Bolgár György műve nem pornó, noha esetenként kétségtelenül fölöslegesen alkalmaz pornóbetéteket. Továbbá nem gagyi szennyirodalom: a Vágy regény, a műfaj támasztotta követelményeknek maradéktalanul megfelel, amennyiben a szerkezeti fölépítés tudatos, vannak szereplők, párhuzamosan, majd összefutó cselekményszálak stb. A bajok a nyelvi megformálással kezdődnek: a Vágy rosszul megírt regény. Engedékenyebben: fölöttébb egyenetlen munka. Nem az a gond, hogy az író néven nevezi a picsát, a faszt, a baszást, hanem az, hogy a megengedhetőnél jóval több a rossz mondat, a közhelyes gondolat.
*
A pornó- (vagy azt súroló) leírások regénybeli alkalmazása bevált fogás; Bolgár Henry Millert és Philip Rothot nevezi meg példaként, de legalább három név ide kívánkozik még: a Valami történt írójáé, Joseph Helleré, Vladimír Parálé és főként Milan Kunderáé. A csehek hatása a legszembetűnőbb: a Vágy szerkezeti fölépítése, a fejezetszámozás (amelyben a római szám azt jelöli, hogy a főhős mely viszonyának a történetéről beszél), az egyes narratívák formai különfélesége mögött Parált sejteni, a központi téma (nő-férfi, szexualitás) és annak megközelítése pedig Kundera megoldásaira emlékeztet. Az utóbbitól igen sokat tanulhatott Bolgár (nyilván nem véletlen, hogy Kundera egyik regényét - A lét elviselhetetlen könnyűségét - meg is idézi). Nemcsak néhány szituáció megrajzolása mutatja ezt vagy az, hogy egyik főhősnőjének a nevét (Klára) valamint elbeszélésbeli szerepét is nagy valószínűséggel egy korai Kundera-novellából (Senki sem fog nevetni) kölcsönözte, de a magántörténelem háttereként megrajzolt politikai valóság, illetve e két szféra egymást kölcsönösen befolyásoló és értelmező szerepe is hamisítatlan kunderai motívum.
A választott mesterekkel nincs tehát gond, Bolgár jó iskolák felé tájékozódott. Ám Képes Andréból nem lett Tomás, feleségéből nem lett Tereza, az André sorsát meghatározó szerető, Erzsébet nem Sabina. Ami az írói teljesítmény következménye. Hiába a (nem túl eredeti, de ettől még érvényes) írói szándék arra, hogy férfi és nő viszonyát a legintimebb és legpőrébb emberi érintkezésen, a szexualitáson keresztül ábrázolja, ha a koncepciónak zavaróan okoskodó mondatok sokaságán át kellene érvényesülni. A túlmagyarázás, a szószaporítás a legszembetűnőbb; íme, néhány példa: "Andrénak azonban nem esett le a tantusz. Az az érme, amelyet már a szocializmus utolsó éveiben sem használtak a nyilvános telefonok működtetésére, és amely akkor hullott le a készülékben, amikor a hívott fél fölvette a kagylót, vagyis a beszélgetés megkezdődhetett. Ezúttal ő volt a hívott fél, mégis hallotta, hogy a hívó készülékében megcsörrent a tantusz." Vagy: "A dolgok innentől szoktak menni a maguk útján. Nem kell hozzá autópálya, vasútvonal vagy légi folyosó, létezik dologvonal, dologpálya, dologfolyosó is." Kínosan és erőltetettnek hatnak olykor a szóviccek is (például HVH - Házasságvédelmi Hatóság). Esetlenül direkt az is, ahogyan Örkény neve - Bolgár a 10 nagy egység mindegyikét az Egypercesekre utaló abszurdokkal interpretálja - végül megjelenik; a kötetzáró részben felbukkanó Bátor Áron az Örkény István Gimnázium ballagó diákja.
Rothnál, Kunderánál, Parálnál a szexualitás sohasem öncélú, mindig lényegi funkciója van az ábrázolásban; Bolgárnál viszont nemegyszer előfordul, hogy a vad szöveg önmagán túl semmit nem jelent, nagyjából annyi az értelme, mintha a Private Goldon látott akciót minél hívebben próbálnánk visszaadni írásban. (Különösen áll ez a Szeretkezési útmutató című fejezet pozitúraismertetéseire.) Azok a részek azonban, amelyek az együttlét, a másik teljes elfogadásának és elfogadtatásának a hiábavalóságát, az emiatti reménytelenséget és kétségbeesést érzékeltetik a "pornográf" szövegekkel, nem érdektelen passzusok. (Például: "A helyzet az, hogy a feleségem nem mindig szeret sikoltozni. Van úgy, hogy hetek telnek el, és egyetlen kielégülés közben sem sikoltozik. De miért, feszegettem a dolgot, miért? Nem mindegy ez neked? - kérdezett vissza. Mondtam, hogy nem. Na látod - és a másik oldalára fordult -, ezért.") Ám - amennyiben komolyan vesszük a hangoztatott írói ambíciót, miszerint a Vágy a férj-feleség-szerető viszonyrendszerét igyekszik értelmezni - a regény ezzel együtt is kudarcnak értékelhető.
*
Teljességgel rosszul felépítettnek érzem a magántörténetet "kontextusba" állító politikai szálat. A rendszerváltás körüli évekről van szó, a középpontban a Nyugaton nevelkedett szocialista káder főhőssel és a minden rendszerhez alkalmazkodó rádióriporterrel (aki a pártállam kiszolgálójából a "magyarság" szószólója lesz). Banális megállapítások ("A szocializmus a közhelyekre épülő társadalmi rendszer volt. Hazug közhelyekre természetesen."), strukturálisan funkciótlan szál: ekképp értékelhető e cselekményvonal. Ráadásul ezekben a fejezetekben az olvasó akaratlanul is azonosítja a regénybeli főhőst a rádiós újságíró szerzővel, márpedig nyilatkozatai szerint Bolgár a direkt megfeleltetést mindenképpen kerülni akarta - amiben nincs okunk kételkedni.
Mint ahogyan nincs okunk és alapunk kételkedni a szándék komolyságában sem: a kérdésfölvetés, a megközelítés módja egyaránt "szépirodalmi", más kérdés, hogy a végeredmény egy rossz regény lett. Ennyiről van szó, nem többről.
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2003, 396 oldal, 2480 Ft
