családjával a Tanácsköztársaság után Bécsbe költözik, a Technische Hochschuléra jár, a párbajozó diák-Burschenschaftok egyszerű mindennapjait éli, próbál kikeveredni a kamaszkorból. "Huszonkét éves koromig nőttem, amikor is elértem a jelenlegi százhetven centimet. A mai napig feszélyez, ha egy koktélpartin, állva, nálam magasabb nővel kell beszélgetnem; márpedig, amint azt minden író tudja, az a nőtípus, aki a fogadásokon lerohanja az embert, és áradozik a könyvéről, általában több mint negyvenöt éves és több mint száznyolcvan centi." Bécsben Koestler csatlakozik a cionizmushoz, leköltözik Palesztínába, és Vladimir Jabotinsky lesz "az első politikai sámán életében". Kibucban él, írogat újságoknak, a bécsi Neue Freie Presse közel-keleti tudósítója lesz, Fejszál iraki királlyal interjúzik és a bejrúti bűntanyákról cikkez. Innen kerül az akkoriban nagy hírű és nagy hatalmú Ullstein-lapokhoz, először Párizsból tudósít, aztán Berlinben lesz tudományos rovatvezető. Zeppelin expedícióval látogat el az Északi-sarkra, aztán huszonöt évesen beleszeret az ötéves tervbe, csatlakozik a Német Kommunista Párthoz, Ivan Steinberg lesz a mozgalmi neve. Itt ér véget az önéletrajz első kötete, legyen szabad itt annyit elmondani, hogy a második rész még érdekesebb.

Azt olvastam a minap a neccen, hogy a híres amerikai filmrendező, Quentin Tarantino azt mondta, ha másik ember életét kéne élnie, akkor ő a hongkongi akcióhős, Jackie Chan életét élné. Ha igaza lehet Eugen Heurrigel német kutatónak, hogy a létezés megértéséhez legközelebb a zen-buddhista íjászgyakorlatok visznek, akkor én legszívesebben a zen-íjász Koestlerét élném.

Osiris Kiadó, 450 oldal, 980 Ft


Mese habbal

Idén az ötéves Ab Ovo kiadó a városligeti sörsátorban tartotta meg könyvhét előtti szokásos sajtótájékoztatóját, ami részben nagyszerű ötlet, mivel a kora reggeli időpontra való tekintettel kinek ne melengetné meg kötözni való, bolond szívét egy gyógysör lehetősége, részben viszont a hely bizonytalan közeget biztosít az elkerülhetetlen felolvasásoknak.

Vámos Miklós hírhedten száraz humora már az első pillanatban tárgyiasult, mivel a habbal fedett korsó formájú meghívó által keltett téves asszociációk egy csapásra összeomlottak az asztalon sorakozó kakaós csuprok láttán. Marha jó vicc, legközelebb mindenképpen viszonzom valamivel, még szerencse, hogy a háttérben üzemelt a söntés (korsó 240 Ft).

A fegyelmezetlen újságírók zsezsegése közben megejtett felolvasás után Vámos kissé megfedte a közönséget, majd röviden bemutatták egymás könyveit a fiatal és kevésbé fiatal írók, akik nevét most sajnos nem áll módomban ideírni, mivel a kiadványokat csak névjegy ellenében vehették át a jelenlévők, de ilyesmire a Magyar Narancsnak már évek óta nem telik.

- pki -

szerző
- vágvölgyi -
publikálva
1996/22. (05. 30.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...