Bizonyára már a cikk elején illene kicsit szidalmazni a Magyarországon oly lenézett írói és kiadói profizmust, és eltartott kisujjal beleverni a billentyűzetbe olyan sértő kifejezéseket, mint az iparosmunka, a trendérzékenység vagy az eladhatóság. Ohlsson tényleg semmit nem bíz a véletlenre. Először kifőzött egy sikeres sorozatot a skandináv krimik ismert receptje szerint, majd írt egy trilógiát kiskamaszoknak, amelynek szép egyenletesen, évente megjelenő darabjaiban a háromfős baráti társaság egy-egy tagjának történetét járja körül. Az egyiknek meghalt az apja, a másiknak szegények a szülei, a harmadik családjában sok a veszekedés – és természetesen az aktuális társadalmi problémák is minden sarkon lesben állnak. A svédül tavaly megjelent második részben például befut a kikötőbe egy szíriai menekültekkel teli hajó, és ezzel egyidejűleg valaki lopni kezdi az ételt a török étteremből, amelyet a sajnos Aladdinnak nevezett fiú szülei üzemeltetnek.
Mivel egy svéd kisvárosban járunk, ne számítsunk vad ideológiai vitákra. Nem az a kérdés, hogy a menekülteknek segíteni kell, hanem az, hogy mivel segíthetnek nekik a legtöbbet. Itt a szerző meglepő módon kicsit letér a korszerű korosztályos irodalom főcsapásáról, ugyanis a szereplők bár esendőek és életszerűek, de végül mindenkiről kiderül, hogy aranyból van a szíve – ami egyrészt hazugság, másrészt dögunalom. Annál izgalmasabb a három gyerek nyomozása, amelynek egyszerre tárgya az ételtolvaj és egy száz évvel ezelőtti bűntény, és amelynek végén egy nyugalmat kereső kísértet és éhező menekültgyerekek várják őket. A tanulságok sűrű levonogatása közben kevesebb tere marad a jellemábrázolásnak, de a három gyerek problémái azért átélhetők, a krimiszál pedig mindig lendületes továbbhaladásra ösztönzi az olvasót az akadálymentesített nyelvi környezetben.
Fordította: Bándi Eszter. Animus, 2015, 256 oldal, 2890 Ft
