Álnéven írt sikerregényt J. K. Rowling. A pár hete akarata ellenére lelepleződött írónő esete korántsem egyedülálló az álneves irodalom gazdag történetében. Alább négy izgalmas esetet ismertetünk.
Romain Gary
| ||
A Lady L máig olvasott szerzője, a Goncourt-díjas Romain Gary (1914–1980) élete utolsó fél évtizedében nem egyszerűen csak új műveket, de voltaképpen egy egészen új életművet teremtett – álnéven. Miután a vilniusi születésű (és eredetileg Roman Kacewnek hívott) Gary előbb sikertelenül próbált elrejtőzni Fosco Sinibaldi, majd Shatan Bogat álneve alatt, a hetvenes évek közepén életre hívott egy titokzatos új szerzőt: Émile Ajart. Egy brazíliai barátja segítségével Rio de Janeiróból postáztatta el kiadójának az első Ajar-művet, aki rögvest le is csapott az ismeretlen tehetség kisregényére (Gros-Câlin, 1974). 1975-ben pedig megjelenik a leghíresebb és máig legnépszerűbb Gary/Ajar-alkotás, az Előttem az élet, amely el is nyeri az év legjobb prózai művének kijáró Goncourt-díjat. Miközben az Ajar szövegeit elemző kritikusok – több más kortárs író mellett – kizárták Gary esetleges szerzőségét is, Gary a biztonság kedvéért tovább kuszálta a szálakat, s így például felkérte saját unokaöccsét Ajar szerepének eljátszására. Az azonosságra végül csak 1981-ben, fél évvel Gary öngyilkossága után derült fény, amikor megjelent Gary időzítve hátrahagyott utolsó műve, az Émile Ajar élete és halála (1979), felfedve a XX. század talán legsikeresebb irodalmi misztifikációját.
Fernando Pessoa
| ||
32 nevem volt – szólt az egykori Ságvári-film címe; (legalább) 72 nevem volt – mondhatta volna önmagáról az álnevesség portugál rekordere, Fernando Pessoa (1888–1935). A zseniális költő heteronim pályatársak egész sokaságát teremtette meg: különálló stílusokkal, kidolgozott életrajzi hátterekkel, hivatkozásokkal és kereszthivatkozásokkal, hírlapi vitákkal és interjúkkal. A saját szerzői nevén közreadott versek mellett három heteronim költői-prózaírói életmű emelkedett ki Pessoa művészetéből: Alberto Caeiro, Álvaro de Campos és Ricardo Reis jól elkülönülő alkotásai. „Reis jobban ír, mint én” – fogalmazott Pessoa az utóbbi, visszafogott és tartózkodó alakmásáról, aki a XX. század nyolcvanas éveiben regényhőssé vált. Ricardo Reis halálának éve – ez a címe Saramago regényének, amelynek főhőse Pessoa halálát követően visszatér Brazíliából Lisszabonba, hogy a portugál főváros utcáin kószálva megéljen egyszerre két szerelmi viszonyt.
Agatha Christie
| ||
Bestsellerek sorát jegyző brit írónő, aki szerzői neve mellett egy álnevet is életre hív: jóval Rowling előtt ugyanez Agatha Christie-ről (1890–1976) is elmondható volt. Mary Westmacott – eme írói álnév alatt publikálta romantikus történeteit, amelyekben professzionális működése, azaz a krimiírás mellett kedvét és örömét lelte, még ha ezek népszerűsége makacsul alatta is maradt Hercule Poirot és Miss Marple eseteinek. Christie a harmincas évek elején jelentette meg első Westmacott-regényét, amelyet öt további kötet követett e név alatt, dacára annak, hogy az írónő 1949-ben elismerte: ő áll az álnév mögött. Fejlett öniróniájával utóbb is felemlegette álnevét, s előfordult, hogy egy-egy baráti vagy társasági meghívásra válaszolva jelezte, ha nem bánják, úgy öreg barátnőjét, Mary Westmacottot is elviszi majd magával.
Réthy László
| ||
Az álnév alatt gazdagított-megkettőzött életművekre értelemszerűen a magyar irodalomból is találhatunk példákat, legyen elég mondjuk Esterházy Péter kisebb rejtélyként egzisztált Csokonai Lilijére, a Tizenhét hattyúk szerzőjére utalnunk. Ám a pikantéria okán említsük meg inkább a komoly tudósból malac poétává át-átváltozó numizmatát és etnográfust, Réthy Lászlót (1851–1914), aki Lőwy Árpád néven rótta trágár versezeteit. A Magyar Nemzeti Múzeum érme- és régiségtárának egykori érdemdús vezetője amúgy saját nevén levelezve, hivatalos minőségében sem ment a szomszédba némi szabadszájúságért. Réthy-Lőwy mindmáig a magyar disznó költészet kultúrhéroszának számít, s ennek filológiailag figyelemre méltó bizonyságaként majd’ minden elterjedt trágár verset és átköltést hagyományosan a „bülbülszavú igricnek” (Szép Ernő), azaz Lőwy Árpádnak tulajdonít a hálás utókor.
