Könyv

Megfejtett rébuszok

Kemény István: A királynál

  • Radics Viktória
  • 2013. január 19.

Könyv

Kemény István új verseskönyvének pompás borítója karácsonyfa jellegű. Azt fitogtatja, ami nincs. Látomás, fény, szépség, nyitottság. Nincs a könyvben lendület, áramlás, részletgazdagság sem.
Nem is lehet, hiszen csupa allegorikus vers található benne, rendíthetetlenül allegorizáló a kötet poétikája, ami nem lenne baj, ha intellektuálisan izgatónak tekinthetnénk az "elkobzott képeket" (Benjamin), ha ezeken merészebb intervenciók esnének, ha tehát szemantikai mozgalmasság kárpótolna az "élményköltészet", a látomás és indulat hiányáért, az eredeti metaforák, szimbólumok elmaradásáért. Ilyen gondolati dúsulás azonban csak a legritkább esetben történik, az allegorizálás ellenben a könnyű rébusz, a példázatszerűség és a magyarázás felé vesz irányt.


A címadó versben például, mely a tervező Pintér Józsefet a borítón látható, csodálatos Alexanderschlachthoz vezethette, semmi sem történik a földi hatalom (a király), az égi hatalom (az isten) és a hírvivő szerepében közvetíteni vágyó költő (a vándor) allegóriáival, hacsak annyicska nem, hogy aktuálpolitikai vonzataik támadnak (ellenséges táborok, királyszerep). Isten hallgatása, amit Kemény fejezetcímmé is emelt, régi közhely, és keveset mond a költői üzenet urat s Urat szólongató, a táborok összebékítésére apelláló jellegének kiemelése. A hosszabb versek esetében az allegóriák elmagyarázása még jobban kiüríti a verset. Az Esőben az özönvíz ősképére a "semper idem" szólásmondás húzódik rá (nincs semmi új a Nap alatt, de még az esőben sem), ám Noé "munkaképtelenné" való kifordítása sekély lelemény; csupán a "felelőtlenül meghalok" paradoxona kínál egy kis ínyencfalatot a végén. A záró hosszúversben (John Anderson éneke) a barlanghasonlattal már valami érdekesebb történik, azonban a kép túlságosan is ki van aknázva, s a talányt kivesézik a kommentárok.

Allegorikus alakká válik A Kossuth-téren című versben a gyűlölő és gyűlölt tüntető asszony figurája, és moralizáló zárlatnak hat, amikor a költő ezt úgy magyarázza, hogy mi termeltük ki ezt a jelenséget, mi vagyunk a bűnösök. Az ilyen erkölcsi konzekvenciák levonása az allegóriából régi irodalmi eljárás, ez történik az Ötvenhat című versben is, melyben a forradalom a sarkalló eszme allegóriája, elfeledése pedig "morálisan mozgásképtelenné" tesz. Szintén moralizáló a Midlife crisis, melyben a holokauszt emlékezete magának a megtagadhatatlannak a szerelmi hűség kötéséhez fogható jele. Még elcsépeltebb a Hold-Föld házastársi allegorizálás A huszadik évünkben, aztán később az "üres hold" régi képe is leszerepel (Olyan pucér). A házastárs a versek gyakori megszólítottja, de a Zeusz-Héra páros ráhúzása a majdnem ideális házasságra nem sokat hoz a konyhára.

Az egyiptomi csürhében a kivonulás bibliai történetével játszadozik el Kemény, és a poén itt az, hogy a "hitetlen, kisszerű, szolgalelkű / romlott és rosszkedvű csürhe" a végén, az Ígéret Földjén, jócskán megvénülvén, az ifjúságra tekintve mégis örömkönnyeket morzsol el - sátor helyett a "VIP-szektorban". Iróniának irónia ez, csakhogy enervált, mint Keménynél ebben a kötetben mindig; a Nyakkendő címet viselő, elnyújtott aktuálpolitikai példázat-paródia is ilyen nyaktekerészeti mellfekvenc.

A jobb allegóriák közé tartozik a Remény, amelyben van egy csavar, mely ambivalens módon megbékíti a lírai ént, akinek önironikus kacaja ezen a ponton hiteles: "és érzem, ahogy elkezdek nevetni: hogy lettem én ennyire magányos / és hogy teljes képtelenség, félreértés, / de ez mégse lesz már soha máshogy." ("Hogy"-ból is megárt a sok!) A csavar abban áll, hogy az előző versszakban, előrevetve értesültünk a végkifejletről, valami néma, reményen túli remény felbukkanásáról, amihez bizony, sajna, egy megszemélyesített Isten is kellett. Az ilyen istenképzet ("egy szem, ősz szakállú, / kedves kis halott öreg") a tanulságos Romos dalocskában egyenesen kínos.

Songgá avanzsál az allegória a Kishitben, ami a csüggetegség, az enyhe csalódottság és a vékonyka melankólia, a lemondás habozó ízlelgetése. "Feltámasztani / azt, ami felébredt, / és csalódott arccal / újra meghalt" - fogalmaz itt a költő, s egyben poétikai problémáját is tudatosítja. Merthogy az allegóriák feltámasztása sem sikerült. (Olyan igazán gyenge darabok vannak a kötetben, mint A mi napunk, a Gondtalanul, valóságháton, a Jó álom állatokkal, a Lelkes dalocska.)

Az Öregedő király költeményében a visszavonuló hadsereg válik az élet elmúlt napjainak képévé, amiben van gondolat, akárcsak az életidőt mint fejvesztett katonák sorait rendező, kétségbe-nem-esett király jellemzésében - végül azonban a picinykét ironikus morális tanulság ("megadásról szó sem lehet") ront a versikén. A Tartalékevangéliumban szintén van fantázia, itt egy eredeti példázattal van találkozásunk "a jó és a rossz határán", azonban a jelzőhalmozás itt is elfárasztja a képrejtvényt: a szerencsétlenül járt ember körül sürgölődő mentők csupán "e siralomvölgy gyarló, megkérgesedett / szívű, rosszul fizetett, örökké túlórázó, / családjukhoz rohanó lakói".

A kötet talán legjobb verse a rövid Elszámolás mellett A szempár, melyben a filmek tipikus vége a meghalás allegóriája. Az előbbiben a rövidke sorok és egy grafikai invenció (üres lap) alkotnak rébuszt, itt pedig a régi népi esti imádság felidézése dobja meg a verset.

A közéleti versek közül, melyek nem a legjobbak, megemlíthetjük a Búcsúlevél címűt, ahol az elfekvőben végét járó öregasszony az allegorikus kép, mely a hazát hozza. A szerelmi érzés meg a hazaszeretet kombinálása és a "belehalok, ha / most téged el nem hagylak" mondás lendítenek valamelyest az ironikusan hazafias dalon.

Az allegória a melankolikus ember "egyetlen és roppant szórakozása", írta Walter Benjamin, aki többet várt ettől az alakzattól és szemlélettől, mint amit mi most, gyönyörűen becsomagolva, kaptunk. Csalódásunk a költő csalódottságára rímel.

Magvető, 2012, 67 oldal, 2290 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.