Könyv + CD - Fantomhangok - Darkó István: A következő pillanatban. Macskarádió

  • Parászka Boróka
  • 2009. február 12.

Könyv

Darkó István. Nem, ez nem álnév. Nem olcsó poén Donnie Darko nevének margójára. Ahogy a frissen (újból, részben pedig először) megjelent kötet sem újrajátszása az úgynevezett kultfilmnek a nyolcvanas évek abszurdan sötét amerikai kisvárosáról, az időn és megszokott viszonyokon-kapcsolatokon kívül élő kamasz ijesztő-szórakoztató magán- és közvilágáról.

Ez a kötet (amelynek első része, A következő pillanatban 1981-ben jelent meg Bukarestben, a Kriterion Kiadó gondozásában, második része, a Macskarádió pedig először olvasható hanganyagról átírt formában) egy teljesen más képzeletbeli város groteszk, sötét, halálba és halállal játszó figuráival poénkodik.

Darkó István valóságos személy és név; ehhez a névhez végzetes személyiség és életmű kötődik. Tulajdonosa 1954-től viselte ezt a sokat sejtető nevet Kolozsváron, majd Nagyváradon, 1982-ben, huszonnyolc éves korában bekövetkezett - abszurd, váratlan - haláláig. Ismertté - már amennyire a korabeli romániai viszonyok között ez a szó jelenthetett bármit is - színészként lett a nagyváradi Szigligeti Ede társulatnál. Kevésbé ismert és jegyzett működése azonban sajátos műfajt teremtett: ő működtette a Macskarádiót, a hangszalagra rögzített, beavatottak számára elérhető és hallgatható hangjátékfolyamot. A nyolcvanas évek legelején főként Kolozsváron és Marosvásárhelyen elérhető hangfelvételek - amelyek akkor izgalomban tartották Darkó generációját - nem egyszerűen abszurd párbeszédeket és párbeszédtöredékeket, lazán összefűzött, de annál szigorúbban dekódolható és frenetikusabban élvezhető poénokat tartalmaztak. A Macskarádió körülbelül úgy működött, mint egy kalózrádió. Nem sugárzott ugyan bemérhetetlen helyekről és nem volt fogható egyszerű rádió-vevőkészülékkel, de pimaszul jól hangzott azon beavatottak számára, akikhez eljutott ez a különös szamizdat kiadvány, a kóbor magnószalag. Szöveglenyomatokat és hanglenyomatokat tartalmazott egy ma már rekonstruálhatatlan világból, amelyeket még viccesebbé és félelmetesebbé tett a rögzítés primitív, zajszennyezett technikája. Darkó nem rádiójátékot írt, nem szövegeket mondott fel magnószalagra: hangokat gyűjtött, hangokkal játszott egy olyan korszakban, amelyet a hallgatózás, az elhallgatás, a lehallgatás határozott meg. A gyűjtésbe minden beletartozott a vonatkerekek csikorgásától a madárhangokig, a szigorúan ellenőrzött hangsúlyokig, a sistergésektől és zörejektől a jól megkomponált, teátrális dikcióig. A visszaemlékezések szerint mániákusan gyűjtötte egy magnóval és egy mikrofonnal a korszak hangjait, és a leglehetetlenebb körülmények között rögzítette azokat (tehervonatra kapaszkodva, csirkeólba bebújva, kutyalihegést letapogatva). Ezekből az ellesett, elcsent hangokból és hangsúlyokból álltak össze a Darkó által prezentált különös szituációk, egyszerre vicces és rémisztő jelenetek. A napi érintkezések gyökei. Mondhatni Karinthy és Örkény után szabadon, no de hát ez a határozó nem illik a jelzett korhangulatba. A történet, ha van ilyen, sajátos - hangjáték esetében hülyén hangzik, de ide illik - roadmovie Darkó különböző hangjaira komponálva. A konfliktus Marvédék és Raktáksáék között tör ki (előbbiek le akarják gépfegyverezni utóbbiakat, utóbbiak fel akarják robbantani előbbieket). Színre lép még Ûrzalóntórflégenter és aszszisztense, Gégei Rudolf vágányfelügyelő, továbbá megismerkedhetünk a korabeli paparazzo hangjával: Groóval. A Macskarádió hangszalagjaiból a karakterek és az ebben a különös hangvilágban létesülő szituációk aztán átköltöztek papírra, immár önálló írott életet kezdtek élni. Beláthatóvá vált a város, amelyben az emberek "nem gonoszak, kivéve a gonoszokat": elkezdtek nyüzsögni a lakók: Entejómit Ijők, Gégéi Rudolf, Gégemtettem Gekkegéje, Berhadwieleneszkowicky Ottokár, Mélies (Akinek Garázsa Van), Répessy ezredes, Rágnér (Akinek Nincs Gégéje), Hullay professzor, Mühzák és társa, Séfort, Ivésle és Szénégető Henrik(ék). Azért sorolom ilyen hoszszan, mert a nevek tulajdonképpen maguk a történetek, Darkó igencsak igénybe vette és megdolgoztatta olvasói fantáziáját. A lassan harminc éve megjelent vékonyka kötet és a fű alatt terjedő hangszalagok fontos emlék azon keveseknek, akik ismerték ezt a különös, sötéten derűs embert, Darkó Istvánt, és a kort, amelybe (ő is) belehalt. Azok számára, akik viszont nem ismerték sem a kort, sem a szerzőt, igazi kaland és időutazás ez az új kiadvány. Nemcsak a város okán, amely körül folyton ott ólálkodik a halál. Hanem a hangok miatt, amelyek nem csak olvashatók, hanem a CD-mellékleten meg is hallgathatók. Igen, annak a fantomvilágnak a tetten ért fantomhangjai.

Gondozta Egyed Péter. Kriterion Kiadó, 2008, 150 oldal

Neked ajánljuk