Élete nyolcvanötödik évében nem életműsorozata jelenik meg bőrkötésben, hanem egy új regény, amely ráadásul egy kétkötetesre tervezett mű első része. A marketingszöveg mindehhez az, hogy Szabó Magda most aztán elmondja azt is, amit eddig elhallgatott. Világos, hogy az Ókút vagy a Régimódi történet - a szerző egyéb autobiografikus művei - megjelenése idején mérsékelt sikert aratott volna revizionista gyermekkora elősorolásával. Aki zsenge kölyöklány korában arról ábrándozott, hogy Erdélyt Mihály király módszeres elcsábításával szerzi majd vissza Magyarországnak, az erről jobb, ha hallgat, főleg, ha irodalmárként egyébként is szerzett már sárga lapot mint múltba révedő burzsoá elem. De nagy furcsaságnak ez az idő tájt nem számított, a kisgyerekek irredenta rigmusokkal keltek-feküdtek, sokkal érdekesebb ez a fura kislány, aki a mese szerint Szabó Magda 1917 és 1935 között volt.
A regény egyik klimaktikus jelenete, amikor a látogatóba érkező pap nagybácsi köszöntésére négyéves Magdolnánk előpattan, mint egy fióktigris, és az alkalomra szerzett alliteráló versezetet kezd szavalni, szavait egy latin mondattal zárva. A rokonból mindez sokkal inkább aggodalmat, mint csodálatot vált ki, és a reakció frusztrálja az ifjú primadonnát, aki hisztizni is kezd, méghozzá darabos latin nyelven. (Leostobázza, lelatrozza a bácsit, miközben papája minduntalan figyelmezteti a vocativus és a különböző nyelvtani nemek helyes használatára.) Magdolna-Medea gonosz kisgyerek, azt is láthatjuk: a nagybácsi babát ajándékoz neki, ezzel alaposan megsértve az ifjú bibliománt. Mit csinál a játékkal? A kert végébe viszi, és elássa.
Ez egy regényhősnő, nincs vita. El is viszi a hátán a Für Elise-t derekasan, az elejétől a végéig fenntartva az érdeklődést deviáns személyisége iránt. Otthon édesapjával latinul társalog, járatos a görög mitológiában és a verstanban, ötévesen kirúgatja magát a hittanról, mert szerinte Jézus a halgazdaságban dolgozik, és mert szívesen elmesélné, mi folyt Szodomában. Ráadásul összeférhetetlen, antiszociális, képes olyan szinten szomatizálni, hogy egészségi állapota miatt az iskolalátogatás alól mentesüljön, és az alsóbb osztályok anyagát otthon, az őt ajnározó mamával vehesse át. Ép elmével nem kívánnánk magunknak ilyen leánygyermeket, vagy ha mégis, itt az ideje felülvizsgálni, hogy magunk is regényhősök vagyunk-e.
Szabó Magda számára láthatóan nem is regényként, inkább görög sorstragédiaként elevenedik meg az annyiszor átértékelt, megírt gyermekkor. Nevelt testvére, Cili a trianoni árva lehet szép, elbűvölő és tehetséges, a szövegben újra és újra bevillan, hogy a Párkák már akkor kimérték az életfonalát, amikor négyévesen a Szabó családba került, és el is vágják azt, midőn Cili a világhírű és jóval idősebb Tonelli karmester neje lesz. Magdolnával meg hiába packáztak a Dóczi kisasszonygyárának szolgalelkű paidagógoszai, ő majdan visszatér babérkoszorúval a homlokán, a rosszakat megbünteti, a jókat megjutalmazza, mint Dürrenmatt öreg hölgye.
Kapott ezer díjat, elismerést, a leggyakrabban fordított magyar szerzők egyike, olvasói oly nagy számúak, hogy akár városállamot is alapíthatnának, nagy szellemek smúzoltak vele, dicsérve ragyogó intellektusát. Mégis, mintha minden felhánytorgatott sérelemmel azért könyörögne az olvasónak, hogy még ha nyírták is őt rendesen a Dócziban, lássuk be, ez a Szabó Magdolna fényes tehetségű, nagy tudású, vérmes reményekre jogosító maturataként hagyta el az iskolát.
Szécsi Noémi
Európa Kiadó, 420 oldal, 1800 Ft
