Magyar Narancs: Mennyiben ifjúsági közösségi szervezet és mennyiben szakmai fórum a Magyar Tolkien Társaság?
Füzessy Tamás: Vannak, akik nehezményezik, hogy a tevékenységünknek csak a negyede-harmada direkt tolkienita kutatási és ismeretterjesztő munka, a többi közösségi működés. Ez igaz, de ha csak az előbbit számítjuk, abban is a legjobbak között vagyunk Európában; viszont más országok társaságaira nem jellemző ilyen kiterjedt tevékenységi kör. Egyre többen vannak, akik Tolkientól függetlenül kerülnek hozzánk. A közösség miatt. Van egy réteg a fiatalok között, tagjai nonkonformisták. Nem tudják teljesen magukénak érezni a tisztán fogyasztói értékrendet, a tömegkultúra bizonyos elemeit, és keresik az alternatívát. Úgy tűnik, hogy ez a réteg talált meg bennünket - vagy mi őket -, mert itt olyan emberekkel találkoznak, akikkel hasonló az értékrendjük. Tolkieni szellemiségű, még ha nem is tudnak róla.
Fotó: Németh Dániel
Becze Ádám: Alkottunk is egy kicsit romantikus, eposzi hátteret arról, hogy miért gyűltünk össze, és ezt kiáltványban fogalmaztuk meg: azokat várjuk, akik a tolkieni értékeket - az alkotómunka tiszteletét, a természetszeretetet, a régi korok, emlékek, hagyományok őrzését, az emberek bajtársiasságát - magukénak vallják. Úgy tűnik, nálunk találnak helyet azok a fiatalok, akik az osztályban, a lakótelepen kicsit kilógnak a sorból.
MN: Mik a társaság Tolkien életművéhez közvetlenül kapcsolódó tevékenységei?
FT: Folyamatos az ismeretterjesztés, szeretnénk népszerűvé tenni Tolkient és megismertetni műveinek mélységeit. A gyűrűk ura csak nagyon kis szelete egy rendkívül összetett és kidolgozott mitológiának. Emellett igyekszünk publikációs lehetőséget biztosítani mind tudományos, mind amatőr írások számára - előbbiek szerzőivel több konferenciát is szerveztünk már. Én hat éve Tolkien-kurzust és -szemináriumot tartok az ELTE-n, az utánpótlás megtalálása érdekében pedig évente levelezőversenyt hirdetünk, 100-150 résztvevővel. Részt veszünk a filmek szinkronjának elkészítésében, és fontos tevékenységünk a könyvkiadókkal való kapcsolattartás is: ma már ők kérnek meg, hogy vegyünk részt a kiadási folyamatokban. A tanácsunkat kérik, hogy a tolkieni korpuszból mit érdemes megjelentetni, de szaklektorként segítünk a fordításban is, hogy minden, az országban kapható könyvnek egységes legyen a terminológiája.
MN: Tolkient fordítani legendásan nehéz. Miért?
FT: Amikor a '80-as, '90-es években, egymástól függetlenül, több kiadónál jelentek meg Tolkien művei, az összkép ahhoz hasonlított, mintha az Iliász vagy az Odüsszeia nagyobb részeit más és más fordította volna: egyesével nézve mindenki jól, de a szereplők nevét, az állandó jelzőket, a visszatérő kifejezéseket máshogy magyarítva.
BÁ: Egy generáció nőtt fel Magyarországon abban a tudatban, hogy a Boszorkányurat Pippin öli meg, és nem Éowyn: az angolban a he és a she különbsége miatt ez egyértelmű volt, de a magyar fordításban összezavarodott. A gyűrűk urát is többen fordították, A hobbitban pedig Szobotka Tibor az angol változatnak megfelelően gyerekmesei nyelvezetet használt, de teljesen más és a szerzői szándékkal sokszor ütköző terminológiával. A fordítók művészi szabadságát is tiszteletben tartva egységesítettük mindezt.
FT: Tolkient nem a nyelvezete miatt nehéz fordítani, hanem mert olyan bonyolult világot alkotott, amivel más irodalmi műben nem találkozni. Van egy terminológiai jegyzékünk, amelyben csak az eddig magyarra fordított művek nevei és speciális jelentésű kifejezései szerepelnek - jelen pillanatban háromezer van belőlük. Egy jónak tűnő magyarítás is lehet rossz, ha a fordító nem látja a bonyolult világ belső összefüggéseit, utalásait. Különösen megnehezíti a dolgot, hogy Tolkien olyan keretet talált ki a műveinek, ami szerint azokat ő is csak fordította a Nyugatvégi Piros Könyvből, ami ebben a "közös nyelven" volt, azt modern angolra fordította, ami más nyelven, azt meghagyta vagy máshogy nyúlt hozzá. Csak egy példa: azt mondta, hogy a rohírok nyelve egy archaikus változata volt annak, amit a hobbitok beszéltek, így a "fordításra" is a fő szövegben használt modern angol egy ősi változatát választotta, így került óangol a szövegbe. Egy fordítónak mindezt tudnia kell - ennek érdekében Tolkien készített egy útmutatót, amelyben meghatározta az elveket.
MN: Sokak vélekedése szerint a tolkieni mitológia nem egy sosemvolt világról, hanem Európa kitalált múltjáról szól.
FT: Ez nem vélemény kérdése. Tolkien nem az a fajta posztmodern szerző, aki kizárólag az olvasóra hagyja az értelmezés lehetőségét; neki világos elképzelései voltak minderről, és ezt nem is titkolta. Tudatosan egy európai, sőt összkeresztény ősmítoszt akart írni. Tolkiené tehát nem kitalált világ, hanem a mi világunk kitalált, mitikus múltja. Épp ezért van vita arról, hogy egyáltalán fantasynak számít-e. Ha mindent annak veszünk, amiben varázslatos lények kardoznak, akkor persze fantasy, de akkor az Iliász és az Odüsszeia is az. Ha viszont olyan definíciót szeretnénk, ami a klasszikus hősmítoszokat kizárja, akkor A gyűrűk urát és A Szilmarilokat is ki kell vennünk.
MN: Európai ősmítoszként Tolkien művei viszont csak metaforikusan értelmezhetőek.
FT: Tolkien utálta az allegóriákat, és visszautasította, hogy A gyűrűk ura a világháborúról vagy a keleti és nyugati népek közti összecsapásokról szólna. Ennél sokkal mélyebb metaforákról van szó. Az ő magyarázata szerint a mai világban nem válik úgy szét a jó és rossz, mint ahogy az orkok csúfak és gonoszak, a tündék meg szépek és kedvesek, de a világnak abban a korszakában, amelyben a könyvei játszódnak, még élesebben szétváltak az Istennek tetsző és ezekkel szembeszálló dolgok. Az ember uralmának kezdetével ez a világos distinkció véget ért, ezek a lények eltűntek, de a szembenállás még megvan, csak már az emberekben zajlik: leginkább az egyénen belül, minden egyes ember lelkében, és ebben a szürke világban magunknak kell döntenünk, hogy mit választunk.
MN: Mennyiben állítható párhuzamba Tolkien műveinek istenképe a kereszténységgel?
BÁ: A Szilmarilok azzal kezdődik, hogy az ainuk megéneklik a világot; itt megjelenik az egy, teremtő isten, Ilúvatar, aki a semmiből a "legyen" szóval létrehívja a világot, és ebben segítségül hívja "angyalait", a valákat és a maiákat. És megjelenik a teremtővel szembeforduló lény is, Melkor. A monoteista megközelítés tehát jelen van; sőt, Tolkien eleinte a segítőket is isteneknek nevezte, de ezt végül átírta "angyali hatalmakra", és az átdolgozások során minden eltérést eltüntetett, ami nem volt megfeleltethető a bibliai világképnek, a keresztény elveknek.
FT: Tolkien világosan elmondta, hogy konkrét, katolikus hitvédelmi írásnak, keresztény "propagandának" szánta a műveit. Eleinte jó barátja volt C. S. Lewisnak, akit az első Narnia-kötet megjelenése óta a legnagyobb keresztény gondolatiságot tükröző fikciós írónak tartanak. De Tolkien túl didaktikusnak tartotta Lewis műveit, és majd ő megmutatja, hogy kell ezt kifinomultabban csinálni. Ha ilyen szempontból akarjuk elemezni Tolkien műveit, akkor azt a kérdést kell feltenni, hogy miért vannak jelen a tündék, miért van szüksége egy konzervatív, katolikus filológiaprofesszornak egy ilyen pogány, kelta konstrukcióra. A tündék mindazt testesítik meg, amire az emberek vágyakoznak, amit tökéletesnek tartanak: ellenállóak a betegségekkel szemben, szépek, kreatívak, harmóniában élnek a természettel, mindezek tetejébe halhatatlanok, és erőszakos haláluk esetén is újjászületnek egy új testben. De ez az életforma nem jó: ahogy az emberek irigykednek a tündék halhatatlanságára, úgy a tündék irigylik az embertől a halandóságot - amit egyébként Tolkien árulkodó módon "Ilúvatar ajándékának" nevez. Azt mondja: nem baj, hogy az ember meghal, mert így kiléphet a világból, és végül visszajut istenhez, míg ha olyan lenne, mint a tündék, akkor egy csomó hétköznapi vágya megvalósulna, de be lenne zárva a fizikai létezésbe, és véglegesen el lenne szakítva istentől. Egyszer megkérdezték Tolkientől, hogy mi A gyűrűk ura lényege. Ő azt mondta, nem a hatalomról szól, ahogyan sokan gondolják, hanem a halálról, viszonyunkról a halálhoz.
MN: Újabban többen bírálják Tolkient, amiért a műveiben a jó oldalon gyakorlatilag csak "fehérek", "európaiak" szerepelnek.
BÁ: Szerintem álságos és inadekvát számon kérni egy, az 1910-es évektől az 1960-as évekig Angliában alkotó író Európa-eredetmítoszán, hogy miért nincs benne a ma szokásos sokszínűség. Megkockáztatom, ha ma alkotna, talán még figyelne is erre. Ezt abból a leveléből gondolom, amit a hitleri kultuszminisztériumnak írt válaszul, amikor azok felszólították, hogy A hobbit megjelentetéséhez igazolja, hogy nem zsidó. Mire ő közölte, hogy sajnos nincs szerencséje ennek a tehetséges és lenyűgöző népnek a tagjai közé tartozni. Nem is jelent meg a könyv.
FT: Akárhogy is nézzük, minden eredetmítosznak az a lényege, hogy az adott nép miért jobb, mint a többi, mitől kiválasztott, az efféle mítoszokhoz képest Tolkiené visszafogott. Noha az ellenoldalon valóban sokszor "fekete" vagy "ázsiai típusú" emberek állnak, soha nem vonja kétségbe rátermettségüket, vitézségüket, és azt mondja, ők csak Szauron elnyomása miatt állnak a rossz oldalon.
MN: Mások a női szereplők rendkívül kis száma miatt bírálják Tolkient.
FT: Az eredetmítosz hagyományosan férfiműfaj, nehéz belegyömöszölni férfi-női kiegyensúlyozottságot. Másrészt tudjuk, hogy Tolkien, ha nem is volt hímsoviniszta, egész életében olyan családmodellt működtetett, amiben ő volt a kreatív, az alkotó, a családfenntartó, a felesége nem dolgozott, a háztartást vezette. Ez az életforma biztosan megjelenik a műveiben. De ennek ellenére sem értek egyet a váddal, mert igaz, hogy számszerűen kevés a női szereplő, de azok mind - Éowyn, Arwen vagy Lúthien - erőteljes női karakterek. Lúthien és Beren története jelentette Tolkien számára a legtöbbet, a sírján is szerepel a Beren név, a feleségéén pedig a Lúthien - ennek a történetnek nincs olyan feminista olvasata, amely alapján ne felelne meg a kiegyensúlyozottság követelményének. Sőt Lúthien tökösebb, mint Beren, az ő problémái hangsúlyosabbak, összetettebbek, mint Berenéi. Tolkien érzékeny volt az értékrendbeli, teológiai kérdésekre, de nem volt érzékeny a nemek közti egyenlőségre.
MN: Tolkien több fontos műve verses formában van írva. Milyen a költészetének minősége?
FT: Ezek nagy, elbeszélő költemények, a formájuk például az Iliász stílusához áll közel. És milyen az Iliász verstani minősége? Ha kiveszel egy-egy szakaszt, az nem éri el azt a szintet, mint egy jó vers, az összhatás mégis zseniális. Tolkien versei értékesek, jók, de nem véletlenül nem lett belőle költőfejedelem. Magunk közt szólva a prózájára is többen ezt mondják, sokak szerint Göncz Árpád fordításának irodalmi nívója magasabb, mint az angol eredetié. Egyáltalán nem rossz a nyelvezete, a stílusa, de nincs benne kiemelkedő irodalmi érték. Amitől mégis briliáns, az a dramaturgia, az eszme, a mondanivaló összhatása.
MN: A szóbeszéd szerint ezért nem kapott sosem Nobel-díjat.
FT: Szerintem inkább azért, mert a fikciós irodalom sokáig lenézett műfaj volt. De ha valamiért Nobel-díjat kellett volna kapnia, az A Szilmarilok lehetett volna, bár az csak halála után jelent meg.
MN: Tolkien népszerűsége töretlen. Mindig így volt?
FT: Legelőször a barátainak, más irodalmároknak mutatta meg az írásait, s egyöntetűen az volt a véleményük, hogy gyönyörű művek, de soha senki nem lesz rájuk kíváncsi. Tolkien el is fogadta, hogy csak egy szűk, zárt irodalmi kör fogja ismerni. Ehhez képest A hobbit hatalmas siker lett, de az csak lazán kapcsolódott a mitológiához. A kiadó folytatást akart, ő az összefoglaló jellegű A Szilmarilokat szerette volna befejezni. A kompromisszum A gyűrűk ura lett, ami kitöltötte azt a 3000 évet, ami a mitológia korábbi eseményei és A hobbit között hiányzott. Ez borzasztóan sikeres lett Európában, aztán Amerikában is - Tolkien megdöbbenésére a hatvanas évek diákmozgalmainak és a hippikultúrának is emblematikus műve lett. Akárhogy nézzük, ez fura fejlemény egy konzervatív, keresztény angol professzor hitvédelmi írásával kapcsolatban.
