Maszat rajzok

Varró Dániel kötetének illusztrációiról

  • Szõnyei György
  • 2004. március 25.

Könyv

Végre szívesen olvasok verset, Varró Dániel Túl a Maszat-hegyen című meseregényét. Csakhogy a rajzok elborzasztanak. Amikor megláttam a széteső garamond feliratot a borítón, ahogy körülményesen kerülgeti a kisherceges csillagok közt repkedő, ügyetlen rajzot, rögtön tudtam: itt nagy a baj.

Egyszerűen felfoghatatlan, amit a rokon (Varró Zsuzsa) illusztráció címén művel. Nincs az a testvéri szeretet, ami megengedhetné, hogy tönkretegye, amin az író esetleg évekig dolgozott, Muhi Andris figurájában megteremtvén önmagát is költőként. Mert a kötetben látható Muhi Andris nem a költő rajzi mása, hanem egy Skála-kópé (a reklámemberke).

Mindig éreztem, hogy kártékony dolog dilettáns kabalafigurákkal megszerettetni egy terméket, céget, oktondi gyerekek kedvét keresni a Coccolino-macival, mert ha felnőnek és illusztrátornak képzelik magukat, vizuálisan tönkretett fantáziájukkal, elrontott ízlésükkel már maguk sem lesznek képesek mást létrehozni (pláne ha még rajzolni sem tudnak), mint amit ők is kaptak. Varró Zsuzsa figuráinak nincs személyiségük.

Hogyan is lehetne, hiszen a jól ismert két gombszem, pici orr, U betű száj (pont, pont vesszőcske...) nem elegendő alkatrész egy igazi karakter megteremtéséhez. Itt minden szereplő ilyen, bajusza van, ha postás vagy paraszt, csupasz, ha bamba állatka, és kusza hajú, ha leányka. Egyszerűen nem telik többre a rajzolótól, nincs vizuális memóriája, de főleg semmilyen ábrázolóképessége, hogy bármit is láttasson. A "Skála-kópéság" veszélyes dolog. Az együgyű hülyeség hordozója. A vigyori reklámlény még elfogadható, bár balga idea rábízni a bizniszt, de közhelyes rajzi elemeit irodalmi illusztrációban viszontlátni - elfogadhatatlan.

Nem értem, miért van ez így. A könyvkiadás szakma, ott nincs helye az értékes és a nívótlan keveredésének. Lapozom a könyvet, és tudom, hogy ez a "cégérként" vigyorgó Mutáns-Muhi Andris sohasem lesz olyan szerethető kedvenc, mint Kormos István Vackorja Reich Károlytól, a zseniális cseh grafikus, Zdenek Miler Kis Vakondja, Saint-Exupéry Kis hercege, Milne Micimackója, Erich Kästner Emilje, Fülig Jimmy, a Korcsmáros Pál rajzolta P. Howard-hős vagy akár a Simpsonék. Hát nem ismerte és szerette őket a Varró Dani, nem akart egy ilyen kedvencet alkotni ő is magának, ha már fáradságos munkával, játékos szavakból összegyúrva,

rengeteg tehetséggel

megteremtette? És most már késő! Ezekből a vállalati faliújságra való karikatúrafazonokból, az iskolapadra kapart firka-lényekből már sosem lehetnek szerethető figurák. A rajzoló tehetsége hiányában nincsenek mozdulataik, nincs arckifejezésük, nincs semmijük, ami a figurákat eredeti személyiséggé tenné. Nem lesz belőlük Andris-motívumos egéralátét, kerámiabögre, trikó, hátizsák, "...mert ő csúnya!".

Fordítsuk meg a dolgot! Varró Zsuzsa zseniális grafikus. Istenadta tehetség, aki testvéri szeretetből illusztrációkat készít fűzfapoéta öccse verseihez, a közhelyes hasonlatokat, unalmas rímeket, bamba vőfélyrigmusokat hordozó sorok fölé. Kiadná a Magvető?

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.