A Rengeteg tenger hatvankilenc rövidebb fejezetre tagolódik, melyek kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de kronológiai sorrendben kalauzolnak végig az 1946-ban született szerző fiatalkorának meghatározó állomásain: részletesen a Rimaszombaton, Budapesten, Mariborban, Triesztben és Zürichben töltött gyermekéveken, kevésbé részletesen a párizsi és szentpétervári egyetemi ösztöndíjas időszakokon, de olvashatunk egy 1967- 68-as prágai látogatásról és a Fertő tó osztrák partján eltöltött rövid nyaralásról is, hogy aztán végül egy üzbegisztáni és iráni turistaút rövid ismertetésével záruljon a könyv. A koordináták tehát adottak: nagyjából Párizstól Sirázig, Trieszttől Szentpétervárig terjed a térség, melyre a Rengeteg tenger figyelme összpontosul, és amelyet a narrátor mind fizikailag (a múltban), mind szellemileg (az elbeszélés jelenében) bejár. Európa ez, annak is főleg a keleti fele. "A Kelet volt az úti poggyászunk. Benne a származásunk, a gyerekkorunk, az illatok, a duzzadó szilvaszemek. (...) Soha nem szakítottuk el a kötelékeket. Továbbra is összefűztek bennünket a Podgorci és Jeruzsálem között elterülő szőlőhegyekkel, a Dráva meg a Mura mentén élő barátainkkal" - olvasható a kezdőfejezetben az ekkor már Zürichben élő Rakusa családról.
Önéletrajzi írásról van tehát szó, annak is egy erősen lírizált, inkább a szellemiekre, mintsem a külső tényekre koncentráló változatáról, ahol az emlékezés plasztikusságát a megőrződött benyomások, képek, illatok, hangulatok életszerűsége biztosítja. A rendezettséget, áttekinthetőséget pedig nem anynyira a konkrét történelmi eseményekhez, közösségi sorsfordulókhoz és pontos dátumokhoz való kötődés, hanem a bejárt földrajzi helyekhez (az ott megismert emberekhez, ott átélt érzéki élményekhez) való kapcsolódás adja. Az, hogy a kötetben gyakori ugyan az évszámmegjelölés, de az egyes helyszíneken eltöltött idő rendszerint csak igen halványan vagy semennyire sem jelzett, Rakusa prózáját többé-kevésbé eloldja az időbeliségtől, az időben félig-meddig szabadon lebegővé teszi, és ez már önmagában is felerősíti a térszerűség érzését, de ezt csak még tovább fokozza, mintegy térképszerűvé tágítja a lapokon bejárt európai helyszínek (nagyrészt városok) sokasága. A Rengeteg tenger egyfajta belső mentális térkép a huszadik század közepének Európájáról, úgy, ahogy azt csakis egyvalaki - Ilma Rakusa, az országról országra vándorló kelet-európai család gyermeke - láthatja. Mint ilyen, erősen szubjektív, ahol az elbeszélő személye, belső és külső mikrovilága dominál a tágabb, a személyes kapcsolatokon túlterjedő világ ábrázolása felett. Rakusa megfordul például az 1968-as Prágában (még a szovjetek bevonulása előtt), de a pár oldalas útleírás szinte kizárólag Jan, a vendéglátó fiú alakjával, a közös kocsmázásokkal és romantikus sétákkal foglalkozik, magáról a prágai tavaszról csakis Jan lelkesültségének szűkszavú említése révén értesülünk, ahogy a későbbi történelmi fejleményekről is. Nincs ezzel semmi baj, de az eljárás jellemző: Rakusa elsősorban a magánéletit, az egyént érő civil benyomásokat (főleg szellemi és érzéki-hangulati élményeket, azaz egy-egy koncertet, olvasmányt, színt, szagot, a velük járó örömöt és nyűgöt) rögzíti, ezekre fogékony, és ezeknek a saját szűrőjén átszűrt koncentrátumát osztja meg velünk. Az eredmény valami furcsa, tompított valóságábrázolás: mintha zajszűrő üvegfülke sötétített ablaka mögül figyelnénk a kinti világot.
"Paradox mechanizmus ejtett foglyul. A kíváncsiság viaskodott bennem az elhárítással, a felfedezőösztön a biztonság igényével, a nyíltság a zárkózottsággal. Na, erre varrjon gombot valaki." Az egyfelől a világ bejárására, felfedezésére irányuló késztetés, másfelől a gazdag belső világba való visszahúzódás egymásnak feszülő ellentéte valahol logikusan kínálja, hogy az elbeszélő rendszerint az írott világban, a külvilágot csak jelölő szó (és kép) birodalmában éli ki kalandvágyát: "kaland az olvasás", olvashatjuk egy helyen, az elbeszélőt pedig gyakran láthatjuk atlaszok fölé görnyedve, amint távoli, egzotikus városok nevét ízlelgeti. A külső-belső feszültség miatt az egész kötetnek van valami jól érezhető pulzálása, tompított belső dinamikája, önmozgása - azaz elevensége is. A "papírutazás" ugyanakkor egy olyan világot is jelent, ahol - a korabeli, határok szabdalta Európát ellensúlyozandó - a műveltség, a könyv, a zene az útlevél: nemcsak a világ felfedezésének a lehetőségét kínálja, hanem, mindenekelőtt, értékes emberi kapcsolatokat. A többnemzetiségű kelet-európai család sarja, aki magabiztosan tájékozódik a nyelvek között, Svájcból éveken át hosszas levelezést folytat Dedekkel, a művelt szlovéniai nagypapával, de Alekszejjel is, a műkedvelő orosz bányamérnökkel, hogy aztán évek múlva is ott vehessék fel a fonalat, ahol annak idején abbahagyták, Párizsban pedig az orgonazene révén találja meg az első nagy szerelmet. Mert végül kinyílik a világ, az igazi. És Rakusával érdemes utazni: bölcs, szórakoztató, magabiztos útitárs.
Fordította: Kurdi Imre. Magvető, 2011, 312 oldal, 3490 Ft
