Könyv: "Mert tör fel az emlék" (Ember Mária: 2000-ben fogunk-e még élni?)

  • 2001. december 20.

Könyv

Semmit nem lehet jóvátenni. A sebek csak mimikriből hegednek be - ezt Déry Tibor írta (fejből idézem, lehet, hogy nem pontos). Ha ez igaz, akkor nincs más esélyünk, mint kibeszélni, elmondani, leírni. És meghallgatni és megérteni.

Ezt teszi Ember Mária a könyvében, amely egyszerre krónika, memoár, vallomás, szociográfia; személyes, családi és közösségi emlékeket, elmélkedéseket, reflexiókat rögzít az első világháború és a jelen közötti időből, amit újabban már múlt századnak nevezünk. Az írásnak látszólag nincsen szervező elve, hagyja szabadon kószálni az emlékezetet, az egyik eseményről, dátumról, figuráról eszébe jut egy másik, arról a harmadik, de hiányzik a vezérfonál (kinek?). De az asszociációk kanyargós, szétszaladó útjai végül mindig Abádszalókra futnak be, és két kitüntetett időszak körül sűrűsödnek: a semmit nem lehet jóvátenni. A sebek csak mimikriből hegednek be - ezt Déry Tibor írta (fejből idézem, lehet, hogy nem pontos). Ha ez igaz, akkor nincs más esélyünk, mint kibeszélni, elmondani, leírni. És meghallgatni és megérteni. Ezt teszi Ember Mária a könyvében, amely egyszerre krónika, memoár, vallomás, szociográfia; személyes, családi és közösségi emlékeket, elmélkedéseket, reflexiókat rögzít az első világháború és a jelen közötti időből, amit újabban már múlt századnak nevezünk. Az írásnak látszólag nincsen szervező elve, hagyja szabadon kószálni az emlékezetet, az egyik eseményről, dátumról, figuráról eszébe jut egy másik, arról a harmadik, de hiányzik a vezérfonál (kinek?). De az asszociációk kanyargós, szétszaladó útjai végül mindig Abádszalókra futnak be, és két kitüntetett időszak körül sűrűsödnek: a

Hajtűkanyar előtt és után

A deportálást és a lágert dokumentáló Hajtűkanyar - ezt én mondom, az egyszerűség kedvéért, Ember Máriának sokkal jobb meghatározása van erre a korszakra: "Azután bekövetkezett az elképzelhetetlen. Apám nem tudta megvédeni a családját. Magát sem tudta megvédeni" - több mint huszonöt éve jelent meg először. 1974-ben egyfelől merész könyvnek, másfelől újdonságnak számított abban az országban, ahol röviden szólva kussolni kellett mindenről, amiről fontos lett volna beszélni. Így rohadt meg bennünk, emésztetlenül, az egész század, a világháborúban elszenvedett kínokkal, de azzal is, ami még előtte volt, Trianonnal, dicsőséges 133 nappal, kisantanttal, zsidótörvényekkel, be- és kivonulásokkal... (Az utána valókról most szó se essék.)

Volt miről hallgatni.

Ha elhazudják a történelmet, ha betiltják a kollektív emlékezetet, ha nem mesélik tovább a családi krónikát, akkor hazátlan bitang lesz az ember. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy nem tudták, mi történt a szüleikkel, nem ismerték a nagyszüleiket, nem vagy alig beszéltek nekik a saját múltjukról, és ha mondtak is valamit, az hétpecsétes titok volt, hallgatni kellett róla mások előtt, mint szégyenfoltról. A veszteség, megaláztatás, meghurcolás, üldöztetés, megpróbáltatás, elszenvedett igazságtalanság bekerült a családi szennyesbe, amit ugye nem illik kiteregetni. A polgári származást, a Don-kanyart, haláltábort, Gulágot járt rokont úgy kellett szégyellni a családban, mint a sikkasztó nagybácsit vagy a megesett lányt.

Ember Mária arra vállalkozik most,

hogy kibeszélje a sérelmeket.

A maga, a családja, a faluja sérelmeit. Azokat az apró keserveket, amelyek (a háború előtt) beárnyékolták az idilli gyerrekort és azokat az égbekiáltó botrányokat, amelyek a túlélőkkel történtek. Jelesül egy zsidó családdal, amelyik megfogyva és megtörve, de a csodával határos módon mégiscsak hazatért. És olyan piszok szerencséje volt, hogy megmaradt a háza, nem lakott benne senki. Helyükön voltak a falak, a falakban az ajtók, ablakok és a konyhában a csempe. Minden más eltűnt, beleértve a barátoknak megőrzésre átadott holmikat, de legalább a saját padlójukon alhattak, és ehették az ételt, amit a jóakaróktól kaptak. Azt is elmondták a jóakarók, hogy kinek a padlásán, krumplivermében, góréjában találhatnák fel a bútorukat, a ruhákat, a konyhafelszerelést... ha a kereséstől nem tartotta volna vissza őket a szégyen és a hatóság figyelmeztetése, hogy jobban teszik, ha nem szívóznak, nem zaklatják a sokat szenvedett lakosságot, mert rövid úton az internálótáborban találhatják magukat.

A szerző nem általánosít, nem von le következtetéseket. A család sem tett semmi ilyesmit, egyszerűen csak feladták és Budapestre költöztek. Az már az olvasó ügye, ha egyszerre érteni véli, miért nem élnek már zsidók a magyarországi falvakban és kisvárosokban. Miért mentek el azok is, akik életben maradtak és nem mentek emigrációba.

Varázslatos, meghitt hely a falu. Mindenki ismer mindenkit, tudják egymásról, ki kicsoda, miféle, hol mi fő a fazékban. Tudják, ki menekült el, kit deportáltak, kit vittek a frontra, ki veszett oda, ki került hadifogságba, melyik asszony bújdosott a mocsárban, kit erőszakoltak meg, kit vertek kardlappal, kit lőttek agyon, kit vittek malenkij robotra az oroszok. Ki mit mentett át magának a grófi kastélyból, a zsidó vagyonból, ki mit mondott kire, ki hová állt akkor, amikor... Ennyi tudás már sok,

túl nagy teher

egy kis közösségben; a kitaszított, az elmenekült csak négy évtized múltán szánja rá magát, hogy tíz körömmel összekaparja az eltemetett emlékeket.

Ha a Hajtűkanyar a mindenki másétól elkülönült, elkülönített zsidó sorsról szólt, akkor a 2000-ben fogunk-e még élni? a felismert sorsközösségről. Az abádszalóki magyarok, zsidók, cigányok, tótok, urak, parasztok, polgárok közös sorsáról. Mondhatnék magyar nemzetet, de ne menjünk olyan messzire. Ezek itt egyetlen ember emlékei. "Sok, jelentéktelen apróságot is feljegyzek? - kérdi ez az Ember. - De hát ez az egésznek az értelme. Az ember, utólag, megpróbálja birtokba venni az életét."

(Múlt és Jövő Kiadó, 2001, 185 oldal, 1200 Ft)

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.