Caleb Krisp: Állítsátok meg Ivyt! Tisztában vagyok vele, hogy udvariatlan dolog egy trilógia második kötetét ajánlani, mégis megteszem, mert ritka az a könyv, amit egymás kezéből tépnek ki a gyerekeim. A 9 éves lányok és a 12 éves fiúk érdeklődési köre közismerten divergens, a közös metszetbe Bud Spenceren, Pamkutyán és a hagymás csipszen kívül nem sok minden tartozik – de most már ide sorolható Ivy Pocket, a nagyszájú angol szobalány hajmeresztő és mulatságos kalandfolyama is. Tovább gyűrűzik a kalamajka a rejtélyes óralánc körül, ami átjárást biztosít egy másik világba, csak most még penetránsabb a hullaszag, ugyanis hősnőnket egy temetkezési vállalkozó házaspár veszi magához, amely szemlátomást érdekelt a gyors és csendes elmúlásban. (A trilógia bizarr humora és cselekményszövése miatt 9 éven aluliaknak nem ajánlott.)
Ivy különleges tüneménye a gyerekirodalomnak, mindent elsöprő szívjósága és mérsékelt belátó képessége megingathatatlan önbizalommal párosul; ő az, akitől isten óvja Angliát, mert ahol jár, ott ember nem marad megváltatlan, hiába is könyörög, hogy hagyják már békén. Ivy teljességgel öntörvényű, ráadásul nem is száz százalékig evilági figura – ezért is vettem tőle rossz néven, hogy az első kötetben folyamatosan szitokszóként használja másokra az „elmebeteg, őrült, tébolyodott, féleszű, háborodott” kifejezések valamelyik – amúgy Pék Zoltánnak hála igencsak sokféle – szinonimáját. Ezt mostanra kinőtte, de megtartotta jó szokását az abszurdba hajló szentenciák képzésére. Ami az illusztrációkat illeti, hősnőnknek némileg groteszkebb, elrajzoltabb fizimiskát képzelnék, de a többi figura nagyon rendben van. (Fordította: Pék Zoltán, illusztráció: John Kelly. Kolibri, 2017, 304 oldal, 2499 Ft)
Kertész Erzsi: Göröngyös úti iskola – Lássatok csodát! Kertész Erzsi napjaink egyik legsokoldalúbb gyermek- és ifjúsági írója, több korosztály számára különböző műfajokban alkot, és termelékenysége különös módon nem megy a minőség rovására, ami sajnos nem mondható el minden kortárs sikerszerzőnkről. Eddig leginkább az általa teremtett világok eredetiségével tűnt ki (Panthera, Labirintó, Fény Sebestyén), a Göröngyös úti iskola érdekessége viszont az, hogy éppen olyan, mint bármelyik iskola. Nyilván pocsék a menza (vagy ha mégsem, akkor is illik szidni), lehetetlen megtartani a mindennapos testnevelést (nincs hol), és titokban kell becsempészni a fénymásoló papírt (hogy a „klikk” meg ne tudja). Ez mind egészen nyilvánvaló, de minderről nem esik szó a Cerkabella kiadó alsó tagozatosoknak szánt sorozatában, mert ezek a könyvek a gyerekközösségek sokkal mélyebb és archaikusabb problémáit mutatják be egy-egy különálló, magában is kerek egész történetben.
Az első könyv, a Helló, felség! főszereplője a 2.b osztályba érkező új fiú volt, aki naphosszat koronával a fején, palásttal a vállán jött-ment, és meg volt róla győződve, hogy ő egy igazi király. Míg az a könyv az el- és befogadás, az egyéniség és betagozódás kérdései körül forgott, addig a Lássatok csodát! a népszerűségvágy és a másoknak való megfelelni igyekvés útvesztőibe kalauzol egy hangsúlyosan lányos közegben, szivárványszínű radírok és mosómedvés hajcsatok világában. Arika élénk fantáziával megáldott kislány, aki az osztálybeli népszerűségi indexét emelendő
kiötöl magának egy csodálatos élménybirtokkal rendelkező, gazdag svájci nagynénit, akihez hamarosan elmehet látogatóba, és magával viheti a legjobb barátját is. Egy csapásra beindul a rivalizálás és taposás Arika figyelméért, ám a füllentéslufi, ahogy az várható, hamarosan kipukkad. Az igazi kérdés az, hogy mi történik ezután. Kedves humorral és empátiával megírt történet, amelyben sok gyerek magára ismerhet, miközben az alapvetően jó szándékú felnőttek felelőssége sincs elkenve – remek kiindulópont egy erkölcstanórához vagy otthoni beszélgetéshez. (Illusztráció: Metzing Eszter. Cerkabella, 2017, 120 oldal, 2950 Ft)
Helaine Becker: Ne izgulj! Világszerte riasztó mértékben növekszik a gyerekek körében a szorongás, a depresszió és más hangulatzavarok előfordulása, amihez jórészt hozzájárul az itthon sokat kárhoztatott, de egyébként a nyugati országok többségére jellemző, teljesítménycentrikus oktatási rendszer. Bármennyire kényelmes áthárítani a felelősséget, erre szülőként sokszor mi is ráteszünk egy lapáttal kimondatlan elvárásainkkal, kismillió különórával és a gyerekek percre beosztott napirendjével, amelybe a Vekerdy-féle termékeny álmodozás és semmittevés még véletlenül sem fér bele. Épp ezért minden olyan igyekezet, amely szelepet kínál az új generációkban felgyűlt feszültség levezetésére, rendkívül fontos.
Ez a kis könyv alcíme szerint „trükköket, tanácsokat, praktikákat” kínál gyerekeknek, „hogy ne legyenek stresszes felnőttek”. Nem világos, milyen korosztályhoz szól pontosan, a tanácsok egy része kamasz (sőt akár felnőtt) olvasót feltételez, más ötletek már 10 éves kor alatt működhetnek. Táncolj, pörögj, mint egy búgócsiga, fogadd el és köszönd meg a dicséretet, írd fel egy papírra és zárd befőttesüvegbe a gondjaidat, keress magadnak egy sima felületű, jó fogású „nyugikövet” – ilyesmi praktikus módszereket, relaxációs és attitűdformáló gyakorlatokat gyűjt össze, és bár némelyik nyilvánvalóan a „könnyű azt mondani” kategóriába tartozik, azért kár lenne kihajítani. Már az is egy lépés a jó irányba, ha nem idegesítjük fel magunkat a „vedd elő a partikellékeket, fújd meg a trombitát és dobálj konfettit, így ünnepeld a kudarcaidat, mert minél többet hibázol, annál többet tanulsz” típusú bölcsességeken. Hanem ráhagyjuk a gyerekre, hogy esetleg megfontolás tárgyává tegyen egy olyan szemléletet, amelyhez mi már túl fásultak vagyunk, de a Szilícium-völgyben – ahol komoly cégek díjazzák a legkreatívabb hibákat, mondván, ezeken át vezet az út a sikerhez – teljességgel alap. (Fordította: Kiss Enikő Hajna. Manó Könyvek, 2017, 96 oldal, 1990 Ft)
