Nekrológ

Lángoló szakáll

Tolnai Ottó (1940–2025)

  • Orcsik Roland
  • 2025. április 9.

Könyv

Volt Szegeden egy Tolkien nevű könyvesbolt, a Kossuth Lajos sugárúton, közvetlenül az Anna-kút után. Ebben a könyvesboltban fedeztem fel a kortárs magyar irodalmat, amikor a kilencvenes évek elején átjöttem a háborúba zárult Jugoszláviából, vagyis Szerbiából, azaz a Vajdaságból. A tágas könyvesboltban ott sorakoztak a többi közt a pécsi Jelenkor Kiadó karakteres tervezésű könyvei, s egy barátom javaslatára kezembe vettem egy ezüstszínű könyvet, a Wilhelm-dalokat…

A könyvesboltban bemutatókat is tartottak, kortárs írók beszélgettek, olvastak fel a Középfölde falra pingált lényei között. A boltban különösen az ember nagyságú szürke, csuhás Gandalf bábfigurája tűnt ki, a hosszú, ősz szakálla, a varázsbotja. Tolnait akkor láttam először, amikor a boltban Boško Krstić magyarul megjelent, Rajsli Emese által fordított Behringer-kastély című regényét celebrálta a szerző jelenlétében. Ottó beszéde megbabonázott, nem is beszéd volt az, hanem morajlás, áriázott a tenger, és én önfeledten siklottam a hullámain. Ottó maga volt a megtestesült Gandalf, a fiatalabb, ezüsthajú barátja pedig Legolas, a harcos tünde. A közönség csupa furcsa szerzetből verődött össze, egy palicsi varázsló rajongói. Amikor sorban álltunk a dedikálásért, olyan hobbit is akadt, aki egy hátizsáknyi könyvet rakott Ottó elé.

Merthogy Tolnai Ottó sok könyvet írt, majd’ ötvenet. Ilyen sok könyve a magyar irodalomban a mestereinek van, Juhász Ferencnek, Tandori Dezsőnek, illetve az olyan utolérhetetlen klasszikusoknak, mint Jókai. Vagy a Tolnaira ható filozófusoknak, Marxnak és Engelsnek, Lukácsnak, igazi dzsungelinstallációt lehetne építeni a műveikből. Bizony, ahogyan jugo­szláv generációjából oly sokan, Ottó a marxizmust is beépítette a világába, de nem akárhogyan! Tolnai marxista érdeklődése sohasem vált doktrinerré, simán elfért a polcán Heidegger, Nietzsche, sőt a Lukács közreműködésével tiltólistára került Hamvas is. Érdeklődésének horizontja minden bizonnyal az újvidéki magyar tanszéket alapító író, Sinkó Ervin, illetve a képzőművészetben is járatos B. Szabó György biztatására és inspirációjára tágult ki. A marxizmus kapcsán pedig a szakáll volt az egyik közös motívum. Ahogyan Gandalf szakállas varázsló, úgy Marx szakállas filozófus, Ottó pedig szakállas író és költő volt. Lángoló szakálla nőtt a forradalomnak, a költészet, a filozófia, a művészet, a világ visszavarázsítása tüzének.

Melléklettől a magántanszékig

Első írását 1956-ban közölte az Ifjúság nevű hetilapban A kavics címmel, határsértő próza volt. Igazából nem is a műfaj számított, azt hamar meghaladta: „a vers és a próza közti műfajban érzem otthon magam”, fogalmazta meg tizenhét évesen.

A hatvanas években az Ifjúságnak lett egy irodalmi melléklete, amelyet többedmagával Symposionnak neveztek el, le akartak számolni az önelégült vidékiséggel, a „templomtorony-perspektívával”, a kisebbségi közhelyekkel, tollal és kalapáccsal kovácsolták ki az új irodalmat. Ebből a társaságból születik meg az Ottó által alapított és főszerkesztett Új Symposion, a magyar irodalom egyik, ha nem a legmerészebb folyóirata.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.