Könyv

A németek nem rendelkeznek főmítosszal, legalábbis olyannal nem, mint a franciáknál az 1789-es forradalom. Ezt a tézist - bár könnyedén kiolvasható a kötetből - nem maga a szerző fogalmazta meg, hanem a Frankfurter Allgemeine Zeitung vonatkozó bírálata. A helyzet némileg emlékeztet Goethe és Eckermann híres beszélgetésére, amelyben a mester arra a kérdésre, mi volt a Leitmotiv a Faustban, így felel: "Kedves fiam, ha én azt tudnám!"

A majdnem hivatalos kánon szerint Pynchon, McCarthy és Roth mellett ő is tagja a kortárs amerikai irodalmi elit nagy négyesének. A közmegegyezés úgy tartja, hogy az 1997-es Underworlddel érdemelte ki a halhatatlanságot. Cosmopolis című regénye 2003-ban jelent meg, és David Cronenberg adaptációja révén került ismét a figyelem középpontjába. Ritkán ad interjút, de a film bemutatója apropóján válaszolt (e-mailen feltett) kérdéseinkre.

Ez a könyv csupa jól kigondolt becsapás, ügyes trükközés, zseniális szélhámosság, kezdve azzal, hogy a címszereplő Tirzát, a tizennyolc éves holland lányt, a család napkirálynőjét annak ellenére, hogy a történet látszólag körülötte forog, a terjedelmes könyv első harmadában csak várjuk, az utolsó harmadában pedig keressük, mert afrikai utazása során eltűnik.

"Biztos, hogy ez két párhuzamos világ", mármint a fővárosi egyetem és a gyógypedagógiai iskola vidéken. Darvasi Ferenc első novelláskötete viszont megpróbálja összekötni a centrumot és a perifériát, értelmiségieket és kisegzisztenciákat.

Mondhatnánk, hogy végre egy derék novelláskötet, lekerekített szövegek a legkülönbözőbb műfajokban, mégis összekapcsolja őket egy közös hang, ismerős, földközeli. Az Egon nem akar cselesen novellafüzérré válni, nincsenek benne kisregény-terjedelmű szövegfolyamok, se töredéknek álcázott blogbejegyzések, szóval semmi trükk. Olvasom egy ideje a honi szaksajtóban, hogy az ilyesmi hiánycikk, hogy erre vágyunk.